Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük: hosszú évek sikertelen próbálkozásai után az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak különféle videójátékokból készült filmek és sorozatok.
Gondolhatunk itt a League of Legends-ből készült, meglepően jó Arcane-ra, ami animációs filmként a Netflixen aratott nagy sikert, vagy a Super Mario Bros.-ra, ami kissé helyreállította a széria renoméját az első, megmosolyogtatóan siralmasra sikerült adaptáció után a maga bőven 1 milliárd fölötti bevételével. És a Last of Us tavalyi évi kritikai sikere (többek között 8 Emmy-díja) után meg is érkezett egy újabb posztapokaliptikus játék kisképernyőre adaptálása, ami egy kicsit még magasabbra helyezi azt a bizonyos lécet.
Az Amazon által tető alá hozott sorozat alapjául az 1997-ben indult szerepjáték-széria szolgál. Az Interplay és a Black Isles Studios által fejlesztett retrofuturista játék egy harmadik világháború utáni világba kalauzolja el a felhasználót, csaknem 150 évvel azutánra, hogy az atombombák lehullottak a világra, pusztítást, sivárságot, mutánsokat, radioaktív sugárzást és az egykori amerikai álom emlékét hagyva maguk után. A túlélők nagy (és tehetősebb) része hatalmas bunkerekben húzta meg magát, egy ilyenből, egészen pontosan a 13-as számúból indult útjára az első játék főszereplője, hogy a bunker meghibásodott vízszűrő-rendszeréhez cserealkatrészt találjon.
Az első epizódot hamar követte a második 1998 októberében, ami számos téren bővítette a játék világát, ezúttal az első részben megismert szereplő unokáját kellett irányítani, nyolcvan évvel az előd cselekménye után. A harmadik dimenzióba stílusosan a harmadik résszel érkezett meg a franchise, a Fallout 3 2008-ban jelent meg, hatalmas kritikai sikert aratva. A fő széria időközben spinoff-okkal is gazdagodott: 2001-ben a Fallout Tactics, 2004-ben a Fallout: Brotherhood of Steelben ismerhettük meg a világ új oldalait, kissé más stílusban, mint amit a korábbi szerepjáték-sorozatban megszokhattunk. Egy spinoff ugyanakkor akkora, mondhatni kultsiker lett, hogy azóta is együtt emlegetik a fő részekkel, ez az Obsidian Studios által rohamtempóban fejlesztett, 2010-es Fallout: New Vegas. A „főszéria” legutóbbi része, a Fallout 4 pedig az egyik legjobban várt videójáték volt 2015-ös megjelenése előtt, a mindössze 24 óra alatt eladott 12 millió példánnyal (és 750 millió dolláros bevételével) rekordernek mondható a maga kategóriáján belül. 2018 óta egy kizárólag online játékra kifejlesztett Fallout-világban is kalandozhat (Fallout 76), aki nem sajnálja rá a havidíjat.
Ekkora sikerek után nem csoda, hogy az Amazon egy streamelhető sorozat formájában berendelte (többek között) a Westworld alkotóitól a legújabb Fallout-sztorit: az elsőt, ami nem interaktív formában látogat el a 23. századi posztapokaliptikába. Az viszont egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy Jonathan Nolanék nem egy már lejátszott történet megfilmesítésébe kezdenek (ahogy például a Last of Us esetében történt), hanem egy önálló történetet mesélnek el, amely a Fallout világában játszódik, de tökéletesen kompatibilis a játékok által már felvázolt kontinuitással. Ez egyszerre nehezítette és könnyítette meg az alkotók dolgát, hiszen egyrészt úgy kellett megírni a sorozat történeteit, hogy az is megértse, aki még sosem játszotta a játékokat, és az is élvezze (és ne kötekedjen vele sokat), aki már veterán Pip Boy-használó, másrészt viszont szabad játékteret kaptak szereplők és helyszín terén.
Így pedig azt is megtehették, hogy nem egy, hanem három főszereplőt mutassanak be az első évad 8 epizódja során: a 33-as bunker idealista lakóját, a valószínűtlenül nagy szemű Lucy McLane-t (Ella Purnell), az Acél Testvériség kissé frusztrált rekrutáját, Maximust (Aaron Moten), és a titokzatos múltú, egyszerre Jó, Rossz és Csúf westernhőst, Cooper Howardot (Walton Goggins).
A három szereplőt felváltva követve pedig különböző nézőpontokból ismerkedhetünk meg a nukleáris háború sújtotta Los Angelessel és környékével. Lucy egész életében egy bunkerben nevelkedett, számára sokkolóan hat a fenti világ könyörtelensége, színessége és brutalitása, amikor kénytelen elhagyni a 33-as bunker utópisztikusnak tűnő, de az üres mosolyok mögött ürességet rejtő világát. Maximus viszont soha nem is ismert mást, mint nélkülözést és katonai szigort a Testvériség technokrata kiképzőtáboraiban, még a szexről sincsenek megközelítő fogalmai sem. Cooper pedig a régi világot is képviseli, hiszen szemtanúja lehetett a 2077-es nagy világégésnek is, azóta pedig a sugárzás által hosszú életű, orrtalan ghoulként rója a pusztaságot, mindent és mindenkit alárendelve a túlélésnek, és ki tudja még, milyen céloknak.
