100 éves a Disney: mi mással ünnepelhetnék magukat, mint egy animációs filmmel? A Kívánság meglehetősen súlytalan darab, de egy kis ipari varázslat még nem ártott senkinek.
Simon Sinek motivációs tréner Kezdj a miérttel! című könyvében arról ír, hogy az a vállalat lehet kiemelkedően sikeres, amelynek világos a miértje (tulajdonképpen: küldetése, az azt működtető idea, elv). Az ügyfelek ugyanis hosszútávon ezzel azonosulnak, ennek lesznek az elkötelezett rajongói, maga a termék másodlagos – persze szükséges, hogy ez is tükrözze a miértet, de hogy konkrétan éppen mit kínálnak, mindegy. Sinek egyik példája éppen a Disney. Ha le akarjuk ültetni a gyerekünket egy mesefilm elé, a lakásban pedig két ismeretlen rajzfilm DVD-je van, mindkettő az életkorának megfelelőnek és érdekesnek tűnik, de az egyiket egy ismeretlen cég gyártotta, a másikat a Disney, akkor a Disney-t fogjuk választani. Azért, mert pontosan tudjuk, mit várhatunk tőle, vakon is megbízunk benne. A Kívánság ennek az ipari logikának a szélsőséges példája, az eddigi „legdiznibb” mese, mely ugyanakkor felveti a kérdést, hogy a kreatív területen elég-e, ha egy termék kizárólag a cégfilozófiát tükrözi, mást nem ad – itt valószínűleg kicsit bonyolultabban működik ez az elmélet.
A hivatalosan a The Walt Disney Company nevet viselő mamutvállalat idén 100 éves, ami egy egészéves ünnepléssorozatot vont maga után – jogosan. A mozikban hónapok óta futnak az önmagukat éltető reklámfilmjeik, de például a miskolci Cinefesten is műsoron volt a 100 év történelmét ikonikus rajzfilmekkel és kommentárokkal összefoglaló élő előadásuk. „100 év csoda” – hirdetik, és valóban: a Disney az animációs filmjei tartalmában és kivitelezésében is ezt testesíti meg a kezdetektől, miközben a vállalat sikere is csodaszámba megy. Egy rajzfilmben bármi lehetséges: bármit megrajzolhatnak, a karakterek pedig bármit kívánhatnak, az valóra válhat. Sok Disney-mese kifejezetten az álmodozásról és az álmok teljesüléséről szól, az elmúlt évtizedekben elharapódzó merchandise és ennek obligát fellegvára, a Disneyland pedig megteremti az illúziót, hogy a kívánságok teljesülésének mi is a részesei lehetünk. A Disney kulcsfogalmai vállalatként tehát a varázslat, a csoda és a kívánság, és ki ne akarna azonosulni ezekkel?
Rajzás és rajzolás: Disney-style
Idén töltötte 50. életévét Walt Disney bájos szereplője, sokak kedvenc mesehőse, Csipkerózsika, jövőben pedig szintén félszáz éves lesz Hamupipőke. A két idősödő úrhölgy és rajzfilmes megalkotóik tiszteletére a Filmtett tanulmánysorozatot indít, melynek első darabja a klasszikus Disney-filmek stílustörténetét tekinti át.
A kisgyerekek évtizedek óta abba születnek bele, hogy a Disney egy olyan álomvilágot kínál, amelyért rajongani kell, a varázslat pedig ha egyre ritkábban is, de még mindig működik. Legutóbb a Jégvarázs tarolt hatalmasat és lett önmagán túlmutató jelentősége (nem csak a kicsik körében: Oscar-díjat is nyert), és éppen ennek a rendezője, Chris Buck felel a Kívánságért is Fawn Veerasunthorn mellett, aki szintén dolgozott azon és több más híres Disney-produkción, de ez az első rendezése. A vállaltan a centenáriumra készült film azonban inkább az ünnepségsorozat csúcspontjának érződik, mint saját jogon is értékes, érdekes műalkotásnak: egy hosszú reklámfilm, amely hiába szól a varázslatról, hiányzik belőle pont az a varászlatos plusz, ami ikonikus termékké, rajongás tárgyává tehetné.
Jégvarázs az egész családnak – Interjú a Frozen rendezőivel, Chris Buckkal és Jennifer Lee-vel
A Jégvarázs szó szerint elvarázsol minket. A szeretet fontosságát hangsúlyozza mai világunkban, a hó és a jég varázslatos környezetében, annak mind félelmetes, mind csodálatos mivoltában: a különös Északon, rénszarvassal, hóemberrel, gyönyörű jégvirágokkal és hópelyhekkel tetézve. A Disney-nél mindenki izgatottan várta egy olyan veterán animátor, mint Chris Buck (Pocahontas, A kis hableány, Tarzan) és egy viszonylag újonnan jött forgatókönyvírónő, Jennifer Lee első közös munkáját, és joggal mondhatjuk, a film szinte minden várakozást felülmúló eredményt hozott.
