Hubai Gergely

Hubai Gergely

Veszprémben születtem, középiskolai tanulmányaimat a Lovassy László Gimnáziumban végeztem. Az ELTE-n 2008-ban végeztem amerikanisztika-történelem tanári szakon. 2008-tól az ELTE amerikanisztika doktori programjának hallgatója vagyok, 2009-től oktatok filmzenetörténetet és filmzeneelméletet az ELTE Filmtudomány Tanszékén. Speciális kutatási területeim a James Bond-filmek zenéje és a kidobott filmzenék.

Írásai a Filmtetten (33)

Kidobott filmzenék nyomában I.

2010. augusztus 11.

Meglepően gyakori, hogy egy-egy filmzenét nem sokkal a felvételek után dobnak ki, érthetetlen okból. Alapvető hiba, hogy ilyenkor a szakírók a kidobott és a végül felhasznált zene összehasonlításával keresik a magyarázatot – a zenének ugyanis gyakran semmi köze a kidobáshoz. Kétrészes cikkünkben 10, nem feltétlenül közismert, ám annál tanulságosabb példával illusztráljuk a kihagyott filmzenék születésének leggyakoribb okait.

Az Atom-csapat – Atom Egoyan és Mychael Danna kollaborációi

2010. július 12.

Ha nagy rendező-zeneszerző párosokra gondolunk, olyan nevek jutnak eszünkbe, mint Hitchcock és Herrmann, vagy Spielberg és John Williams. Egoyan és Mychael Danna számszerűleg már rég túlszárnyalta az előbbieket, összesen 12 filmen dolgoztak együtt az 1987-es Családi mozi óta. Most röviden visszatekintünk a szerzőpáros életművére, megismerkedünk módszereikkel és sikerük titkával.

Hubai Gergely

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?