Remake-be szabva: Road House / Országúti diszkó (1989, 2024) Remake-be szabva: Road House / Országúti diszkó (1989, 2024)

A sivatag és a tengerpart sincs biztonságban

Road House / Országúti diszkó (1989, 2024)

Az Országúti diszkó két verziója sok tekintetben eltér egymástól, a történet alapvető konfliktusa azonban mindkét esetben ugyanaz: egy területet kell megvédeni, a helyiek pedig a cél elérése érdekében külső segítséghez is folyamodnak. Nem véletlen, hogy ez a fabula sokaknak ismerős: a filmpáros Hollywood egyik legfontosabb műfajához nyúlik vissza, miközben az akciónarratívákat is dominánsan bontja ki.

Az 1989-es mozi nem elemezhető a korszak Hollywoodjának kontextusa nélkül. A Reagan-éra Amerikájában a filmgyártás (szintén) nagyon fontos ideológiai funkcióval rendelkezett, jelentős szerepet vállalt abban a társadalompolitikai programban, amely Susan Jeffords, a Hard Bodies: Hollywood Masculinity in the Reagan Era 1 című könyv szerzője szerint a 60-as évek kulturális forradalma és a vietnámi trauma után vissza szerette volna adni az amerikaiak hitét a klasszikus nemzeti mítoszokban. Ebben természetesen kulcsszerepet kapott a maszkulin férfi megjelenítése, amely az Országúti diszkó két verzióját is összeköti.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

Az alaptörténet mindkét esetben megegyezik. Találkozunk egy férfival, Daltonnal (akkor Patrick Swayze, ma Jake Gyllenhaal), akiről hamar kiderül, hogy múltja miatt nem ismeretlen számára a fizikai úton történő problémamegoldás. És persze pont ilyen emberre van szükség egy isten háta mögötti bárban, amelyet kétes alakok veszélyeztetnek. Az események tétje ezt követően az lesz, hogy a főhős képes-e integrálódni a helyi közösségbe, meg tudja-e védeni az egyre nagyobb veszélybe kerülő idillt, illetve személyesen számára van-e megváltás.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

Ahogy már a bevezetőben említettük, az Országúti diszkó felszínen ugyan akciófilm, azonban a történet alapvető konfliktusa kétségtelenül a western zsáneréhez is köti. Ebből persze nem is csinál titkot a film, sőt a remake-ben többször elhangzik, hogy a főhős olyan, mintha egy westernfilmből lépett volna ki. Az eseményeket alapvetően határozza meg a területből kiszakított saját föld védelme, a helyiek („őslakosok”) konfliktusban állnak a betolakodókkal, a kívülről érkező karakterre sokan veszélyként tekintenek, de fel kell ismerniük, hogy a segítsége nélkül nem tudják megvédeni az életmódjukat.

A préri új urai – A western a 21. században (4.)

2024. február 3.

Clint Eastwood 1992-ben díszes koporsót ácsolt a vadnyugati filmnek: a korszakos jelentőségű Nincs bocsánat nemcsak a rendező westernéletművét kerekítette le, de kimozdította helyükről a magányos hős mítoszának alappilléreit is. E látnoki erejű revizionista ballada végsősoron a műfaj létjogosultságát tette kérdésessé. Nem is csoda, hogy a következő években a western tetszhalott állapotban vegetált, és az ezredfordulóig életjeleket sem mutatott. Folytatódik húsz évvel ezelőtti műfajtörténeti sorozatunk.

Olvasd tovább  

„A magá­nyos­ lovas­ megtes­te­sü­lé­sei­ ők, aki a semmi­ből­ érke­zik,­ előtte­ és mögöt­te­ a végte­len­ hori­­zont. A törvény­ nem vonat­ko­zik­ rá: neki­ saját­ törvé­nye­ van. A társa­dal­mon­ kí­vül él. Soha­­sem fél, noha folyamatos életveszélyben léte­zik. Ám ő csak ebben­ az életve­szély­ben­ érzi­ magát­ otthon”2 – írja Hadas Miklós a westernek jellemző főszereplőjével kapcsolatban, az Országúti diszkó központi karaktere pedig mindkét verzióban tökéletesen megfelel ennek a meghatározásnak (bár Gyllenhaal figurája mélyebb hátteret kap). Ugyanakkor annak mentén már érdemes kettéválasztani a két filmet, hogy az 1989-es verzió sokkal nagyobb figyelmet fordít arra, hogy a főszereplőt integrálja a közösségbe. Idővel megláthatjuk az érzelmes oldalát is, valódi résztvevőjévé válik a helyiek mindennapi életének. Ráadásul az eredeti változatban a végső leszámolás után megteremtődik az új élet lehetősége, míg a 2024-es verzióban a főhős úgy távozik, ahogy érkezett: megsebzetten, az elismerést ugyan kivívva, de továbbra is gyökértelenül. Az első filmhez képest itt a szerelmi szál is háttérbe szorul, még inkább alárendelődik az akciójeleneteknek.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

