Justin Lin: Fast & Furious / Halálos iram Justin Lin: Fast & Furious / Halálos iram

Sokhengeres semmi

Justin Lin: Fast & Furious / Halálos iram

ÉRTÉKELD A FILMET!
Halálos iram
Justin Lin
2009

A Filmtett szerint: 3 10 1

3

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

„Ezzel a filmmel a kopasz, baltaképű, egyszótagos szavakban kommunikáló, pszichopata vezetési stílusú bunkó sofőröket szeretném megszólítani. Fontosnak tartom, hogy az emberiség eme gyöngyszemeinek egy olyan alkotásban állítsak emléket, mely nélkülözi az olyan úri cifraságokat, mint történet, karakterek. Továbbá wrrrÚÚÚÚÚÚMMWRÚÚÚÚM! Wrru-wru wrúúúúmmmmm stb.”

Valahogy így nézhetett ki a Fast and Furious-franchise alapjául szolgáló szinopszis, és ebből az alapanyagból most már a negyedik részt hozzák ki, ami az egyszerűség kedvéért ugyanazt a címet kapta, mint a 2001-es első rész (nem akarnak fölöslegesen számjegyekkel összezavarni, na). Volt szerencsém az első részhez (az elmondottak alapján találjuk ki, mi volt a címe), a másodiktól és a harmadiktól szerencsére megóvott a sors, és most végigizg… izé, végigültem az alább tárgyalt remeket.

Kép a Halálos iram / Fast & Furious című filmből

Induljunk ki a címből: gyors és dühös. Milyen szép, milyen igaz. Soha még ennyire gyorsan nem vesztettem el az érdeklődésem egyetlen film iránt sem, pedig évekig követtem azt a jó kis természetfilm-sorozatot éjszakánként a Duna tévén, aztán a napokban szóltak, hogy az egy akvárium és soha nem fog megjelenni a bikinis főszereplő. Ekkor lettem dühös, de ez mondjuk nem közvetlenül ehhez a filmhez kapcsolódik. Pedig beszélnék én erről a filmről, ha volna miről.

Kép a Halálos iram / Fast & Furious című filmből

Ha tengeri csigákkal veritek a vesémet, akkor sem tudnám megmondani, hogy kicsoda a lapos tekintetű konyhaszekrény kolléga, miért siet állandóan és hogy egyáltalán mi történik akkor, amikor éppen nem üldözünk senkit (szerencsére utóbbiból kevés van a filmben). Mivel ez már a negyedik rész, az alkotók nem sokat törődnek a szereplők bemutatásával, egyértelműen a régi rajongóbázisukra alapoznak. (Irgalom atyja, ne hagyj el! Rajongóbázis. Kik ezek az emberek? Létezniük kell, tudom, mert valaki mégiscsak megveszi a jegyeket, ha első héten 70 millió dollárt hoz a film – de könyörgöm, kik ők, mit csinálnak a szabadidejükben? Szabadlábon vannak-e egyáltalán? És szeretik-e az aranyos, csíkos uszonyú halakat?)

Szóval annyi derül ki, hogy van ez a Dom (Vin Diesel) nevű autós huligán, aki látványos autósüldözéses rablással szerzi az üzemanyagot (amit gondolom majd elad és vesz rajta benzint meg új autót a rablásban összetört régi helyett). Tiszta Mad Max-alaphelyzet, csak hangulat, logika, vagy bármiféle érdekesség nélkül. Száááááguldáááááás, ahogy Pataky Attis mondaná, ő pedig maga a rock, ne felejtsük el.

Kép a Halálos iram / Fast & Furious című filmből

Aztán Domnak egyszer csak meg kell bosszulnia valakit, és elhatározza, hogy elteszi láb alól Minden Idők Legsemmilyenebb Gonoszát, a Nagy Gonosz Drogdílert, aki olyannyira gonosz, hogy nem átall laza erkölcsű leányzók társaságában alkoholt fogyasztani és – juj! – golfozni! Na, erre a gonoszra hajt az első részből ismert Sablonügynök (Paul Walker), aki annak idején, hallatlan módon beépült Dom bandájába, mint Keanu Reeves a szörfösök közé, és azóta feszült a viszonyuk, de nem annyira, hogy a film sok WTF-momentumának egyikében ne imádkozzanak közösen a product placement-tel megterített asztalnál. Közösen elkapják a rosszfiút, és miután egy illő cliffhangerrel bevezetik a folytatást, vége a filmnek, rohanhatunk ki a moziból olyan sebesen, mintha még utolérhetnénk életünk elvesztegetett másfél óráját.

Kép a Halálos iram / Fast & Furious című filmből

A nyitójelenet elég jó, hátha valaki felteszi youtube-ra, akkor majd érdemes lesz megnézni, s még egy ideig el lehet szórakozni a borzalmas alakításokon (komolyan, mintha az egész stáb, a főszereplőtől az utolsó statisztáig a Keanu Reeves Színművészeti Akadémia professzora lenne), de aztán nagyon gyorsan halálunalmas lesz az egész. Ha az autók izgalomba hoznak, hát lelked rajta, de inkább tévében nézd meg, hátha nem fog annyira fájni.

Kép a Halálos iram / Fast & Furious című filmből

Emlékeztek még a Duna tévén arra a szivárványos uszonyú halacskára, amelyik egyszer körbeúszta az egyik korallt és szembement egy nagy szürkével, aztán gyorsan kikerülte és elmenekült? Az bezzeg milyen izgi volt...

Támogass egy kávé árával!
 
Halálos iram

Halálos iram

Színes akciófilm, 107 perc, 2009

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

3

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins