A kortárs mozgóképkultúrát leuraló fantasy-dömpinget látva felmerülhet az igény a műfaj eredetének, korai alakváltozatainak vizsgálatára. Honnan indult a fantasy, és miből áll sajátos szabályrendszere? A zsáner egyik legfontosabb állomása mindenképp a több évtizeden átívelő „kard és boszorkányság” (sword-and-sorcery) irányzat, aminek szemlézése és összevetése egy-két kortárs alkotással új – műfajelméleti és egyéb – perspektívákat nyithat meg.
A The Last of Us halhatatlanságához akkor sem férhetne kétség, ha sosem készül hozzá folytatás, remekbe szabott történetét pedig nem konvertálják HBO-tévésorozattá: a 2013-as alapmű kilenc év elteltével is képes kifacsarni a lelkünket – aki nem hiszi, bátran tegyen egy próbát a videójáték-történelem gyöngyszemének csaknem kifogástalan remake-jével.
Ugyan még mindig van a tavalyi „mitvárunkok” közül olyan, aminek a bemutatóját végül idénre tolták el, mi nagy reményekkel, omikrontól nem rettegve várjuk a Kánaánt, amikor már nem 50, vagy épp 30 százalék jelenti majd a teltházat.
A gyakorlottabb nézőnek vélhetőleg már nem kell bemutatni a Resident Evil-franchise-t, hiszen az elmúlt másfél évtizedben nem kevesebb, mint hat részből álló filmszériát kapott, eddig mindet a hollywoodi „A-listás B-filmek” királya, Paul W. S. Anderson (többek között Aliens vs. Predator, Mortal Kombat, Event Horizon-Halálhajó) írásában-rendezésében, és feleségével, Milla Jovovich-csal a főszerepben. A most Netflixre dobott sorozatért azonban már nem ő felel, ami lehetne jó és rossz is – de végül inkább rossz lesz.
Paul W. S. Anderson a Resident Evil-széria után ismét bizonyította, hogy videójáték-adaptációs törekvései nem csupán fantáziátlanok, de ezzel együtt történetmesélési stratégiái is korszerűtlenek: a rendező megmaradt a 90-es évek bevett formuláinak használatánál.
A videójáték médiuma a Mortal Kombattal nőtt fel. Kultuszteremtéséhez ugyanakkor nem csak dézsából öntött vérre és egyre eszelősebb gyilkolásokra volt szükség.
