A bosszantóan önismétlő és zavarba ejtően hosszú filmsorozat jelenlegi részéről nem könnyű újat mondani; kilencedik alkalommal is csupán a korábbi hibákat lehet felróni a Halálos iramban-szériának – a kérdés az, van-e ennek bármi értelme?
Legalább annyira nehéz újat mondani a Halálos iramban széria kilencedik felvonása kapcsán, mint a készítőknek változatos elemeket csempészniük az újabb és újabb részek forgatókönyveibe. Egyszerre csodálatra méltó és végtelenül lesújtó, hogy ilyen szűkös (avagy a stúdió és a befektetők részéről megkövetelt) keretek közt önismétlővé váló filmsorozat folyton bevételi rekordokat döntöget a kasszáknál. Az elképesztően magas büdzsé és az egyre eltúlzottabb, a fizikai – és gyakorlatilag bármilyen természeti – törvényeket megcsúfoló akció-parádék ugyanis ne tévesszenek meg senkit: a kreatívoknak igenis egy masszívan fixált formulát követve kell levezényelniük a forgatásokat; ennek tényét még az egyre több pankrátorból avanzsált filmsztár szerepeltetése (jelen esetben John Cena) sem tudja elkendőzni.
Ez a merevség a filmkritikusok dolgát (és türelmét) is folyton kikezdi, megnehezíti. Az esztéták és újságírók újra és újra felsorolják az ítélőszék elé állított franchise bűntetteit, az esküdtszék nagyjából együttesen harsogja annak vétkességét, mire a producer és főszereplő Vin Diesel kaján mosollyal annyit felel: nem bánt meg semmit; a hallgatóság pedig tapsol. A kihallgatás ideje ismét eljött, vegyük hát sorra újból a Halálos iramban többszörösen elkövetett törvényszegéseit.
Hanyagság. A nagymennyiségű attraktív, gyorsan vágott akciójelenet mögött olyan, a részeken átívelő cselekményszervezés lapul, mely a legigénytelenebb és legolcsóbb televíziós formulát, a szappanoperát idézi. Sőt, a szappanopera kulcsszó ebben az esetben, hiszen fémjelzi e műfaj korábbi hagyományát, mikor még az idevágó alkotásokat szappangyártó cégek pénzelték, hogy ilyen módon reklámozhassák termékeiket. A Halálos iramban filmek sem sokkal többek autómárkák túlfizetett promóciós anyagainál, nem csoda, hogy a széria központi és nélkülözhetetlen elemeit jelentik a gépkocsik.
Szappanoperának nevezhető továbbá azért, mert – és ezt Diesel sem győzi elégszer kihangsúlyozni – a fókusz a családon, az azon belüli kapcsolatokon és konfliktusokon van. A globális, országhatárokon átívelő hajszákat mindig e kötelékek szervezik; ha megölik valakinek az élettársát, elrabolják a gyerekét, megfenyegetik egy másik feleségét, aki egy fontos karakter testvére, vagy épp előkerül egy eltitkolt gyerek – és még sorolni lehetne a TV-csatornák koradélutáni műsorsávjaiban sugárzott sorozatainak „nagy fordulatait” –; Diesel akcióba lép. A kilencedik részben sincs ez másképp: most az egyik főszereplő testvére bukkan fel az éppen aktuális, a világot nukleáris katasztrófával fenyegető ellenséges csapat oldalán. A már jól ismert profi sofőr, Dominic Toretto és balhés csapata pedig ismét volán mögé ül, hogy megakadályozza az önkényes terrorista szervezet törekvéseit.
