Gametett: The Last of Us Part I Gametett: The Last of Us Part I

Apokalipszis most és mindörökké

Neil Druckmann / Naughty Dog: The Last of Us Part I (remake)

A The Last of Us halhatatlanságához akkor sem férhetne kétség, ha sosem készül hozzá folytatás, remekbe szabott történetét pedig nem konvertálják HBO-tévésorozattá: a 2013-as alapmű kilenc év elteltével is képes kifacsarni a lelkünket – aki nem hiszi, bátran tegyen egy próbát a videójáték-történelem gyöngyszemének csaknem kifogástalan remake-jével.

Nem lehet elég nagy szavakkal dobálózni, ha a posztapokaptikus közegben játszódó videójátékok non plus ultrájáról, a Naughty Dog The Last of Us című műremekéről beszélünk: emlegették már hivatkozási pontként, kultusz- és iskolateremtő darabként, sőt minden idők legjobb játékaként is – e titulusok pedig cseppet sem túlzóak. (Igaz, jelen sorok írója szerint ez utóbbi cím a Red Dead Redemption utolérhetetlen második részét illeti, de tény: a TLOU semmiképp sem hiányozhatna egy tízes vagy épp ötös toplistáról.) Kilenc év kétségbeejtően hosszú idő a videójáték-iparban, nem csoda hát, ha manapság a 2013-ban debütált program vizuális megvalósítás, irányíthatóság és harcrendszer tekintetében is idejétmúltnak tűnik – dacára annak, hogy az eredetileg PS3-ra megjelent game egy esztendővel később megért egy remastert is, melyet a fejlesztők az akkor épp virágkorát élő PS4 technológiai színvonalához igazítottak. Szeptember első napjaiban pedig végre-valahára kézbe vehettük a remake-et, mely ugyan sem a játékmenetet nem reformálja meg, sem Joel (Troy Baker) és Ellie (Ashley Johnson) tragikusan gyönyörű utazását nem gazdagítja újabb epizódokkal, a Naughty Dog „vizuális mágusai” ezúttal tényleg tökéletesre csiszolták a grafikát, sőt a játék borsos áráért cserébe néhány további engedményt is tettek a tősgyökeres rajongóknak.

Kép a Last of Us Part I játékból

Igen, tényleg mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki a The Last of Us remake-jére ácsingózik (a magasra srófolt ár miatt egyfajta „ellenmozgalom” is kibontakozott, melynek keretében számosan kijelentették: hiába imádják az eredetit, az új verziót bojkottálni fogják), csakhogy a 2022-es újrafeldolgozás rendelkezik mindazon erényekkel, melyek az eredetit is naggyá tették, de a jelenkor követelményeinek megfelelően látványosan fel is turbóz mindent, ami miatt annak idején hosszú órákig ültünk kigúvadt szemekkel, összepréselt mellkassal és remegő végtagokkal a játék előtt. Mi maradt meg az alapműből? Mindenekelőtt a látszólag egyszerű panelekből összegyúrt, archetipikus, de mesterien elbeszélt történet. A videójátékok históriájának sorsfordító pillanata volt, amikor Joel, a megtört, cinikus csempész, és Ellie, a cserfes, de acélos küldetéstudattal rendelkező kislány egymásra talált a világvége árnyékában. Mai szemmel nézve is bámulatos, valójában mennyire rétegzett e két csodálatosan emberi, megejtően esendő hős közös sztorija: egyszerre a nagy Amerika-mítoszok enciklopédiája, pattogó feszültségtől terhes modern odüsszeia, valamint súlyos morális drámában kicsúcsosodó, egyedi megváltástörténet is.

Kép a Last of Us Part I játékból

A The Last of Us tehát továbbra is sokkal több, mint puszta túlélőthriller, és csaknem egy évtized után éppúgy kifacsarja a lelkünket, mint az első megjelenése idején. Most mégis bizsergetően új az élmény, hiszen a Naughty Dog végre lecserélte azt az engine-t, amire az alapjáték és a remaster változat is épült: a vizuális világ kísértetiesen hajaz a 2020-ban piacra dobott második részre, s természetesen Joel és Ellie régi-új karaktermodelljei is onnan érkeztek, így aztán gesztusaik, arcjátékuk szinte már kényelmetlenül valósághűek – nem is beszélve a toldalékfigurákról, akik szintúgy jóval emberibbnek, plasztikusabbnak és érzékenyebbnek tűnnek, mint korábban. A Naughty Dog fejlesztői ugyanakkor a tárgyi miliőt is sokkal alaposabban kidolgozták, így előfordulhat, hogy a remake végigjátszása során olyan nüansznyi apróságoknál – például egy reklámfeliratnál vagy egy robusztus épületegyüttes homlokzatának ékítményénél – is elidőzünk, melyek korábban elkerülték a figyelmünket. A 4K-élménynek hála ezúttal még a levegőben szálló porszemek is tűélesek, ráadásul a frame rate manuálisan is szabályozható, így tulajdonképpen mi magunk dönthetünk arról, mennyire szeretnénk elmerülni a pazar látványorgiában. Egyes helyszíneken egyébként a tereptárgyak, sőt a fényviszonyok is megváltoztak, az ilyesmi azonban már tényleg csak az eredeti játékprogram vájtszemű rajongóinak tűnik majd fel.