A három főszerepet játszó színész kiváló választásnak bizonyult a készítők részéről, Ella Purnell kellően szimpatikus, tágranyílt szemű naivaként, de fejlődésre képes túlélőként is hihető, Walton Goggins már gyakorlott western-színész (többek között Tarantino Django elszabaduljában és Aljas nyolcasában is markolt már hatlövetűt), mintha csak ráöntötték volna a cowboy-csizmát. A trió harmadik tagja, Maximus sztorija pedig kissé nehezen indul, talán őt a legnehezebb megkedvelni a három főhős közül, de az első évad végére ő is „megérkezik” karakterként és színészileg egyaránt. A 4-es bunkerben tett kirándulása során egészen kiválóan játssza el az osztrigára, tiszta vízre és popcornra egyaránt rácsodálkozó, de a biztonságot és a technikai vívmányokat hamar megszokó és megszerető, hányattatott sorsú katonát, aki nagyon igyekszik valódi páncélos lovagként igazi hősnek lenni, de ez nem mindig jön össze neki.
A főbb szereplők mellett a sorozat felvonultat egy seregnyi kiváló, szórakoztatóan színes mellékszereplőt, akik igazán élővé varázsolják a világvégét. Itt van például a kizárólag hegedűfutamokat lejátszó rádiót működtető túlélő, Dj Carl (Fred Armisen), aki a „kritikusokat” halálos csapdákkal tartja távol rádióadójától. Vagy éppen a 4-es bunker (születéstől) egyszemű vezetője, Benjamin (Chris Parnell), aki éppen csak kicsit rasszista, amikor fenti bevándorlókról van szó. De a csodaszereket áruló, csirkéket egészségtelenül kedvelő kígyóméreg-árus (Jon Daly), aki segítőkész, egy kicsit talán túlságosan is. A Lucy apját, Hanket játszó Kyle MacLachlan pedig megadja a szereplőgárdának a megnyugtató veterán érzést – róla is kiderül azonban, hogy bonyolultabb figura, mint amilyennek látszik.
A Fallout sorozat legnagyobb bravúrja mindenképp az, hogy képes a világát úgy bemutatni, hogy az se érezze magát kellemetlenül elveszettnek benne, aki semmit nem tud a játékokról, de a rajongóknak sem csak azzal okozhat örömet, hogy tökéletesen használja a játékok mechanikájából megszokott elemeket (a „nukleáris okosórákat”, vagyis a Pip-Boyokat, az ikonikus 10 mm-es pisztolyt, vagy éppen a a játék elsősegély-fecskendőjét, a Stimpaket), hanem az összes eddigi Fallouton végigfutó nagy történethez is hozzátesz. Így pedig olyan részeit ismerhetjük meg ennek a világnak – illetve világégésnek –, amelyek eddig nem szerepeltek a játékokban, de teljesen egybecseng velük, úgy kontinuitásban, mint az utánozhatatlan, retrofuturizmust elvetemült humorral és brutalitással keverő hangulatában is. Mindeközben a játéksorozat társadalom- és gazdaságkritikai élét is sikeresen emeli át, de közben nem is tolja túl az aktuálpolitizálást és polkorrektkedést.
Itt kell elmondani azt is, hogy a sorozat kifjezetten erős gyomrúkanak ajánlott, hiszen számos megcsonkított végtag, szétloccsanó agyvelő, vélt vagy valós kannibalizmus borzolhatja a kedélyeket, a csonkítás alól pedig még a főszereplők sem mentesülnek. Ezen téren talán egy kicsit el is veti a sulykot a sorozat, néhol már nem teljesen nyilvánvaló, hogy mi minősül halálos kimenetelű sebesülésnek, és mi karcolásnak. A harsány színekkel operáló képi világ és a játékok zenei világának tökéletes meg- és felidézése ugyanakkor remekül oldja a nézőben gyűlő feszültséget, és teszi helyenként ijesztően valóságossá, máskor pedig videójáték-adaptációtól elvárhatóan játékossá és könnyeddé a világvégét.
A játékot nem ismerőknek talán úgy tűnhet majd, hogy a fergeteges első évad le is lövi az összes lehetséges poént, helyszínt és fontosabb szereplőt, de biztosíthatok róla mindenkit, ez korántsincs így. Bőven maradt még a készítők tarsolyában történetelem, meglátgatható helyszín, felderíthető bunker, a sorozat záró képsorai el is hintik, hogy mire számíthatunk majd a következő szezonban, és spoiler nélkül annyi elmondható, hogy vélhetőleg a legnagyobb rajongók és az új nézők sem fognak benne csalódni. Az biztos, hogy rég nem várhattuk ilyen lelkesedéssel a világvége újbóli eljövetelét.