Alulírtság. Kapcsolódva az előző ponthoz; nem csupán az említett TV-s formula és a legközhelyesebb családi konfliktusok beiktatása teszik sekélyessé, illetve könnyen feledhetővé (vagy összekeverhetővé) a sorozat egyes részeit, de az állandóan visszatérő karakterek, valamint nemeziseik sem fejlődtek húsz év és kilenc rész alatt. A főszereplők jelleme nem több annál, mint ami verdáikból „kiolvasható”. Olyan ez, mintha a Mario Kart vagy a Lego Racers videójátékok valamiféle komolyan vett, élőszereplős adaptációját néznénk – a karakterek mélysége nem terjed tovább annál a pár sajátos kunsztnál, amit autóban ülve képesek végrehajtani. Torettóék a kocsijaik nélkül elképzelhetetlenek – ez akkor érezhető leginkább, amik a kormány mögül kiszállva rákezdenek kínos és színpadias párbeszédeikre.
Inkonzisztencia. Ha már nézőként kiismertük a (nem túl komplex) karaktereket és egymáshoz fűződő viszonyaikat, igencsak kellemetlen, ha a készítők nem teszik meg ugyanezt. Mégis nem egyszer fordul elő, hogy a szereplők olyan háttértörténetekre utalgatnak, ami a korábbi epizódokban nem volt jelen, vagy pedig épp olyan alapvető téziseket fektetnek le (hogy aztán arra építsék a további cselekményt), amit később önkényesen felrúgnak. Példának okáért, a 2009-es, egyszerűen csak Halálos iramra (Fast & Furious) keresztelt negyedik részben a készítők egy drámai szálat és nem kevés feszültséget építenek arra, hogy Dominic Mia (Jordana Brewster) „egyedüli” testvére – e kijelentésről az idei, kilencedik filmre a készítők jól láthatóan elfeledkeztek.
Megalománia. Ízlésről vitatkozni természetesen értelmetlen. Mégis fontos rámutatni arra, hogy a sorozat milyen gondolatiságban készül és milyen esztétikai „szabályok mentén játszik”, melyektől esetenként hajlamos eltérni. Talán hasonlatokkal lehet a leginkább a készítők ízlésvilágát leírni: a Halálos iramban filmek a dupla Big Mac menü és az aranyozott Trump-torony kilóban mérhető, „mindent mindennel” és a „minél több, annál jobb” elvén alapuló esztétikáját követik. Mindez nem csupán ideológiailag problémás egy a „túlfogyasztás” kritikájával illetett és ökokatasztrófák által fenyegetett korban, de még a sorozat saját korábbi törekvéseivel is szembemegy; túlzásaival – a legújabb részben pl. egy rakétával felszerelt autóban utazik két szereplő a világűrbe, hogy egy műholddal karambolozzon – felrúgja az első egy-két rész realistább ábrázolásmódját; mindezt az eladhatóbb, nagyzoló látványért.
Kétes morális üzenet. Ha már felmerült az ideológia kérdésköre, érdemes közelebbről is megvizsgálni a Dominic Toretto és csapata által közvetített értékrendet. Vin Diesel e filmekben ugyanis nem titkoltan újra és újra kőbe vési családközpontú, keresztény szemléletmódját, melyet monológjaival és a nyakláncán lógó hatalmas kereszt mutogatásával is megerősít. Kereszténysége természetesen kimerül az asztali áldásokban (melyben „mindenek előtt a gyors autóikért” adnak hálát), a felebaráti szeretet rögvest zárójelbe kerül, amint egy értékes szállítmányt kell elrabolni, vagy épp „arctalan” statiszták halomra gyilkolását (fontos: nem csupán harcképtelenné tevését!) követeli meg a szituáció. Inkább egyfajta törzsi tudatról, avagy gengszteretikáról beszélhetünk, melyet Dom nyilvánvalóvá tesz a hatodik és a kilencedik epizódban is, mikor milliók élete helyett egyetlen hozzátartozójának megmentését választja.
A vádpontok sorát még lehetne folytatni – túlzottan komoly hangvétel, sebezhetetlen karakterek, szexista ábrázolásmód, túl hosszú játékidő stb. –, azonban mindez teljesen fölösleges, hiszen egy-két éven belül érkezik a már előre bejelentett tizedik rész, a különálló spin-off-filmekről nem is beszélve. Az ülést tehát csak elnapolni lehet, berekeszteni még jó pár évig nem.