A Kívánság egyfelől a gyereknézőkhöz szólva egy mai sztenderdek mentén felépített, modern Disney-hercegnő, Asha meséje, akinek szuper afrofonatai vannak, nem romantikus dimenzióban létezik, hanem önálló, dolgozó nő, aki állásinterjúra megy és talpraesettségével végül jobbá teszi a családja és a kisközösség életét. Másfelől a felnőttek számára egy disztópikus társadalmi allegória, amely bár nagyon egyszerű, az alapötlete mégis figyelemreméltó. A Földközi-tengeren elhelyezkedő szigeten ugyanis egy varázsló, Magnifico hoz létre utópisztikus államot, aki begyűjti az alattvalók kívánságait, majd időnként néhányat valóra vált. Az első pillanatra is gyanús megoldást Asha leplezi le: azáltal, hogy az emberek átadják a kívánságaikat Magnificónak, azok kikerülnek a szívükből, elfeledkeznek róluk. Így lényegében elvesztik az inspirációt arra, hogy önmaguk valósítsák meg őket, bármi nagyot alkossanak vagy naggyá váljanak.
Magnifico igazi autoriter vezetőként tartja kontroll alatt a népét, miközben ők ezt nem elnyomásnak élik meg: rajonganak a varázslóért és lelkesen várják, hogy teljesítse a kívánságaikat. Magnifico ráadásul csupán azokat a kívánságokat váltja valóra, amelyeket teljesen veszélytelennek ítél az országra és a saját hatalmára nézve – már egy önképzőkör is túl kockázatosnak számít. Asha természetesen fellázad a diktatorikus berendezkedés ellen, forradalmához csatlakoznak a barátai is, végül pedig sor kerül a zsarnokölésre is – persze mindössze Disney-módra. A Kívánság üzenete az, hogy a varázslat bennünk van, mi magunk válthatjuk valóra az álmainkat, nem kell ehhez másra várni. Az események indikátora egyébként egy aranyos kis csillag, aki elárasztja varázslataival a szigetet, ám ő valójában csak arra szolgál, hogy felnyissa Asháék szemét a saját értékeikre – klasszikus Disney-üzenet.
A Kívánság a harmadik szintjén azonban egy metamese, amely dúskál a híres Disney-mesékre tett utalásokban. Hol konkrétan, hol áttételesebben megidéződik egyebek mellett a Pán Péter, a Mary Poppins, a Hófehérke, A szépség és a szörnyeteg, a Bambi vagy a Pocahontas. Maga a cím – illetve Asha kívánsága – pedig a Pinokkió ikonikus dalát, a When You Wish Upon a Start idézi, amelynek dallama is beleszövődik az új filmbe. Az önreflexiót erősíti, hogy Asha egy jegyzetfüzetbe rajzolgat, még egy lappörgetős rajzsorozata is van, ami maga is egy animáció. Kegyelemdöfésként a film végén a kastélyos Disney-intró (amely egyébként a Hamupipőke kastélyán alapul) is kap egy hommage-t.
Az utalások egyébként nem tolakodóak, nagyobb probléma, hogy a fő történet nem elég izmos ahhoz, hogy önmagában is megálljon a lábán. Asha jó karakter, Magnificio esetében pedig látványosan ügyeltek rá, hogy árnyaltabb legyen egy sablongonosznál, a többiek viszont nem túl érdekesek. A cselekmény nagyon egyenesvonalú, nélkülöz bármiféle meglepetést vagy fordulatot, ráadásul a dalok sem kiemelkedőek. A filmben megteremtett világ eleinte újszerűnek tűnik (a mediterrán helyszín miatt spanyol-mór stílusú a környezet), ám idővel jelentőségét veszti, nem aknázzák ki igazán a Földközi-tengeri adottságokat és hangulatot. A Kívánság vizuális stílusa pedig, amely a számítógépes animációba időnként a kézműves, festett stílust integrálja, inkább öszvérnek bizonyul. Persze láttunk már a Kívánságénál bosszantóbb öntömjénezést és önreklámot is, így túlzás lenne károsnak bélyegezni az elkészültét, ám több varázslat, humor és egyediség kellett volna ahhoz, hogy újabb száz év múlva emiatt emlékezzünk a Disney-re.
