A kaszkadőr egy férfiaknak szánt romantikus komédia. Az attraktív akciójeleneteken keresztül bemutatott szerelmi történet mégis könnyen elvész a formabontó adaptációs technikákat alkalmazó metanarratíva útvesztőiben.
Colt Seavers (Ryan Gosling) sikeres kaszkadőr, akit már-már olyan tisztelet és elismertség övez a stábon belül, mint magát a neves filmsztárt, Tom Rydert (Aaron Taylor-Johnson). A dublőr ráadásul a ripacs színésszel szemben tényleg mindent kockára tesz az adott jelenet tökéletessége kedvéért. Ez az alázatosság azonban nem kifizetődő, hiszen Seavers mindent elveszít egy súlyos forgatási baleset következtében: nemcsak munkájának és karrierjének kell búcsút mondjon, de még a feltörekvő filmkészítővel, Jody Morenóval (Emily Blunt) való kapcsolata is megsínyli a történteket. A felépülése után elszigetelődő Colt mégis visszatér az önsajnálatból, hogy az immár első rendezésén dolgozó nő segítségére siessen és felkutassa a készülő produkció nyomtalanul eltűnt főszereplőjét, Colt régi partnerét, Rydert.
A történet egyszerre három narratív síkon zajlik: a film-a-filmben sci-fi eposz cselekménye, a forgatás szakmai közegének eseményei, továbbá az ezzel párhuzamosan zajló, Ryder utáni nyomozás fordulatai ráadásul mind egymásra reflektálva keverednek. Az apparátus megtörését pedig csak tovább erősítik az olyan kiszólások, mint a kaszkadőrszakma elismertségét hangsúlyozó áthallásos megjegyzések vagy a film alapjául szolgáló, 1980-as években futó televíziós sorozat szereplőinek cameo megjelenései. A befogadói élmény interaktivitását fokozó adaptációs technika a digitális adatbázisstruktúrákhoz szokott nézők internet-esztétikán alapuló tartalomfogyasztási szokásait képes modellezni: a különböző történetsíkok hálózatosan kapcsolódó rendszert alkotnak, hogy a közönség egyszerre merülhessen el a többféle narratívában egyazon alkotáson belül.
Ugyanakkor míg Az elveszett város (The Lost City) a kalandfilmek, az Argylle: A szuperkém pedig a kémthrillerek sablonjait forgatták ki metacselekményük során, addig A kaszkadőr az akciómozik kliséire épít. Hiszen az extrém hangulat- és műfajkeveréseket tematizáló romkomok elsősorban aktuális gender-kérdésekre reflektálnak a tipikusan férfi zsánerek által közvetített macsó maszkulinitás parodizálásán keresztül. Ahogy Az elveszett város és az Argylle – írónőik képzeletében élő – karakterei a hősnők férfipartnereinek fikciós ideáiként jelentek meg, úgy Colt identitásválsága szintén abból fakad, hogy nem képes felérni a Jody filmjében szereplő karakterek eszményi férfiképéhez. Így a kaszkadőr a sztárszínész tényleges megmentésével megannyi fiktív akciófigura imitálása után végre a való életben is bizonyíthatja rátermettségét.
A kaszkadőr egymást követő, nagyszabású akciószekvenciái azonban inkább hatnak lazán kapcsolódó, látványos epizódoknak, mint összefüggő dramaturgiai egységnek. Ennek köszönhetően Colt elnagyolt jellemfejlődése az érzelmek megélésének hangsúlyozása mellett ambivalens módon a férfi akcióperszónájának térnyerését emeli ki. A cselekmény első felének kevés meglepetést, de annál több kínosan vicceskedő párbeszédet tartogató szerelmi konfliktusai még önálló személyiségként láttatták az időnként elérzékenyülő főhőst, a továbbiakban a (messze túl későn) kibontakozó nyomozás párhuzamosan futó szála ugyanakkor a nemi szerepek korábban kritizált sztereotipikus ábrázolásmódját erősíti. Hiszen a fordulatokat egymásra halmozó történetsík az akciózsáner kliséinek kiforgatása helyett csak tovább erősítí azokat, tipikusan maszkulin megoldásokat kikényszerítve a romantikázni vágyó főhősből. Mivel a film saját valóságára is kiterjeszti a történeten belüli fikciókból kölcsönzött elemeket – gyakran éppen a forgatási közeg trükkjeinek hétköznapokban való megidézésével vagy a filmes kellékek és eszközkészlet realitásba ágyazásával –, A kaszkadőr a férfiasság felszínes bemutatásának kifigurázása helyett önmaga (műfaj)paródiájává válik.
David Leitch maga is kaszkadőrként kezdte a karrierjét, rendezőként jegyzett filmjei (Atomszőke, Deadpool 2, Halálos iramban: Hobbs és Shaw, A gyilkos járat) pedig ennek megfelelően elsősorban a korábbi munkásságát összegző showreel-bemutatóknak hatnak. A kaszkadőr szintén kifejezetten a szakma előtt kíván tisztelegni, ez a szándék azonban kimerül a legkülönfélébb attrakciók előadásában: Leitch autós és motoros üldözések, zuhanások, ütközések, ökölharcok, fegyveres koreográfiák és parkour-szekvenciák sorát vonultatja fel, de kapunk motorcsónakos ugratást, helikopteres verekedést és lángra gyújtott dublőröket is. A bármiféle dramaturgiai érzék nélkül egymás után szerkesztett jelenetek klipszerűségét tovább erősítik az aláfestő klasszikus rockslágerek zavaró módon folyamatosan újrainduló dallamai, miközben a mutatványok fizikai teljesítményét – egy-egy hosszú beállításon túl – nem kísérik innovatív esztétikai megoldások.
Az apparátust leleplező, áthallásos történet narratív síkjai közötti átmenetet is csak egy osztott képernyős beszélgetésjelenet alkalmával fejezi ki formajáték, mely során a fiktív rendezőkarakter elképzelései a tényleges filmképen érvényesülnek. A kaszkadőr azonban ambiciózus adaptációs elképzelései ellenére nem válik többé egy sablonmegoldásokat tematizáló, elcsépelt romantikus gesztusokra és ambivalens társadalmi meglátásokra épülő, inkoherens akció-vígjátéknál.
