A kanadai rendező első amerikai filmje a mozi közönségét is foglyul ejti, mi pedig az őrület határán várjuk, hogy mikor szabadulunk a 150 perces fojtogató, néma terrortól – más szóval az év egyik legjobb krimijétől.
Mert valahol ez is a jó krimi sajátossága: képes olyan mértékű feszültséget kelteni a nézőben vagy olvasóban, hogy az alig várja a szabadulást jelentő feloldozást, a bűnös megbűnhődését, az ügy lezárását. Az életben persze jóval kevesebb bűntény kap hollywoodi finálét – spoiler nélkül elárulható: Villeneuve filmje sem ígér happy endet. Helyette pesszimizmus és mocsok ömlik a moziterembe a szürke eső, a csípős hó és a sűrű vér áztatta vászonról.
Pedig a felütés még nem olyan súlyos. Csendes amerikai kertvárosi közegben vacsorázik együtt két család: az asszonyok főznek, a férfiak terítenek, a gyerekek csicseregnek. Aztán az étkezés utáni bormámoros sziesztában valakinek feltűnik, hogy a két kisebbik lány nincs sehol. Először az egész házat, majd utána az egész környéket is átkutatják – nyomuk sincs. A váratlan, kezelhetetlen pánik futótűzszerűen terjed, és pár perc múlva már rendőrök és rendőrkutyák hada keresi a lányokat. A nyomok egy értelmi fogyatékos(nak tűnő?) huszonéves sráchoz (Paul Dano) vezetnek, vele azonban hamarosan tanácstalanná válik a rendőrség, élén Loki nyomozóval (Jake Gyllenhaal). Ekkor érzi úgy az egyébként is kissé paranoid jellemű apa (Hugh Jackman), hogy – szó szerint – a saját kezével, a saját módszereivel kell meggyorsítania a nyomozást. Az ügy viszont nem olyan egyszerű, hogy néhány pofonnal és egyéb eszközökkel (fegyver, kalapács) fel lehetne göngyölíteni a szálakat. Konfliktushelyzetet mondjuk bőven teremt már ez is, a párhuzamos nyomozás többé-kevésbé mindig érdekes téma, a bármikor robbanni képes, és viszonylag sokszor ki is robbanó Hugh Jackman pedig a nézőben is megállítja az ütőt. A krimiben jártasabbak ugyanakkor hamar kapizsgálni fogják, hogy az amúgy kíméletlenül bemutatott kínzás-történetszál épp olyan hiábavalóságot rejteget, mint a rendőrség nyomozása. A tipikus whodunnit-probléma itt azzal a cseppet sem elhanyagolható kérdéssel is kiegészül, hogy akárki is rabolta el a lányokat, mégis mi a francért csinálta?
A kérdés már csak azért is felettébb bosszantó lesz, mert a kiváló tempóban elszórt információmorzsákból nagyon sokáig nem áll össze semmi. Ami azt illeti, a teljes kép nekem személy szerint csak a film után kezdett derengeni. Le kellett ülnöm (ülve kellett maradnom), és akárcsak egy Lynch-puzzle vagy a Memento darabkáit, ezeket is ki kellett raknom. Villeneuve már előző filmjében, az Oscar-jelölésig jutott Felperzselt földben (Incendies) is jókora csavarokat tartogató, több szálon futó történettel borzolta a kedélyeinket, a Fogságban viszont messze túlszárnyalja a három évvel korábbi bonyodalomfaktort. Fogságban ugyanis – mint az szép lassan felsejlik – nem csupán a kislányok vannak, hanem voltaképpen majdnem minden szereplő. Saját tehetetlen dühének foglya a keményöklű apa, a valóság elől menekvést nyújtó gyógyszerek rabja az anya, a másik család apafigurája a morális meggyőződéseit és a tisztességet képtelen maga mögött hagyni, Loki nyomozót pedig példaértékű karrierjéhez köti kétes értékű rögeszme: tudniillik még soha nem volt megoldatlan ügye, és megfogadja, hogy bármi áron, de ezt is megoldja. A bűnelkövetésben gyanúsítottakról (mert aztán lesz belőlük nem is egy) pedig még nem is szóltam.
Agytekervényeket nem kímélő történet (Aaron Guzikowski forgatókönyvíró nevét érdemes lehet elraktározni), az alapvető feszültséget pedig a négyzetére emeli Roger Deakins ködös, vizenyős, borongós tónusú képi világa, valamint Jóhann Jóhannsson minimalista, baljóslatú zenéje. Nem hagyhatjuk méltatás nélkül a három főszereplő (Jackman, Gyllenhaal, Dano) kiváló alakítását sem – el is lehet kezdeni találgatni, ki kap majd több díjat. Én Gyllenhaalra szavazok.
Nem találni hibát Denis Villeneuve thrillerben tocsogó krimijén. A bárányok hallgatnak, a Hetedik, Az ígéret megszállottja (The Pledge), a Titokzatos folyó és a Hideg nyomon után újabb példánnyal gazdagodik a szikár bűntörténetek nyomasztó sora. Erős, többször is megnézhető (sőt megnézendő) októberi borzongás a Fogságban.
