Az itáliai filmek indiszkrét bája – Olasz filmek a TIFF-en

2009. június 8.

A TIFF első Chirilov-interjúinak egyikében elhangzott, hogy számszerűleg idén minden korábbinál több az új szekció, köztük az országok filmjeit bemutató kategóriák. A finn filmek csoportja volt a legrendezettebb, az olasz filmeket bemutató szekció azonban eklektikusra sikerült: kidolgozott, megmunkált és felületesen összehozott alkotás egyaránt volt benne.

Angyal szállt le Babilonba – Mathieu Kassovitz: Babylon A. D.

2009. március 31.

Az 1995-ben A gyűlölettel a legjobb film César-díját elnyerő Mathieu Kassovitz új filmjének (Babylon A. D.) már jóval a bemutatója előtt azért szabadkozott, hogy a partnereknek meg a producereknek köszönhetően nem volt lehetősége leforgatni azt a filmet, amit eltervezett. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindössze ettől lenne ennyire elhibázott ez a sci-fi-regény-feldolgozás.

Büszkeség és balítélet – Gavin O'Connor: Pride and Glory / A zsaruk becsülete

2008. december 12.

Az eredetileg március közepére tervezett filmbemutatót a New Line Cinema az utolsó pillanatokban októberre napolta el. Gavin O’Connor rendező és társ-forgatókönyvíró valójában már 1999-ben nekiállt megírni a történetet Amerika újsütetű héroszairól. Lehet, hogy a rendőrös sztorik szerelmesei ez esetben jobban jártak volna, ha ez mégis dobozban marad.

Riszálod így is-úgy is – Eric Darnell, Tom McGrath: Madagascar - Escape 2 Africa / Madagaszkár 2

2008. november 17.

Három évvel a négy állatkerti barát kalandjainak sikere után a DreamWorksnek ismét volt egy dobása, és pontosan ott folytatta a korábbi CGI-mesét, ahol abbahagyta. A folytatás mind történetileg, mind érzelmileg sokkal gazdagabb, mint az előző rész: számtalan, korábban kihasználatlan regisztert szólaltat meg.

Mindenkinek igaza van – DVD-n András Ferenc A nagy generáció című filmje

2008. szeptember 3.

Amerikában már javában dúl az általános háborúellenesség és a faji egyenjogúságért folytatott küzdelem, Cannes-ban Truffaut, Godard és társaik a függönyre kapaszkodva igyekeznek megakadályozni a vetítés megkezdését. Eközben a Metró klubban az Omega játszik a magyar beatnikeknek, néhányan pedig a Hegyeshalmon való átjutást tervezik, hamisított útlevéllel.

Háromszor egy snitt – TIFF: Valós időben

2008. június 3.

Az idei TIFF hetes szám bűvöletében élő kiadásán több, mint 200 filmet sorakoztattak fel a szervezők. Három filmnek különálló blokkot is szántak a program összeválogatói, bár a köztük fennálló kapcsolat elég laza: mindössze annyi köti össze őket, hogy egyetlen beállításban vették fel őket. Ezt a technikai megoldást alaposabban körbe lehetett volna járni.

Stefano szerint a világ – Gianni Zanasi: Non pensarci

2008. június 2.

A 35 éves Stefano zenekara nem teljesen sikertelen, de az átütő berobbanás még várat magára. Az egyik fellépésen énekesük a közönség közé veti magát. Szép performansza és lezárása lehetne ez a koncertnek, a nép azonban félrehúzódik, Stefano társa pedig padlót fog. A keretbe zárt vígjáték már több fesztivált is megjárt: keserédes történet a napfényes Riminiből.

A dal madárrá avat – Jackie Salloum: Slingshot Hip Hop

2008. május 31.

A 2008-as Sundance Filmfesztivált nyitó dokumentumfilm főszereplői rapperek. Szinte egy teljes generáció kerül bemutatásra, az együttesek megalakulásától napjainkig. Talán még az sem mellékes, hogy Izraelben élő palesztin formációkról van szó, akiknek cionizmust tanítottak az iskolában a saját történelmük helyett.

Minden részlet számít – David Simon: The Wire / A drót

2007. április 15.

A 2002-ben induló, immár negyedik évadját taposó sorozat be tudja hálózni az egyszeri nézőt is. Úgy éri ezt el, hogy pusztán néhány szabályt hagy érintetlenül az amerikai tévésorozatok rendszeréből, a többi konvenciót pedig kíméletlenül megszegi.

Apró dolgok romantikája – Miranda July: Me and You and Everyone We Know / Te meg én és minden ismerősünk

2006. szeptember 15.

A film utolsó képsorában a buszmegállóban egy buszra váró férfi pénzérmével ütögeti a mellette levő fémoszlopot. Robby odamegy hozzá és megkérdi, hogy mindezt miért csinálja. A válasza egyszerű: csak el akarja ütni az időt. Úgy tűnik, a rendezőnőnek ezzel az utolsó mondattal sikerült a legtalálóbban megfogalmaznia filmjének miértjét: csak el akarta ütni az időt.