A Disney újabb népszerű vidámparki látványosságát ültette át a nagyvászonra, a Kísértetkastély aktuális filmadaptációja ráadásul olyan horror-vígjáték, ami sajátos műfaji csavarral élve se ijesztő, se humoros nem akar lenni, a készítők pedig sikeresen tartják is magukat ezekhez az elképzelésekhez, a játékidő teljes hossza alatt.
A hétköznapjait alkoholmámorral színesítő Ben Matthias (LaKeith Stanfield) helytörténeti séták vezetésével foglalkozik a kísértettanyáiról elhíresült New Orleans városában. A férfi mindazonáltal felesége halála óta teljesen elvesztette a túlvilág megismerhetőségébe vetett hitét, ahogy az életkedve is teljesen odalett gyászában. Ebből a keserű állapotból csak egy bajba jutott, egyedülálló anya, Gabbie (Rosario Dawson) kétségbeesett ajánlata tudja kizökkenteni. A nő ugyanis újonnan vásárolt, szellemjárta birtokának átka alól próbál szabadulni, így felbéreli Bent, hogy segítsen neki feltárni az új otthonában lakozó szellemvilág titkát.
Horror a házban – A kísértetjárta ház toposza a kortárs horrorfilmben
Mielőtt nekiálltam volna megnézni a jelen cikk tárgyát képező, ezredforduló után készült horrorházas filmeket, gondoltam, újranézek egy jóval 2000 előtti, klasszikusnak számító alkotást, Kubrick híres-hírhedt Stephen King-adaptációját, a Ragyogást. Amolyan miheztartás végett tettem ezt, hogy legyen egy hivatkozási alap, egy origo-horrorházas film. De mint kiderült, vannak ajtók és házak, filmek és filmek, amiket nem érdemes egybenyitni.
A disneylandbeli kísértetkastély-attrakcióból már húsz évvel ezelőtt is készült mozifilmes feldolgozás Eddie Murphy főszereplésével Elvarázsolt kastély címen. A hasonló vidámparki nevezetességek, mint A Karib-tenger kalózai, a Házimaci, a Holnapolisz, A Mars-mentőakció vagy a Dzsungeltúra alapjául szolgáló látványosságok népszerű műfaji környezeteket teremtenek látogatóiknak, legyen szó akár horror-, kalóz-, koncert-, tudományos fantasztikus vagy kalandfilmekről. Azonban míg a látogatókat vonzó élménytúrák egy-egy jellegzetes miliőbe képesek helyezni a résztvevőket, akik testközelből élhetik át a felépített világokat, addig ezek filmes adaptációi kizárólag a nevezetességeket övező mítoszokat képesek történetbe foglalni. A jellegzetes zsánerelemeket felvonultató látnivalók népszerűségét jelentő interaktivitás ugyanakkor teljesen elvész a feldolgozások során. Ennélfogva a szélesebb körben ismert kalózlegendákból táplálkozó A Karib-tenger kalózai franchise kivételével az élményparki adaptációk jellemzően nehezen találják meg a közönségüket.
A Kísértetkastély szintén csupán az eredeti attrakció markáns látványelemeire és különleges karaktereire támaszkodik, hiszen ezen állandó részletek nemcsak a kortárs környezetre adaptálhatóak szabadon, hanem általános mintákból táplálkozó vonásaiknak köszönhetően a globális forgalmazás során sem veszítenek közérhetőségükből. A film hiába játszódik Louisiana unikális kultúrájú államában, a színesbőrű főszereplők ellenére semmilyen helyi sajátosságot nem tartogat. Pedig Justin Simien rendező korábban olyan társadalomspecifikus történetek során vizsgálta a feketéket érintő különböző témákat, mint a Dear White People vagy a Bad Hair. A Kísértetkastély során mindössze egy-egy virtuóz kameramozgásban köszön vissza Simien stílusérzéke, ami annak is köszönhető, hogy a filmet a Dear White People sorozatverzióján a rendezővel korábban már együtt dolgozó Jeffrey Waldron fényképezte.
A Disney produkciója az eredeti attrakcióból átemelt, atmoszférateremtő látványelemeiben a legerősebb. Nem véletlen, hogy a főszereplő éppen egy túravezető, aki végigkalauzolja a nézőket a film különböző állomásain. Ben karakterén keresztül válnak bejárhatóvá az ódon kastély karakteres belső terei, valamint az ő találkozásai során ismerhetjük meg a kivételes kosztümökbe bújtatott szellemeket és különböző szereplőket. A felvázolt világgal megismertető események mégsem képesek elvonni a figyelmet az érdektelen, minden egyediséget nélkülöző történetről és a rosszul ütemezett cselekményről. Az átok megtöréséhez egyre több különleges képességű figura bevonására van szükség: a korábban mérnökként dolgozó Ben a technikát, a holtakat megidézni képes médium, Harriet (Tiffany Haddish) a spiritualitást, Kent atya (Owen Wilson) a vallást, az idős történész, Bruce (Danny DeVito) pedig a tudományt képviseli. A sikerhez ezen területek összefogására van szükség, a valódi erőt tehát az együttműködés jelenti. Ennek ellenére a karakterek közötti dinamika csak ritkán képes működni. A külön-külön komikus tehetségű mellékszereplők sajátos humora nehezen egészíti ki egymást, mivel a szereplők rendszeresen különválnak, így csak ritkán van lehetőségük csapatként dolgozni. A cselekmény ráadásul rengeteg időt szán az egyes részletekkel megismertető, didaktikusan előadott expozícióra, kevés teret hagyva a konfliktusok tényleges kibontakozására.
Katie Dippold forgatókönyvíró korábban olyan, női szereplőket felvonultató, harsány komédiákat jegyzett, mint a Női szervek, a Szellemirtók 2016-os gender-remake-je és az Ó, anyám! – ezekkel az alkotásokkal már több alkalommal bizonyította, hogy nem ért a szereplők közötti humorra épülő csapatfilmekhez. A sikertelen próbálkozások sorát pedig a Scooby Doo-féle rejtélyeket idéző Kísértetkastély sablonos szkriptje is folytatja. Szintén a produkció gyermekded megoldásait „erősítik” a mesefilmeket idéző animációs technikával életre keltett rémek ábrázolásmódja, valamint az előtérbe helyezett fizikai humor. Ennélfogva a rémisztgetések is elsősorban a legkisebbek ingerküszöbét szem előtt tartva vannak kalibrálva. A célközönség azonosulási pontjaként megjelenő gyerekszereplő, a különc kisfiú, Travis (Chase Dillon) mindazonáltal rendre háttérbe szorul a cselekményt mozgató felnőttek mellett.
A Kísértetkastély filmverziója egy egész családot lenyűgözni képes vidámparki állomásból formál céltalan, üres sablontörténetet. A Disney feldolgozása még a bevett műfaji sémákat sem képes emlékezetesen tálalni, noha látványelemeiben megidézi az alapjául szolgáló attrakciót. A gyászfeldolgozásra kifutó történet családegyesítési törekvései egy ártatlan moziélménnyel kecsegtetnek, melynél ugyanakkor még az Eddie Murphy karizmatikus bohóckodásával fémjelzett korábbi verzió is varázslatosabbnak bizonyul.
