A majmok bolygója számomra az egyetlen olyan franchise, amely esetében jogosnak és érdekfeszítőnek tartom, hogy hollywoodi prequellel koronázzák meg. A 2011-ben elkészült, az eredeti film előzményeire épülő történet nagy sikernek örvendett, de lezárása már akkor is kételkedően mutatott a lehetséges folytatás irányába. A narratív időrend szerint elsőnek számító film egy búcsú képsorával zár, ahol Cézár és gazdájának útja véglegesen elválik. Ez egyfajta tudatos szálbontásnak hatott az akkori forgatókönyvírók részéről, majd a retrovírus terjedésével illusztrált végefőcím ezt ugyancsak megerősítette.
Akkor még nem láthattuk, csak sejtettük, hogy a tengeren túli filmdaráló lassan úgyis minden kedvencünknek sequelt gyárt. Sajnálatos módon ez a sequel is csak egy üzlet, tartalmilag csonk varieté, mely szentesítésének érdekében más írót (Mark Bomback) rendeltek a sagához, hogy egy újabb, kizárólag 3D-ben vetített részt tojjon az első mellé. Az előzőek lemondása vagy elutasítása végett még rendezőt és színészbrigádot is cseréltek, viszont a majmok legalább megmaradtak majmoknak. Ez nekem egyelőre elég, máris a terem 11. sorában ülök, biztonságos távolságban a sztereó képzavar cukormázas mélységétől.
Bomback gondolatait követve Matt Reeves onnan rendezi tovább a történetet, ahol az elsőben felsejlő vírus kiirtotta az emberiség nagyrészét, mialatt a Cézár által vezetett majmok civilizációja egyre csak erősödik. A film biztosra szőtt szerkezete ezen ellenpontozáson belül keres párhuzamokat a két világ között. Tíz év fertőzés után néhány magyarázatlanul immunis ember újra szeretné építeni San Franciscót, ehhez pedig áramra van szüksége. Az egyetlen áramforrás találóan a majmok önjelölt birodalmában van, s ezáltal muszáj konfliktusba lépjenek egymással. Mindkét fennmaradt faj a tömeg és a közösség jóllétének érdekében operál, de éppenséggel ez a nagyszabású perspektíva teszi érdektelenné a filmet. Cézár vezetői perszónájának Malcolm (Jason Clarke) jelent párhuzamot, de mindkettőjük személyes konfliktusa elzsugorodik, a sequel premisszájából kifolyólag. Az áram megszerzése köré épített viszonyrendszer és motivációs készlet teszi ki a film cselekményét, amely könnyű és biztosra menő megoldásokat jelent a történet közérthető levezénylésének érdekében. Mindez érthető, mivelhogy az alkotók kötelesek voltak a folytatást egy nagyobb skálán, nagyobb tétekkel kibontani, de épp emiatt maradt ködben a hősök partikuláris helyzete a világban, és elveszett az a fajta személyesség, amely a korábbi részt egy stílusos hollywoodi remekművé emelte. Mindezek mellett még lehetett volna szó egy erősebb epizódról, ha az alkotók bár formanyelvi szempontból eltértek volna a plasztikus tálalási módok kánonjától, de sajnos kicsit sem törekszenek kitérni az egyszerű és közérthető CGI-szemetek egyvelegéből.
Cézár identitása hármas egységre bomlik, amely kellőképpen elmélyíthetné személyiségének különböző síkjait: ezúttal egyszerre jelenik meg apa, vezető, és férj képében. A maga felületességében ő emelkedik ki legjobban a film összes hőse közül, kiemeltsége viszont épp arra világít rá, hogy mások egysíkú megmutatkozása mennyire alpárian szerkesztett és élvezhetetlen. A rendező nagyjából minden Cézárt érintő jelenetre egy párhuzamos valóságot mutat az emberi disztópiában, viszont ezeknek a direkt (értsd pontosan egymásra vágott) ütköztetése a semmivel hagy, mivel a két közösség egymásra rímelő viszonyrendszerét nem látom többnek az egyszerű felsorolásnál. Mi több, ha érzelmi reflexióra bocsátkozik bármelyik szereplő, akkor Bomback tompára hegyezett tolla azonnal kimondatja velük azt (ez az, amit ízlésesebb filmek hagyománya szerint az alkotók inkább szuggerálnak, kimondott szó híján érzékeltetnek, vagy tiszta filmképekben tálalnak). A megmutatás biztonsága az, ami miatt képtelen voltam elmélyülni a látottakban.
Végső lemondásom okát viszont talán az erőltetett 3D jelenti, amely látványosságban alulmúlja a korábbi rész feszültségteljes vízióit. A felejthetetlen Golden Gate-en játszódó átkelést jóformán semmiféle epikus tűzijáték nem tudja feledtetni, de erőltetés gyanánt még beül a tankba egy majom, átugrik a majom egy tűzfalon, szalad a sok majom feléd a mélység virtuális délibábjának egy olyan műviességében, amelyet a 3D-mozi példaszerűen hivatott el ábrázolni. A folytatás mesterkéltsége csalódás, mindennek ellenére elég nagy kasszasikernek örvend, és a nem túl biztató hírek szerint már a harmadik rész is előkészületi fázisban van.
