Negyedszázada káromkodnak rendületlenül Vincent Vegáék – Csapón kívül 48.: Ponyvaregény / Pulp Fiction, 1994

2019. november 2. – írta Papp Attila Zsolt

Ki ne emlékezne a sziporkázó alakításokra és az olyan jelenetekre, mint a hátsó üléses „véletlen gyilkosság”, a fecskendő mellkasba döfése, a lábmasszázsról szóló beszélgetés, a táncjelenet a vintage bárban, vagy a gyilkosságokat bevezető Ezékiel-(ál)idézet? Igen, Quentin Tarantino legkultikusabb kultfilmje 25 éves volt idén októberben. Örülünk, Vincent?

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta Csiger Ádám

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

A forgatókönyvíró iskolaévei – Syd Field: Forgatókönyv: Forgatókönyvírók kézkönyve, Forgatókönyvírók munkafüzete

2013. április 5. – írta Szabó R. Ádám

Több kérdés is felmerülhet az emberben, mielőtt kézbe venné Syd Field könyveit, a Forgatókönyvírók kézikönyvét (a továbbiakban Kézikönyv) és a Forgatókönyvírók munkafüzetét (a továbbiakban Munkafüzet), tekintve, hogy most már eltelt egy kis idő az „első” rész megjelenése óta (Syd Field: Forgatókönyv: A forgatókönyvírás alapjai), és hogy létezik egy másik írótól is magyarra lefordított, hasonló tematikájú alkotás (Robert McKee: Story). Aki azokat forgatta már, az akaratlanul is hasonlítgat. Miben más ez a két könyv, miben mond újat? A McKee- vagy a Field-könyv legyen a magyar forgatókönyvírók Bibliája?

Amiről a Mars-szondák hallgatnak – Andrew Stanton: John Carter

2012. március 14. – írta Szelle Ákos

Fiatal katona érkezik egy idegen bolygóra, ahol beleszeret a helyiek hercegnőjébe, majd a felkelésük élére állva megmenti őket a veszedelemtől. Ismerős történet? Persze, hogy az. A kérdés inkább az, hogy miért nem tűnt fel senkinek a Disney-nél, hogy James Cameron három éve már megcsinálta ez a filmet? Mert ez bizony az Avatar sztorija, még csak nem is felrázva, vagy megkeverve.

Elsőfilm a turkálóból – Anca Damian: Întâlniri încrucişate / Crossing Dates / Keresztutak

2009. március 13. – írta Oláh-Badi Levente

„Amikor találkozol egy másik emberrel, akkor saját magaddal is találkozol benne” – valahogy így szólt a Keresztutak plakátjának az ajánlója, s én naiv szívvel le is forgattam egy ehhez illő filmet magamban: azt vártam, hogy lesznek majd nekem is, a filmnek hála, „keresztutaim” karakterekkel, egyéni drámákkal... azt reméltem, hogy találkozom AZ emberrel.