Címke: bűnügyi film

Egy magyar világpolgár Hollywoodban – André de Toth-portré

2023. május 15. – írta

Bizonyos, hogy minden feketeöves mozibolond látott már Tóth Endre-filmet, az viszont már sokkal kevésbé valószínű, hogy az eleje- vagy végefőcím pergése közben felfigyelt volna a rendező nevére. Sőt, a historikusok konok közönyének fátyla is alig-alig repedezett az elmúlt évtizedekben: még mindig nem filmtörténeti rangjának megfelelően értékelik e különc, kalandortermészetű világpolgár ámulatba ejtően változatos életművét. Egy életművet, mely ugyan Magyarországon kezdett csírázni, de erős, gyönyörű tölggyé Hollywoodban terebélyesedett.

A törvény szövedéke – Fehér György: Szürkület (1990)

2023. február 19. – írta

Fehér György Szürkület című, frissen restaurált filmje egyszerre társtalan alkotás és egy, a magyar filmművészetben markáns stílusjegyekkel bíró filmnyelvi irány kultikus darabja, de mindenekelőtt – az irodalmi alapművet jegyző Friedrich Dürrenmattot parafrazálva – „a bűnügyi film rekviemje”.

Nagypolgári fenegyerek – Bujtor István portréja

2019. december 27. – írta

Szinte hihetetlen, hogy Bujtor István immár tíz éve, hogy az égi vizekre evezett. Figurája ma is velünk élő legenda. A közgazdász végzettségű Bujtor – eredeti nevén Frenreisz – István ugyanis nem csak (Balázs Béla-díjas) színész volt, hanem producer, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató, jellegzetes szinkronhang és még sorolhatnám, mi minden. Egyéniség. Igazi reneszánsz ember.

Negyedszázada káromkodnak rendületlenül Vincent Vegáék – Csapón kívül 48.: Ponyvaregény / Pulp Fiction, 1994

2019. november 2. – írta

Ki ne emlékezne a sziporkázó alakításokra és az olyan jelenetekre, mint a hátsó üléses „véletlen gyilkosság”, a fecskendő mellkasba döfése, a lábmasszázsról szóló beszélgetés, a táncjelenet a vintage bárban, vagy a gyilkosságokat bevezető Ezékiel-(ál)idézet? Igen, Quentin Tarantino legkultikusabb kultfilmje 25 éves volt idén októberben. Örülünk, Vincent?

Budapest Noir – Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve

2018. október 25. – írta

Ujj Mészáros Károly új filmjével egy olyan zsánert honosít meg a magyar filmben, amely az utóbbi években valóságos diadalmenetet járt be irodalomban és filmben egyaránt: a skandináv krimit/thrillert. A nordic noir itt azonban nagyon is eastern noirrá válik: az X az egyik legpolitikusabb magyar film, amely mostanában készült, anélkül, hogy a szájbarágós aktualizálás csapdájába esne.

Apa-eposz és fiú-étosz – Mike van Diem: Karakter, 1997

2017. november 25. – írta

Mike van Diem 1997-es rendezése számos díjat bezsebelt a rákövetkező években, és lényegében a jóslatok ellenére kapta az idegen nyelvű filmnek járó Oscart is 1998 elején, amikor a nem-angolszász kategóriában minden kritikus Caroline Link A csenden túl (Jenseits der Stille) című munkájának előlegezte meg az aranyszobrot. Az Amerikai Filmakadémia ízlésének és esztétikai elvárásainak tudatában így utólag egyértelmű a Karakter győzelme, ugyanis ennél hollywoodiasabban művészkedő európai filmet ritkán látni.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins