Mikiegér szabad préda lett Mikiegér szabad préda lett

Mikiegér szabad préda lett

2024 január elsején jártak le az eredeti Mickey Mouse szerzői jogai.

1928 novemberében volt 95 éve, hogy napvilágot látott a Willie gőzhajó (Steamboat Willie), az első nyilvánosan forgalmazott Disney-animáció, amiben felbukkan a Mickey és Minnie Mouse-páros (és egyben az első hangos animáció is). Ez a mágikus 95 év pedig egyúttal azt is jelenti, hogy idéntől lejártak az alig nyolc perces animáció szerzői jogai, így elvileg bárki szabadon felhasználhatja azokat – tájékoztat a Guardian.

Persze nem kell rögtön plajbászt és palatáblát ragadni, hogy elkészítsük a magunk mikiegeres rajzfilmjét, ugyanis a figura további változatai még mindig oltalom alatt állnak. Szóval ez nem jelenti azt, hogy vége a Disney-féle Mickey Mouse-tartalmaknak, sőt – de van egyfajta szimbolikus jelentősége azon túl is, hogy pontosan milyen idős  már kedvenc animált patkányunk: a Disney, némileg átírva a névadó alapító hagyatékát, igazából pont a szerzői jogokból él nemcsak a Miki egér, hanem az összes, azóta felvásárolt IP (szerzői tulajdon, intellectual property) kapcsán.

Konkrétan „mikiegér-törvénynek” gúnyolják Amerikában azt a jogszabályt, aminek pont a Disney volt az egyik legnagyobb úttörője 1998-ban, és aminek a lényege az volt, hogy az addigi 70 helyett további 20 évvel toldották meg a jogi oltalmi periódust. A Disney egyébként sem a legjobb üzleti évét zárja: több, bevált klasszikust is meggyaláztak az utóbbi időben – legalábbis így vélik egyesek, és mondjuk az új Indiana Jones bevételi adatai tényleg őket igazolják.

A szemfülesebbek már rá is rontottak a Steamboat Willie-féle Mickey Mouse-ra: nemrég jelent meg a Mouse című, 2025-re időzített videójáték előzetese, amiben 95 évvel ezelőtti stílusban rajzolt figurákkal, first person shooter zsánerben hentelhetjük az egérgengsztereket.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg