Lynch-hangulat – Angelo Badalamenti-portré

2020. március 31.

Angelo Badalamenti életének néhány részlete majdnem olyan bizarr fordulatokkal teli, mint egy David Lynch-film. Bárzongoristából lett a legendás rendező legfőbb zenei munkatársa. Amikor az 1980-as években a szintetizátor forradalmasította a filmzenék világát, Badalamenti volt az egyik első zeneszerző, aki a textúrákra helyezve a hangsúlyt nem feltétlenül a cselekményre fókuszált, hanem hangulatokat festett meg. Jazzes múltjával kombinálva mai napig ezek a legnépszerűbb szerzeményei, boszorkánykonyhájából azóta inkább lemezek, mint filmzenék kerülnek ki.

Éjjel-nappal Kodály körönd – Petrovics Eszter: A mi Kodályunk

2020. március 18.

Amikor a kereskedelmi tévék reality műsorokkal árasztották el az esti műsorsávot, kétféle kritika érte őket. Az egyik oldalról az egész műfajt támadták a mesterkélt párbeszédek és a valóságshow nevét meghazudtoló dramaturgia miatt, másrészt felmerült a puzséri értelemben vett szellemi kútmérgezés, a tény, hogy egy Éjjel-nappal Budapest nem teremt vagy közvetít semmilyen értéket. Az MMA támogatásával készült A mi Kodályunk azt a merész kérdést teszi fel, hogy vajon az előbbi hiányosságok megbocsáthatóak-e, ha a film tényleg mindent megtesz a kultúra terjesztéséért.

Az utolsó csodagyerek – Erich Wolfgang Korngold portréja

2019. október 1.

Max Steiner mellett a szintén közép-európai származású Erich Wolfgang Korngold számít a klasszikus stúdiókorszak másik legmeghatározóbb filmzeneszerzőjének. Ám amíg Steiner feltartóztathatatlan tempóban több mint 200 filmhez adta nevét, a válogatósabb Korngold csupán 18 mozifilmen dolgozott. Úgy tűnik, neki ennyi is elegendő volt a halhatatlansághoz…

King Kong Casablancában – Max Steiner, a filmzene atyja

2019. július 5.

Az osztrák származású Max Steinert joggal tarthatjuk a hollywoodi filmzene atyjának: közel négy évtizedet felölelő pályafutása során körülbelül 250 filmhez írt aláfestést.

Esernyők és szélmalmok – Michel Legrand-portré

2019. április 19.

Kevés olyan zeneszerző akad, aki egyszerre képes drámailag sikeres aláfestést és igazi fülbemászó slágereket írni – főleg, ha ugyanazon a filmen belül kell elérni ezt a hatást. Az idén januárban elhunyt Michel Legrand mind Franciaországban, mind Hollywoodban tevékenyen kivette a részét a munkából, karrierje minden évtizedében nyerve egy Oscart. Míg az aláfestések díjakat nyertek, a dalok jazzsztenderdekké váltak.

A zenemindenség elmélete – Jóhann Jóhannsson-portré

2018. november 28.

Alig tíz éves nemzetközi filmzenei karrierje során az izlandi születésű Jóhann Jóhansson gyorsan aláhulló, mégis ragyogó üstökösként jelent meg a műfaj egén. Karrierje során kétszer jelölték Oscar-díjra A mindenség elmélete, valamint a Sicario – A bérgyilkos zenéje miatt, a 2010-es évek végén azonban egy sorozatos mélyrepülés, illetve több nagyszabású projekt párhuzamos elvesztése közvetetten a halálához vezetett.

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10.

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

2016. november 15.

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

Az igazi mesterlövész: Elmer Bernstein

2016. július 22.

A beskatulyázás olyan jelenség, melytől mindenki tart a filmművészetben a legnagyobb sztároktól kezdve az egyszerű filmzeneszerzőkig. Egy-egy életen át meghatározó szerep akár karrierje végéig kényszerpályára állíthat egy alkotót – Lugosi Béla például mindig Drakula maradt a közönség szemében, Carrie Fisher örökké Leia hercegnő lesz –, és ezekből a skatulyákból a legkiválóbb alakításokkal sem lehet kitörni.

Zenék elemi ösztönből: Jerry Goldsmith

2016. június 8.

Jerry Goldsmithról majdnem ugyanolyan nehéz írni, mint Ennio Morriconéról. Hasonlóan színes karrier, majdnem annyi film – és ezeket ráadásul talán többen is látták, mint az olasz mester filmográfiáját.