Ezt írtuk a filmről:

Lynch-hangulat – Angelo Badalamenti-portré

Angelo Badalamenti életének néhány részlete majdnem olyan bizarr fordulatokkal teli, mint egy David Lynch-film. Bárzongoristából lett a legendás rendező legfőbb zenei munkatársa. Amikor az 1980-as években a szintetizátor forradalmasította a filmzenék világát, Badalamenti volt az egyik első zeneszerző, aki a textúrákra helyezve a hangsúlyt nem feltétlenül a cselekményre fókuszált, hanem hangulatokat festett meg. Jazzes múltjával kombinálva mai napig ezek a legnépszerűbb szerzeményei, boszorkánykonyhájából azóta inkább lemezek, mint filmzenék kerülnek ki.

Utazás Lynch koponyája körül – David Lynch és Kristine McKenna: Aminek álmodom

Az Aminek álmodom mindazoknak ajánlható, akiket egy kicsit is érdekel az elmúlt közel fél évszázad egyik legkülönösebb filmművészének élete és gondolkodásmódja, aki kíváncsi rá, miben áll a „Lynch-rejtély”. Ez a sajátos műfajú könyv azonban nem annyira David Lynch műveihez, mint inkább a jelleméhez visz közelebb.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Plakátmagány – A filmplakát retorikájáról

A Pilinszky János négysorosából idézett címbe ezúttal – önkényesen – beillesztem a magam toldalékát, mégpedig oly módon, hogy azt jelentse: a plakátnak a magánya. A film érzékletes, izgő-mozgó világához képest a plakátok egyedül is vannak, mozdulatlanok is, mégis hatalmas terhet kell laptestükkel cipelniük – a teljes film súlya nehezedik rájuk. Ismertetés, figyelemfelkeltés és jóindulatú reklám lenne a feladatuk, ám oly módon, hogy ebből maguknak majd semmit sem tarthatnak meg. Mielőtt a szánalomtól el is pityerednék, hadd szögezzem le: film és az őrá vonatkozó plakát között több szinten is determinált, s épp ezért gyönyörűségesen komplex (lehetne) a kapcsolat.

Hollywood Hollywoodról – A „magyalbokor” történetei

„Szeretem a tényt. Szeretem azt az érzést a levegőben, ami időnként a régi Hollywoodra emlékeztet. És szeretem a levegőben L.A. érzését, azt, hogy mindent megtehetünk. Ez egy kreatív érzés, ami nem fullaszt, nem nyom el. (...) Bármit megtehetünk, de időnként bajba keveredik közben az ember. Nem állítom, hogy L.A. az a hely volna, ahol egyszerűen csak úszni lehetne az árral. Az az érzés is ott van a levegőben, hogy biztosan bajba fogok keveredni. De ki is mászom belőle. Ugyanakkor ott van az az érzés is, hogy ebben a városban alkotni akarok valamit. És fogalmam sincs, hogy mindez honnan jön." (David Lynch)

Városfeeling, tömörítve

Milyen városok tűnnek fel napjaink tömegfilm-térképén? Az amerikai kisváros, a távol-keleti high-tech metropolis, vagy inkább Berlin, Firenze és London?

Sztárok tana

Madonna Hollywood című számának visszatérő sora így hangzik: „How could it hurt you when it looks so good? / Hogyan sebezhet, ha annyira jól mutat?” Archetipikus vászon-nők – a tökéletességig szimulált – másait kelti életre a videóklipben, az 1950-es évektől napjainkig guruló évtizedek majd minden aurával bíró ikonjára jut néhány másodperce. A záró kép-a-képben a Cindy Sherman-osan magányos, fekete-fehér, szinte csak a kontűrjeiben felismerhető mindenkori színésznőt/sztárt látjuk, amint hasztalan stoppol a nagy-amerikai benzinkutas pusztában kígyózó gyorsforgalmi út mentén.

Némi noir érzékenység

A bűnügyi filmek történeti változataként az 1940-es években hódító (amerikai) film noir hosszú utóéletet tudhat magáénak. Ám az, hogy napjaink művész-thrillerei is gyakran idézik a műfaj konvencióit, nemcsak azt jelzi, hogy a társadalmi nemek ütközése – mint bűnügyi téma – gyümölcsöző, hanem azt is, hogy a noir hölgyek (és urak) megelőzték a nemi emancipációs mozgalmakat.

Woland Hollywoodban – Papp Attila Zsolt mozija

Valahányszor társaságban David Lynch filmjeiről esik szó, mindig elmondom: felfoghatatlan, hogy az előbb említett rendező még eddig nem vitte filmvászonra egy Mihail Bulgakov nevű orosz író-zseni remekművét, A Mester és Margaritát. De úgy tűnik, Lynch mester más tájakon van igazán elemében.

„Kognitív” együttlét – IX. Laterna Magica konferencia – A tér és az idő filmi reprezentációja. Pécs, 2002. szeptember 16–18.

A pécsi Laterna Magica-kör által kilencedszer megszervezett (másodszor nemzetközi) filmes konferencia címe egyszerre tűnhet rendkívül igényesnek és konvencionálisnak. Igényesnek, mert idő és kép viszonyának reprezentációja egyetemes művészettörténeti és elméleti, sőt tudományos kérdésekkel érintkezik, és konvencionálisnak, ha ebben a viszonyban csupán egy állandóan visszatérő, de a filmi jelenség komplexitását, befogadásának mechanizmusát nem kielégítően megvilágító kérdésfeltevést látunk.

Lynch-hangulat – David Lynch: Mulholland Drive

David Lynch-filmet kritizálni olyan, mint belekötni valakinek a privát ízlésvilágába. Akkor tehát ezen az alapon mindenki filmre vihetne az egyéni agymenéseit?

A jóreménység fesztiválja Kolozsváron – 1. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2002. június 3–9., Kolozsvár

Minden rendes európai országnak van egy filmfesztiválja. Romániában a mai napig nem létezett egy rendszeres, nemzetközi nagyjátékfilm-fesztivál. Most ezt a hiányt akarjuk pótolni itt, Kolozsváron, európai színvonalon – mondta Tudor Giurgiu fesztiváligazgató. És úgy lett.

A szerelem meglynchelése – Cahiers du Cinéma No 562, 2001. november

Tudja Isten miért, de a francia moziélet szunnyadni látszik mostanság, és semmilyen fontosabb témát nem tud szolgáltatni a Cahiers du Cinéma számára. Amerika viszont múlhatatlanul aktualitás tud maradni, s egy bemutatásra kerülő amerikai film képes törzsanyaggá kinőni. David Lynch Mulholland Drive című filmjéről van szó. Ha csak a címlapfotóról ítélnék, már annak is meg kellene győzzön arról, hogy „erős” filmről van szó (ugyanis két csókolózó nőt ábrázol), de meggyőzhet a rendező neve is, akit a hazai közönség főleg a Twin Peaks miatt ismer.

A krimi és a modern-posztmodern fordulat – Virginás Andrea: Crime Genres and the Modern-Postmodern Turn: Canons, Gender, Media

Noël Caroll szerint elmélet és elemzés a film esetében is határozottan elkülönül egymástól: a filmről szóló elméleti írás az általános eseteket, a szabványost kutatja, míg a filmelemzés gyakorlata konkrét, átlagostól eltérő kérdésekre keresi a választ. Virginás Andrea angol nyelven megjelent doktori disszertációjában elméletek vizsgálatát és pontosítását tűzi ki célul.