Két éve, a Tokiói hajsza című, zsákutcának bizonyuló epizód után a Halálos iramban-franchise új erőre kapott a nyitófilm karaktereit rehabilitáló negyedik installációval. A legújabb, ötödik felvonás alkalmával a korábbi részek összes hőse visszatér egy gyorsulási all-star gálamérkőzés lejátszására.
2001-ben a Halálos iramban frenetikus siker lett, pedig képlete pofonegyszerű. Feltuningolt nők és szexi kocsik, divatos zene, harsány karakterek és valami tessék-lássék rendőrsztori, hogy ne tűnjön annyira öncélúnak az egész. Mindezt Michael Mann már a 80-as években eljátszotta a Miami Vice alkalmával, így az egyetlen új adalékanyag az illegális gyorsulási versenyek kihasználása volt. Az újdonsült sztár, Vin Diesel nem vállalta a folytatást, de a Halálosabb iramban nélküle is szépen kaszált; a Los Angeles és Miami után Tokióba átdobott, a másik sztárt, Paul Walkert is nélkülöző harmadik rész (Halálos iramban: Tokiói hajsza) viszont már alulmaradt az elvárásoknak. Tanulva a hibából, a franchise tulajai a negyedik, szimplán Halálos iramra keresztelt részhez újraszerződtették a nyitófilm arcait. E film elődeinél is jobban hasonlít egy autókiállítás és a GTA-konzoljátékok keverékére, de fékevesztett kasszasiker lett. A folytatásra nem kellett sokat várni, ezúttal ráadásul minden említésre méltó korábbi karakter visszatért (Jordana Brewster, Michelle Rodriguez, Eva Mendes, Tyrese Gibson, Kang Sung), újoncként pedig a mennyiség kedvéért megkaptuk Dwayne „A szikla” Johnsont.
Az előző két részt jegyző Justin Lin rendezte Halálos iramban: Ötödik sebesség rögtön az előző rész cliffhanger-zárásánál veszi fel a fonalat. A lesittelt Dom Torettót (Diesel) kiszabadítja cimborája, a renegáttá vált kopó Brain (Walker). Egy vérszomjas nyomozó (Johnson) elől Rio de Janeiróba menekülnek, ám az új élethez pénz kell, és épp akad egy kirabolható rosszarcú drogbáró – kell tehát egy csapat a szokásos utolsó melóhoz. Az alkotók szakítottak tehát az illegális gyorsulás világával, e film már sokkal inkább klasszikus heist-mozi az Ocean’s Eleven és az Olasz meló mintájára. Dicséretesen próbálnak újat mutatni, ám a rablásos történetszál meglehetősen érdektelen, egyetlen érdeme, hogy a finálé alkalmával sikerül összeboronálni a bankrablást és az autós üldözést a Tolvajtempó módjára.
Látszik az igyekezet az alkotókon, hogy végre olyan Halálos iramban-filmet készítsenek, aminek sztorija is van, viszont a karakterek élettörténetének továbbgondolása kifejezetten szappanoperás lett (terhesség, halottnak hitt karakter visszatérése a záró jelenetben), a film tele van banális és fölösleges lelkizéssel („emlékszel az apádra?”). Ráadásul úgy tűnik, az alkotók pusztán az időt húzzák az efféle jelenetekkel, mivel a filmben kevés adrenalinszint-emelő akciójelenet van, hossza ráadásul az optimális másfél óra helyett 130 perc. Az akciók látványosak ugyan az egyre jobb Justin Lin dirigálásában, de aki szereti, ha a fizika és a logika törvényei a moziban is érvényesülnek, az messziről kerülje el a filmet. Hőseinknek nem kell a szomszédba menniük vakmerőségért, de az alkotókról ugyanez nem mondható el. Gátlásosan szórakoztatnak, a törzsközönségre gondolva alacsony korhatárt célozva meg. A filmben az ütésnek és a lövésnek nincs következménye, pedig az efféle rajzfilmesre stilizált erőszakot éppen hogy nem e film célközönsége, hanem a felnőttek tudják helyén kezelni.
Látványos, de agyatlan filmről van tehát szó, pedig ennek nem kellene így lennie. Stílusos akciófilmet (a Hozd el nekem Alfredo Garcia fejét című klasszikustól a Machetéig), artisztikus autósmozit (Monte Hellman Kétsávos országútjától a Grindhouse: Halálbiztosig) és filozofálós erőszakfilmet (Rohanás) egyaránt láttunk már, és heist-filmbe szerzői mondanivalót vinni sem lehetetlen, amit Spike Lee A belső embere bizonyít. A Halálos iramban: Ötödik sebesség esetében még a látvány sem elég erős ahhoz, hogy az azonosulási pontok és a sztori hiányát feledtetve székhez szögezze a nézőt.
Ha már az alkotók ilyen szinten ignorálták a fizika törvényeit, jobban is elengedhették volna a fantáziájukat. Úgy tűnik, egyszerre próbáltak túlpörgetett, őrültebb verziót (a Bad Boys 2 mintájára) és a karakterek életét realistán továbbgondoló folytatást (amilyen a Pusher/Elátkozott város 2) készíteni, ám igyekezetükben két szék közé estek. Az első Halálos iramban legalább egy kicsit meg tudta ragadni a vezetés, mint alternatív tudatállapot élményét (és talán még a sokat szidott Tokiói hajsza is karcolgatta a felszínt), ám a Halálos iramban: Ötödik sebességben a közönséges akción van a hangsúly. De úgy tűnik, ennyi is elég: a filmet az amerikai kritikusok többsége imádja, bevételi rekordokat döntöget, így nem kell majd sokat várni a következő utolsó melóra.