Kép a Last of Us Part I játékból

2013 óta a mesterséges intelligencia is sokat finomodott: bár a fertőzöttek természetesen most is ugyanúgy viselkednek (azaz többnyire kiszámíthatóak), emberi ellenfeleink immáron taktikusan cselekednek, s sokszor előfordul, hogy igyekeznek bekeríteni, oldalról-hátulról meglepni, elterelni a figyelmünket, egyszóval némi rafinériával-csapatmunkával fölébünk kerekedni. Noha a mesterséges intelligencia még így sem olyan fejlett, mint a folytatásban, a dörzsöltebb, megfontoltabban reagáló ellenlábasoknak köszönhetően az összecsapások is fordulatosabbak, változatosabbak és olykor nagyobb téttel is rendelkeznek, mint az alapjátékban. Nem sikerült ugyanakkor korrigálni az eddigi epizódok egyik legbosszantóbb hibáját: amikor rejtekbe húzódunk egy utánunk kutató őrjárat elől, az oldalunkon harcoló NPC-ket a terepet felmérő rosszfiúk akkor sem veszik észre, ha az orruk előtt slisszolnak el. Ha már itt tartunk, nem sikerült teljesen kiküszöbölni a korábbi részekre jellemző glitcheket sem: a halálanimációk olykor kifejezetten esetlenek, és az is simán megtörténhet, hogy Ellie egész egyszerűen „beakad” egy tereptárgyba, s eszeveszetten rázkódni kezd.

Kép a Last of Us Part I játékból

Örömteli viszont, hogy ezúttal a harcok is százszorta dinamikusabbak. Habár már az eredeti játék során is mélyen átéreztük minden egyes bevitt ütés súlyát, az ökölharc – ha lehetséges – kegyetlenebb és realisztikusabb, mint az alapműben, a lövéseink nyomán szétszakadó vagy épp pépes masszává amortizálódó emberi testek látványa pedig ugyanolyan sokkoló, mint a második rész esetében. Cizelláltabbá vált az irányítás is: Joel és Ellie ezúttal könnyebben mozgatható, valamint sokkal életszerűbben és változatosabban reagálnak a külvilágból érkező ingerekre. Egyedül talán az íjjal való célzás körülményesebb, mint akár az eredeti, akár a remaster verzióban volt, sőt a nehézségi szint is változott: ha „normál” módban toljuk végig a játékot, tapasztalni fogjuk, hogy egyes ellenfelek (például a lopakodó fertőzöttek, azaz a stalkerek) nagyobbat sebeznek, mint korábban. Sokakat vigasztalhat azonban, hogy a normál és a „hard”, azaz „nehéz” fokozat közötti különbség mintha csökkent volna (az erőforrások nagyjából egyformán szűkösek, és karaktereink „törékenysége” is hasonló a két szinten). A rutinos vagy egyszerűen csak mazochista hajlamú delikvensek természetesen ezúttal is próbát tehetnek az izzadságosan nehéz fokozatokkal (survivor, grounded), melyek most két újabb játékmóddal (a speedrunnal és a folytatásból már ismert permadeath-tel) egészülnek ki.

Kép a Last of Us Part I játékból

A Naughty Dog természetesen a PS5 DualSense kontrollerjének előnyeit is maximálisan kiaknázza: a haptikus rezgéseknek és adaptív ravaszoknak hála a tenyerünkben érezhetjük, hogyan rúgnak vissza egyes lőfegyverek, vagy épp miként dobol az eső a közelünkben. Piciny színfoltokról van szó, de pompásan építik a game atmoszféráját, valamit hozzájárulnak, hogy a The Last of Us remake-je tényleg páratlanul immerzív és szinte már zavarba ejtően testközeli élmény legyen. Maradéktalanul kielégülnek azok igényei is, akik extra feature-ökre vágynak: ezúttal megszabhatjuk Joel és Ellie öltözékének dizájnját, concept artok között böngészhetünk, ezernyi filterrel tehetjük szó szerint is színesebbé a játékmenetet, és a sor gyakorlatilag a végtelenségig folytatható lenne.

Akik maradtak – Neil Druckmann / Naughty Dog: The Last of Us Part II

2020. június 28.

Az elnyújtott fejlesztési folyamatot követő, megjelenés előtti és közbeni szivárogtatásoknak, hőzöngésnek, hisztiknek, a PR-, majd a rajongói ellenkampánynak – és úgy általában a játék körüli botrányos hangulatnak – köszönhetően most már az is hallott a kultikus 2013-as The Last of Us című játék folytatásáról, aki nem tudna megkülönböztetni egy játékkonzolt egy tévé alatt felejtett fekete aktatáskától.

Olvasd tovább  

Lehetne persze keseregni azon, hogy a második rész némely hasznos újítását (a kézitusák esetében az elhajolást, illetve a talajon kúszást) nem adaptálták a remake-be, de felesleges volna kukacoskodni, az pedig eddig sem lehetett kérdéses, hogy melyik a jobb a franchise két darabja közül. Míg az első TLOU a maga mellbevágó brutalitásával, filmszerűen megkomponált cselekményével, mély karakterrajzaival és imádnivaló hangulatával egy egész konzolgeneráció csúcsproduktuma volt, addig utódja „csak” a grafika, az erőszakábrázolás és a harcrendszer terén bizonyult forradalminak, hiszen története erősen túlírt, helyenként obskúrus, üzenetét – illetve annak tolmácsolását – tekintve pedig egyenesen manipulatív. Egy gyönyörűen csomagolt, maratoni hosszúságú szenvedéspornó – csak sajnos nincsen lelke. És épp ez az, amivel az ikonikus első részt sosem lehetne vádolni: Neil Druckmannék magnum opusa egy évtized elteltével frissebb, szebb, látványosabb és meghatóbb, mint valaha. Apokalipszisre fel!

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

  • A gép

    Színes akciófilm, thriller, 107 perc, 2023

    Rendező: Jean-François Richet