Andrew Stanton: John Carter Andrew Stanton: John Carter

Amiről a Mars-szondák hallgatnak

Andrew Stanton: John Carter

ÉRTÉKELD A FILMET!
John Carter
Andrew Stanton
2012

A Filmtett szerint: 5 10 1

0

A látogatók szerint: 5 (1)

5
(1)

Szerinted?

0

Fiatal katona érkezik egy idegen bolygóra, ahol beleszeret a helyiek hercegnőjébe, majd a felkelésük élére állva megmenti őket a veszedelemtől. Ismerős történet? Persze, hogy az. A kérdés inkább az, hogy miért nem tűnt fel senkinek a Disney-nél, hogy James Cameron három éve már megcsinálta ez a filmet? Mert ez bizony az Avatar sztorija, még csak nem is felrázva, vagy megkeverve.

Jó, tudom én, hogy Andrew Stanton Edgar Rice Burroughs 1912-es A Mars hercegnője című könyvét dolgozta fel, de úgy tűnik, Cameron is ezt tette, csak elfelejtett szólni. Ráadásul nem is Cameron volt az első, aki megdézsmálta a könyvet, így a John Carter története borzasztóan közhelyesnek és sablonosnak hat. Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy avíttnak is. Az amerikai polgárháborút a Marsra helyező sztori mai szemmel igencsak nehezen átélhető, ráadásul Stanton sem könnyíti meg a dolgunkat. Csak úgy záporoznak az idegen kifejezések, rangok, címek, istenek és városok nevei, az első órában azt sem tudja az ember, hogy ki-kivel és merre-meddig. Kapásból négy különböző civilizációt kéne megismernünk, na, nem mintha annyira érdekesek lennének.

Kép a John Carter című filmből

A John Carter legnagyobb hibája ugyanis az, hogy a néző mindvégig kívülálló marad, egyetlen percig se lesz részese a kalandnak. Mert egész egyszerűen nincs kivel azonosulni: a főhős egy sótlan, unalmas és humortalan alak, a két szembenálló emberi fajról szinte semmit nem tudunk meg, csak hogy bőszen irtják egymást, míg a négykezű, zöld humanoidok össze-vissza rugdossák a gyerekeiket, megölik az életképteleneket és állatként bánnak a nőkkel. Értük aligha fog bárki is könnyeket hullajtani. Így aztán a néző csak ül, hallgatja a végtelennek tűnő politikai csatározásokat és nem érti, mi köze van neki ehhez az egészhez. A valójában faék egyszerűségű történetet Stanton intrikák és ármányok garmadájával próbálta elmélyíteni, aminek az lett a következménye, hogy a dramaturgia darabos és keszekusza. Ad hoc jelleggel változnak a motivációk, MacGuffinok jönnek-mennek, figurák bukkannak fel a homályból, majd tűnnek el a ködben – ekkora zagyvaságot a Karib-tenger kalózai 3 óta nem látott a gyöngyvászon.

Kép a John Carter című filmből

Persze nem lenne igazságos ezt a méretes fiaskót egyedül Andrew Stanton nyakába varrni. Egy tehetséges emberről van szó, aki két Oscart is nyert karrierje során (jó, a kisöcsi-kategóriában, az animációs filmek között, de akkor is), méghozzá olyan filmekkel, mint a Némó nyomában és a Wall-E. Igen ám, csak míg a Pixarnál lehet kreatívnak lenni, addig a Disney-nél órabérben van az ember és a termelésvezető keményen megszabja a kritériumokat: szerelem, akció, kutya és persze faliszőnyegre hímezhető tanulság. Így a John Carter ugyanolyan szívtelen-lelketlen ipari termék, mint a mikiegeres cég összes látványfilmje az utóbbi időkből (Perzsia hercege, Tron, Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken). Pénzük viszont van, méghozzá mérhetetlenül sok, így Stanton 250 millióból gazdálkodhatott. Alighanem úgy számoltak, hogy a látvány majd elviszi a hátán a gyenge történetet, de egyrészt tudjuk, hogy ez nem szokott működni, másrészt a John Carter látványvilága inkább átlagos, semmint kiemelkedő. Nincs benne hiba, az animáció végig hihető és magas színvonalú, még a CGI-figurák is meglepően élethűek, csak éppen semmi olyat nem látunk, ami újszerű, vagy egyedi lenne. Az akciójelenetek se nyújtanak semmi pluszt, sőt, rövidségük miatt inkább csalódást keltőek. Ekkora büdzséből robbanhatna az egész bolygó is, de sajnos be kell érnünk párperces légi csatákkal. Még a trailerben és a plakátokon money shotként szereplő óriásmajmok sem hozzák azt a vizuális orgiát, amire számítottunk.

Kép a John Carter című filmből

Stanton mentségére el lehet még mondani, hogy ilyen színészekkel képtelenség csatát nyerni. Taylor Kitsch ugyanolyan színtelen-szagtalan és jelentéktelen, mint a fiatal hollywoodi szépfiúk mindegyike. Még viccnek is rossz, hogy neki kéne elvinni a hátán a filmet. Szegény Willem Dafoe-t CGI-maszk mögé rejtették, de így legalább könnyebb lesz neki letagadni ezt az égést. Mark Strong újfent kopasz, és az edzett néző ennyiből már tudhatja is, hogy gonoszt játszik, méghozzá kritikán aluli szinten. Lynn Collins vele ellentétben szép és a legtöbb élet belé szorult. A John Carter viszont összességében ugyanolyan sivár és kietlen, mint a marsi táj: csak egy újabb 3D-s monstrum, ami Avatar akart lenni, de minőségében inkább a Zöld lámpást idézi.

Támogass egy kávé árával!
 
John Carter

John Carter

Színes akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 132 perc, 2012

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

5 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins