Ki ne emlékezne a sziporkázó alakításokra és az olyan jelenetekre, mint a hátsó üléses „véletlen gyilkosság”, a fecskendő mellkasba döfése, a lábmasszázsról szóló beszélgetés, a táncjelenet a vintage bárban, vagy a gyilkosságokat bevezető Ezékiel-(ál)idézet? Igen, Quentin Tarantino legkultikusabb kultfilmje 25 éves volt idén októberben. Örülünk, Vincent?

• A költségek és a nyereség arányát tekintve a Ponyvaregény valószínűleg minden idők egyik legnagyobbat kaszáló mozgóképes produkciója. A film költségvetése 8 millió dollár volt, ebből is a legnagyobb tételt, 5 milliót a színészek gázsija jelentette, és elég sokba, 150 ezer dollárba került a Jack Rabbit Slim's (az ötvenes évek világát idéző retróbisztró, ahová Vincent elviszi vacsorázni Miát) díszletének megépítése. Ezzel szemben világszerte több mint 200 millió dollár bevételt termelt a mozikban.
• Nemcsak anyagi, hanem szakmai értelemben is hatalmas sikert jelentett a film: hét Oscar-díjra jelölték, amelyből egyet, a legjobb forgatókönyvírónak járó szobrocskát el is vitte, de elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó Arany Glóbuszt is, és ami még fontosabb, megkapta az Arany Pálmát a '94-es Cannes-i filmfesztiválon.
• Érthető tehát, hogy ez volt az a Tarantino-alkotás, amely rendezője számára elhozta az igazi sztárstátuszt Hollywoodban. Az előző filmje, a Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) is kultfilmmé vált a maga nemében, de inkább a filmes ínyencek szűkebb körében. A Ponyvaregénytől kezdve azonban Tarantino vitathatatlanul sztárnak számított és megnyíltak előtte az ajtók.

• • Ma már azt mondanánk a Ponyvaregény szereposztására, hogy igazi sztárparádé, és ez persze nagyjából így is van. De a film főbb karaktereit alakító színészek között akadtak, akik nem a karrierjük csúcspontján voltak épp: Vincent Vega szerepének megformálása John Travolta számára a nagy visszatérést jelentette a fokozatos elszürkülésből a reflektorfénybe; és Bruce Willis is helykeresős időszakát élte. Willist egyébként barátja, Harvey Keitel győzte meg, hogy vállalja Butch, a bokszoló szerepét, mivel tudta róla, hogy imádja a Kutyaszorítóbant. Willis amúgy inkább Vincent Vega szerepére áhítozott volna, amelyet eredetileg Michael Madsennek szánt a rendező, de ő közben leszerződött egy másik filmre. A Vegát alakító Travoltának pedig Tarantino felajánlotta: vagy a Ponyvaregényben vállal szerepet, vagy a Rodriguez-féle Alkonyattól pirkadatigban, amelynek ő a forgatókönyvét írta – de Travolta nem szerette a vámpírfilmeket, úgyhogy maradt a Pulp Fictionnél.
  • A főbb szereplőknél maradva: voltak olyan karakterek, amelyek alakítóiról, casting ide vagy oda, Tarantinónak határozott elképzelése volt. Jules figuráját például kifejezetten Samuel L. Jacksonra szabta, a szerep vállalásától eleinte húzódozó Uma Thurmant pedig hosszan győzködte, még a forgatókönyvet is felolvasta neki a telefonban.
  • Uma Thurmannek ehhez képest el kellett viselnie, hogy a mellkasába vágnak egy irdatlan fecskendőt. Azaz – nyugi – dehogy: a híres újraélesztési jelenetet úgy vették fel, hogy Travolta kirántotta Thurman mellkasából a tűt, majd a jelenetet visszafelé játszották le.

• A Ponyvaregény nemcsak a filmtörténet klasszikus alkotásai közül idéz még néhányat, a régi noiroktól Hitchcock Psychóján át a Fellini-féle Nyolc és félig, hanem a szerteágazó Tarantino-életműben egyfajta előre- és visszautaló önidézet-gyűjteményként is felfogható. Vincent Vega figurája a Kutyaszorítóban Vic Vegájának testvére (akit egyébként a Vincent szerepére eredetileg felkért Michael Madsen alakít); a gyilkosságok iránt megszállottan vonzódó taxisofőr lány, Esmeralda Villalobos karaktere feltűnik a Curdled című, először kis-, majd nagyjátékfilmben, amelynek Tarantino írta a forgatókönyvét (mindhárom esetben Angela Jones alakításában); a Ponyvaregény egyik dramaturgiailag fontos pontján, a szodomizált Marsellus Wallace kiszabadításakor feltűnő szamurájkard később a Kill Billben köszön vissza, és sorolhatnánk.
• Ha már a Tarantino-univerzum egyes darabjai közötti átjárásoknál tartunk: a rendező azt tervezte, hogy elkészíti a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény közös előzményfilmjét, amely a Vega-fivérek, Vic és Vincent történetéről szólt volna. Ezt aztán addig halogatta, amíg Madsen és Travolta túlságosan megöregedtek ahhoz, hogy eljátsszák ifjúkori önmagukat, úgyhogy a projektből nem lett semmi.
• A kérdés, amely minden rajongót foglalkoztat: mi van a Jules és Vincent által megszerzett aktatáskában? Mi az, ami világít, amikor Vincent kinyitja? Bár ezzel kapcsolatban mindenféle vad teóriák születtek – például hogy a táska Marsellus Wallace-nak az ördög által megkaparintott lelkét rejti (hiszen, ugye, a 666-os kódszám nyitja) –, Tarantino ezt egyfajta MacGuffin-ként (vagyis olyan elemként, amely előremozdítja a cselekményt, de különösebb jelentősége nincsen) használja a filmben. És, mint egy interjúban elmondta, a táskában „az van benne, amit a nézők akarnak”.

• (Majdnem) a végére tartogattuk a hiánypótló információt: a Ponyvaregényben összesen 265 alkalommal hangzik el a „fuck” szó.
• A bibliai passzus (Ezékiel 25:17), amelyet a hívő és a film végén jó útra térő Jules minden egyes kivégzése előtt elmond az áldozatnak, valójában álidézet, ebben a formában nem szerepel az Ószövetségben, bár való igaz, hogy elemei megtalálhatók Ezékiel könyvének különböző szöveghelyein. Tehát íme az eredeti Ezékiel 25:17: „Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor bosszút állok rajtuk.” És a Jules Winnfield verziója: „Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert Ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd Te reád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal és amazokra is, akik Testvéreim ármányos elpusztítására törnek! És majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok.” Ámen.