Az is teljesen egyértelmű, hogy Patrick Swayze és Jake Gyllenhaal jelenléte nem ugyanazt jelenti a vásznon. Hollywoodi filmek esetében (meg persze bizonyos alkotói koncepciókban szerzői filmeknél is) megszokhattuk, hogy a színészek imidzse, karrierje is része egy-egy karakter megalkotásának. Patrick Swayze az 1980-as, 1990-es évek szépfiúja volt, aki az akciózsánerbe is belekóstolt a korszakban (Puszta acél / Steel Dawn, A tigris visszatér / Tiger Warsaw). Swayze karizmája ugyan nagyon erős, de semmilyen módon nem klasszikus akciósztár, egyéb szerepei nyomán (mindenekelőtt persze a Dirty Dancing) egészen másfelének ismerte is a közönség, és ez bizonyos szempontból Jake Gyllenhaalra is igaz, aki viszont fizikailag mindent megtett az átalakulásáért. Gyllenhaal játszott már bokszolót (Mélyütés), illetve Guy Ritchie maszkulin ódájában is főszerepet kapott (A szövetség), nem áll tehát tőle messze a zsáner és a karaktertípus sem, ugyanakkor az Éjjeli féreg vagy a Fogságban című filmekben sztoikus, a szélsőségeket is néhány arcmimikával megmutató karaktereket játszott. Swayze tehát azért okozott meglepetést a szerepben, mert legismertebb filmjeiben mást láthattunk tőle, Gyllenhaal pedig színészi perszónát épített a kiszámíthatatlanságra, a nyers erő és a pszichopátiás nyugalom kettősségére.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

Érdemes arra is figyelni, hogy a két film milyen eltérő eszközökkel teremti meg a férfi főhős alapattitűdjét: Swayze karaktere egy farmerhez költözik, klasszikus munkákban áll helyt, Gyllenhaal figurája pedig egy kislánnyal kerül baráti viszonyba, és egyébként ha kell, a kórházba is elviszi az éppen helybenhagyott rosszfiúkat. Az új verzió tehát a felszínen reflektál a férfiszerep változására, de nem tárgyalja mélyebben az ilyen fajta keményfiú kortárs relevanciáját, inkább csak kedves viccet csinál belőle.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

A különbségek között meg kell említetnünk a helyszínváltást is. A klasszikus vadnyugati, kietlen krimót felváltotta a sokkal trendibb Florida Keys, ahol viszont a leszakadás és a kétes ügyletek ugyancsak megvannak. A trendi szó használata nem véletlen, az Országúti diszkó kortárs hangulatához sokat hozzátesz a tengerparti környezet, ám olyan értelemben mégiscsak egy egyszerű pózról beszélünk, hogy a történetben ez nem kap igazán fontos szerepet. Az Országúti diszkó 2024-es változata külsőségekben modernizál, de közben egy végtelenül klasszikus vonalvezetésű western-akciófilmet kínál, ami nem foglalkozik a karakterek mélyítésével, nincsenek tartalmi, formai újításai.

Kép a Road House (Országúti diszkó) című filmből

Az idei film újításai kapcsán szóba kerülhet még Conor McGregor korábbi UFC-sztár szerepeltetése: tökéletesen beleillik abba a kortárs szereposztási trendbe, amelynek keretében aktuálisan jól futó, de a filmes világban tapasztalatlan sztárok kapnak szerepeket tematikailag hozzájuk közelálló filmekben (persze azért nem teljesen új trendről van szó, gondoljunk csak Michael Jordan megjelenéseire a vásznon). McGregor nem önmagát játssza, de közben mégis: nevetségesen rossz színészi játéka tökéletesen illik a karakterhez, ütései előtt nem sok kérdést tesz fel. Aki akár egyetlen interjút is látott vele sportolóként, pontosan látja, hogy tökéletes típuscasting volt.

Az Országúti diszkó új verziója tehát bőven tesz gesztusokat a kortárs néző felé, de meg sem próbálja megindokolni ennek a filmnek a relevanciáját 2024-ben. Nem véletlenül tűnt el máris a streaming-süllyesztőben Doug Liman alkotása.


1 Jeffords, S. (1994). Hard bodies : Hollywood masculinity in the Reagan era. Rutgers University Press.

2 Hadas, M. (1997): Az örök cowboy. Férfitoposz az Oscar-díjas filmekben (1984–1996). Replika 28. pp. 161–170.

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Friss film és sorozat