Final Cut – Hölgyeim és uraim Final Cut – Hölgyeim és uraim

A kellemeset a haszontalannal

43. Filmszemle: Final Cut – Hölgyeim és uraim / Magyarország 2011

ÉRTÉKELD A FILMET!
Final Cut – Hölgyeim és uraim
Pálfi György
2012
Final Cut – Hölgyeim és uraim

Final Cut – Hölgyeim és uraim

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 9

9

Szerinted?

0

Az idei Szemle kicsit olyan volt, mint az egyszeri diák dolgozata: tele utolsó pillanatban asztalra tett, épp hogy vizsgaképes tételekkel, némelyiket filmnek is nehéz nevezni. Ezen kakukktojások közti két végletről lesz szó.

Végül összesen 7 darab nagyjátékfilm méretű alkotást vetítettek le, ezek közt volt „igazi” film is, celluloidról (Török Ferenc: Isztambul), de többségük videóra forgott. A két legérdekesebbnek ígérkező filmet azonban pont formabontó jellegük miatt vártuk: a Magyarország 2011 egy összeragasztott szkeccsfilm, novellafilm, hívd-ahogy-akarod-film, 11 alkotó közös valamije, Tarr Béla vezényletével; a Final Cut – Hölgyeim és uraim pedig Pálfi Gyuri filmje, szintén összeragasztott valami, csak az elmúlt egy év helyett az elmúlt 116-ra koncentrál. Egyikük sem igazán „rendes” nagyjátékfilm tehát, mindkettő valamiféle provokáció, de csak az egyikük működik.

Mémvadászat

Pálfi a néma krimi (Hukkle), a pazar béltorna (Taxidermia) és a kisköltségvetésű sokszálas dráma (Nem vagyok / leszek a barátod) után a szívünknek legkedvesebb magyar szuperhős, Toldi Miklós történetét vitte volna vászonra, de mindnyájan tudjuk, mi történt azzal a támogatási rendszerrel. Más szomorúan protestál, Pálfiék azonban eme holtidőben – talán egyfajta fricskaként – dramaturg nejével és hűséges vágóival nekiálltak áttekinteni az egyetemes és a magyar filmtörténetet. Ennek az eredménye a Final Cut. Egy magával ragadó, sodró erejű arc-, film-, toposz- és mémvadászat. Szinte másfél óráig kapkodjuk a fejünket, hogy ráismerjünk kedvenc filmjeinkre, amint kockáik összevissza vagdosva peregnek szemeink előtt. Uszkve 450 filmre támaszkodik ez a „mega-mashup”, 3 évig készült, egyszerre filmtörténet és egyszerre a népszerű internetes-jutubos műfaj nagyvásznas apoteózisa. Ha ellopsz pár filmet, tolvaj vagy; ha ellopod az összesed, akkor zseni.

Pálfiék zsenik: a pornótól a Disney-klasszikusig minden műfaj, Audrey Hepburntől Woody Allenig minden arc, obskurustól blockbusterig minden piaci szegmens, a némától a 3D-ig minden technika, Hollywoodtól Bollywoodig minden nemzet filmgyártása benne van ebben a hatalmas filmtokányban, s az eredmény akár visszafelé is elsülhetne, de nem: a filmnek – annak ellenére, hogy egy árva frémet sem forgattak újonnan hozzá – története van, meséje, a szó legnemesebb értelmében. A filmtörténet két legfontosabb figurája a főszereplő: a Férfi és a Nő; a sztori pedig a legősibb: kettejük találkozása. Érdekes, hogy megannyi műfaj egyet szül végül: romantikus melodrámát... A „lopott” filmek snittjei pedig olyan frappánsan állnak össze, hogy a néző maximálisan meg van győzve, le van győzve.

A film oktatófilmként (is) aposztrofált, nyilván nem is lehetne pénzt kérni belépti díjakra, a szemlés ingyenvetítéseken hatalmas tömeg akarta megnézni, s joggal. Ez az alkotás a legszebb ajándék, amit filmkészítő ajándékozhat bárkinek: igazából a film, a mozi szeretetéről szól. Nem a más tollaival való ékeskedésről, hanem arról az érzésről, amit mára már néha hajlamosak vagyunk elfeledni – hogy miért is ülünk be időnként a sötétbe vadigenekkel röhögni, sírni, sóhajtani. Filmet nézni.

