Remake-be szabva

A sivatag és a tengerpart sincs biztonságban – Road House / Országúti diszkó (1989, 2024)

2024. április 5. – írta

Az Országúti diszkó két verziója sok tekintetben eltér egymástól, a történet alapvető konfliktusa azonban mindkét esetben ugyanaz: egy területet kell megvédeni, a helyiek pedig a cél elérése érdekében külső segítséghez is folyamodnak. Nem véletlen, hogy ez a fabula sokaknak ismerős: a filmpáros Hollywood egyik legfontosabb műfajához nyúlik vissza, miközben az akciónarratívákat is dominánsan bontja ki.

Minek a szív, ha úgy fáj? – Remake-be szabva: Lila akác (1934); Lila ákác (1972)

2023. augusztus 26. – írta

Székely István közel negyven év után, 1972-ben készítette el saját filmje, a Lila akác (1934) remake-jét. Bár önremake-re akad példa a magyar filmtörténetben, arra, hogy ennyi idő után, Hollywoodból visszatérve nyúljon valaki ugyanahhoz az alapanyaghoz, már kevésbé. A második film távol áll az egyszerű másolattól: a történet lényege ugyanaz maradt, de egy-két változtatásnak és hangsúlyeltolódásnak köszönhetően a cselekmény mégis egészen megváltozott.

És megint morgolódunk – Az ember, akit Ovénak hívnak (2015) / Az ember, akit Ottónak hívnak (2022)

2023. január 18. – írta

A grumpy old man típuskarakter egyik legnagyobb közönségsikere lett a kortárs svéd irodalom Ove-figurája, aki frissen megözvegyült, világtól megcsömörlött idős úrként határozza el, hogy véget vet életének. Mint kiderül, ez korántsem olyan egyszerű, főleg egy olyan szomszédságban, ahol mindig akad megoldandó probléma. Cikkünkben a regény 2015-ös svéd és 2022-es amerikai filmadaptációját vetjük össze, egyszersmind rangsorolva is a két verziót.

Amíg a Disney önismétel, Guillermo del Toro alkot – A Pinokkió új adaptációiról

2023. január 5. – írta

Pinokkiót az év utolsó hónapjaiban két új egészestés alkotásban is láthattuk. Ezektől ugyanazt kapjuk, amit a címek hallatán várnák: a Disney-féle Pinokkió az marad, amit a több mint nyolcvan éves elődje már megalkotott, a Guillermo del Toro: Pinokkió pedig más. Nemcsak az 19. századi olasz meséhez és a Disney-animációhoz képest más, hanem del Torósan egyedi.

Homok a vásznon – A Dűne filmes feldolgozásairól

2021. október 24. – írta

Nem volt könnyű dolga azon alkotóknak, akik az elmúlt évtizedek során belevágtak az egyik legsikeresebb tudományos-fantasztikus regénysorozat, a Dűne mozgóképpé adaptálásába. Az első kötet 1965-ös bemutatása után számos díjat hozott írójának, Frank Herbertnek, ezért viszonylag hamar (alig egy évtizeden belül) jelentkezett is rá az igény Hollywood részéről, hogy film formájában is látható legyen a történet. A legutóbbi próbálkozás Herbert megfilmesíthetetlennek tartott regényének adaptálására most fut a mozikban, ennek apropóján pedig megnézzük, kik és hogyan próbálkoztak Denis Villeneuve előtt erre a gigászi feladatra.

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond