Az 1995-ben A gyűlölettel a legjobb film César-díját elnyerő Mathieu Kassovitz új filmjének (Babylon A. D.) már jóval a bemutatója előtt azért szabadkozott, hogy a partnereknek meg a producereknek köszönhetően nem volt lehetősége leforgatni azt a filmet, amit eltervezett. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindössze ettől lenne ennyire elhibázott ez a sci-fi-regény-feldolgozás.
Maurice G. Dantec Babylon Babies című tudományos-fantasztikus regényéből ebben a filmben inkább csak a fantasztikus marad, ebbe nyerünk betekintést az alatt a másfél óra alatt, amíg megpróbálnak bennünket a mozi székeibe szögezni. Nem egyszerű feladat.
A poszt-apokaliptikus Új Szerbiában nyitó történetben hamar megismerkedhetünk a protagonista zsoldos Toorop (Vin Diesel) erényeivel, amivel magát többnek tarthatja, mint ellenfelei: megvannak még a golyói és az adott szava. Ebben a sorrendben. Tíz évvel korábbi főnökének kell egy megbízását teljesítenie: egy lányt elvinni egy szekta mongóliai kolostorából egészen New York-ig. Valóban nagy feladat ez az új világrend diktálta körülmények között, azonban nem elég méretes, hogy a CGI-hez már elégéé hozzászoktatott szemünket új dolgokkal nyűgözze le. A színkompozíciókban és vizuálisan ügyesen megszerkesztett film sztorija ki lett herélve, ezen pedig nem segít az a könnyen emészthető filozófiai körítés sem, amivel elénk tárják.
Toorop küldetése, hogy átvigye Aurorát A pontból B-be nem lesz érdekfeszítőbb azon embertelen feltételek megismerésével sem, amelyekkel a törvényen kívülieket kezelik ebben a világban (melyet természetesen továbbra is a pénz diktálta érdekek mozgatnak). Megtudjuk, hogy Tooropot kitiltották az Egyesült Államokból, és hogy nehéz útlevelet hamisítani. Megtudjuk, hogy a szibériai tigrisek utolsó példányai 2017-ben kihaltak, és most a klónok második generációjával szórakoztatják a vásárokba járókat. Ezek a tények, illetve a környezet futurisztikussága ügyesen támasztja alá és érteti meg Toorop mindenkitől való függetlenségét, ahogyan magányos harcosként, érzelmek nélkül küzdi át magát a különböző akadályokon.
Nem tudjuk meg azonban, hogy ebben az erősen polarizált világban kik azok a rosszak, akik elől Tooropnak, a lánynak, illetve a lány rendbéli nővérének olyan halálmegvető bátorsággal menekülniük kell. Hasonlóképpen nem lesz világosabb a motivációk egész sora, aztán a forgatókönyv mindent egyszerre, az utolsó 20 percben szeretne megmagyarázni, hogy felrajzolja az okok és okozatok hálóját. S egyáltalán nem meglepő módon a film külön szálává válik a zsoldos és a lány közötti kapcsolat átalakulása, amolyan Szépség és a Szörnyeteg mintájára.
De dicsérni is jöttem, nem csak temetni. A történet vonalvezetésénél vannak sokkal sikerültebb dolgok is a filmben, mint például az az aprólékos munka, amivel a főhős megrajzolása történt. No, nem motivációk és indokok tekintetében, hanem fizikailag. A Toorop hátára tetovált óriás szkarabeusz és a fejére tetovált pentagramszerű sokszög az új világrendet hirdeti. Ebben az újszerű világban pedig organikus egységet alkot egymással a technicizált, futurisztikus környezet és a keleti katolikus egyházakban hívő tömegek egész sora. Így ha a film cselekményét tekintve nem is lenyűgöző alkotás, de vizuálisan és világképében szolgálhat néhány újdonsággal a tősgyökeres sci-fi-rajongók számára is.
