A Passages azt demonstrálja, hogy a csupasz erotika még mindig jól mutatna a filmvásznon, csak a toxikus kapcsolatok zavaros mámorának elnyűtt, levethetetlen köntöse rontja az összképet.
Zachary Wigon rendhagyó és kiszámíthatatlan kamarafilmje a két főszereplő közt feszülő erőviszonyok folytonos váltakozásának szórakoztató, végső soron pedig megindító tanulmánya.
Paul Verhoeven új filmjében a szent és a profán találkozása egy Szűz Mária-szobrocskából faragott fadildóban ölt testet, apácák kezdenek romantikus és szexuális viszonyba a zárda falai közt, üstökös jön, pestis tombol, és az egyházi autokrácia kegyetlen kínzásokkal sújt le a testi bűnök élvezőire.
Justine Triet harmadik nagyjátékfilmje, a Cannes-ban bemutatott Sybil szépen folytatja a Franciaországban népszerű, látens szexuális feszültséget piszkáló melodrámák sorát.
Épp a mai napon született, kicsit több, mint kétezer éve Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus, azaz Caligula. És éppen negyven éve, valószínűleg egy ugyanilyen forró augusztusban mutatták be Tinto Brass Caligula című filmjét, melyre enyhe kifejezés lenne az, hogy nagy port kavart, sőt még az is, hogy botrányos. A (szoft) pornónak is beillő erotikus-történelmi film (már ha létezik ilyen műfaj) peres ügyek tucatjait vonta maga után, cenzorok tömegét akasztotta ki. A filmet általában az egyik főszerepet játszó Helen Mirren szavaival szokták leírni: „művészet és genitáliák páratlan találkozása”.