...és a másik

Ha Pálfival kezdtem, Pálfival folytatom: ő az egyike a 11 alkotónak, akiknek közös erőfeszítése a Magyarország 2011 című film, az ő „filmje” valahol a szkeccs közepe táján van, egyike azoknak a daraboknak, amelyek valamilyen szinten működnek. Ez a szint nagyjából a blöff, a provokáció szintje. Ezzel nincs semmi baj, kell az ilyesmi, a rendszernek oda kell mondani, be kell mutatni. Csak nem mindegy, a nézőknek mit mutatunk (be).

Mert ebből a 11 „filmből” – a Pálfi, a Török Ferenc, a Kocsis Ágnes és a Szabó Simon rövidkéjén kívül – nemigen van amit értékelni. Máris egy nézhetetlenség határát súroló valamivel kezdődik, a Jeles Andráséval, ami leginkább elsőéves filmiskolánk első nyári gyakorlatára emlékeztet: akvárium előtt ülő arcok ismételnek egy szintagmát, néha lassítva, néha nem. Mészáros Márta még a ebben a filmsuliban is megbukna: végtelenségig lassított képeken látunk három nőt, amint egy folyamatosan üvöltő csecsemőt pakolásznak, kukába, inkubátorba etc. Ha az elérni kívánt érzés a fájdalom volt, akkor sikerült – fáj ez a „film”, csak másképp: leginkább a szemeknek és a füleknek. Forgács Péter legalább elővakart valahonnan egy döglött kecskét és azzal provokál. Az első pár frame erejéig még működne is a blöff, aztán fárasztó lesz. Nagyon fárasztó. De hát – már megint – biztosan ez volt a kívánt hatás.

A kevésbé kínos filmek között van a Fliegauf Benedeké (tejútosan, pár hosszú snittben mutat be egy lepattant világot), a Siroki Lászlóé (falu képeire városi hangok kerülnek és viceversa), a Salamon Andrásé (Magyarország-imázsfilmet parodizál periférián élő emberek szomorú arcaival) és a jó öreg Jancsóé, aki mintha életművének utóbbi szakaszából venne egy darabot – egy helyszínkeresés kellős közepén vagyunk, hosszú fahrt, táncolás, és aztán megszólal maga az alkotó: itt nem forgatni, hanem ordítani kell. Ez mondjuk igaz. Csak az ordítás találjon célba.

Az egész kellemes meglepetések közé tartozik a Szabó Simoné, aki a munkakeresés nehézségeiről készített egy rövidet, a csak rá jellemző rögrealista stílusban (egy dunai panoráma keveredik egy szopással); a Pálfié, aki amolyan tarantinósan, viccesen egy fiktív főcímet és egy stáblistát mutat mindössze; a Török Ferencé, aki pályaindító filmjére, a Moszkva térre reflektál azzal, hogy visszatér az immár Széll Kálmán nevét viselő helyre és elegánsan szívatja az aktuális hatalmat; valamint a Kocsis Ágnesé, akié az egyetlen kerek történet a 11 közül: igaz, hogy nagyon hatásvadász (De Sica is megirigyelhetné), de szinte egy egész sorsot megismerünk a pár percből. Egy hajléktalan nőről és a kutyájáról szól (mondom, hogy nagyon De Sica-szerű), a hajléktalanok ellen irányuló embertelen törvényeket kritizálja. Van eleje, közepe és vége, önmagában is működik.

Ez a 11 ember Tarr tervei szerint a magyar film sokszínűségét és életképességét jelentené. Sokszínűnek sokszínű is, csak egész egyszerűen nem működik. Ezt lehetetetlen filmként értelmezni, de blöffnek sem mindig jó. A Berlinálé igazgatója viszont megígérte, hogy le fogják vetíteni. El is hiszem: vetítettek ott már gyenge filmet csak azért, mert politikailag fontos volt.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Final Cut – Hölgyeim és uraim

Final Cut – Hölgyeim és uraim

Színes és fekete-fehér melodráma, ismeretterjesztő, 84 perc, 2012

Rendező:
Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

9

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller