Az apokalipszis komfortja – Joshua Oppenheimer: The End

2025. január 12. – írta Lubianker Dávid

Joshua Oppenheimer világvége-musicaljének elsőre formabontónak ígérkező koncepciója valójában a rendező eddigi legkevésbé zavarba ejtő munkája: a The End sokkal inkább konformista kamaradráma, mintsem provokatív apokalipszis-vízió.

Ötfilmes podcast – Darren Aronofsky apokaliptikus víziói

2023. augusztus 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Darren Aronofsky nemrég nagyot robbantott A bálnával (The Whale), ennek kapcsán vettük górcső alá legutóbbi öt filmjét, közös motívumokat keresve ezekben a néha igen bombasztikus alkotásokban.

Unfunny Games – M. Night Shyamalan: Knock at the Cabin / Kopogás a kunyhóban

2023. február 7. – írta Sztercey Szabolcs Benedek

M. Night Shyamalan, a plot twistek mestere, az egykoron új Spielbergnek kikiáltott, mára azonban talán a leghullámzóbb színvonalú életművel büszkélkedő rendező a nehezen komolyan vehető Old után új mozival jelentkezik. Valamelyest jobban sikerült darabról van szó, azonban ez sem elég ahhoz, hogy a középszerűnél erősebb élményben legyen részünk.

Apokalipszis most és mindörökké – Neil Druckmann / Naughty Dog: The Last of Us Part I (remake)

2022. szeptember 13. – írta Kovács Patrik

A The Last of Us halhatatlanságához akkor sem férhetne kétség, ha sosem készül hozzá folytatás, remekbe szabott történetét pedig nem konvertálják HBO-tévésorozattá: a 2013-as alapmű kilenc év elteltével is képes kifacsarni a lelkünket – aki nem hiszi, bátran tegyen egy próbát a videójáték-történelem gyöngyszemének csaknem kifogástalan remake-jével.

Az eljövendő vég traumája – A posztapokaliptikus film vágyszerkezete

2020. november 28. – írta Tóth Zoltán János

Jelen tanulmányban a trauma fogalmát vizsgálom, hogy utat találjak annak a magyarázatához, hogy a filmes apokaliptikus víziók miért jutnak jelentős piaci szerephez és figyelemhez a posztmillenáris filmkultúrában. A trauma elméleti beágyazottságának köszönhetően ez a vizsgálat elkerülhetetlenül a pszichoanalízis érvrendszerére támaszkodó értelmezést feltételez.

Apokalipszis kamasz lovasokkal – Bryan Singer: X-Men: Apocalypse / Apokalipszis

2016. május 19. – írta Sándor Anna

Amikor a 2000-es, első X-men film a képregény szövetei közül kiemelte a másság és az elfogadás szálát, tudatos tematikai pályára állította a későbbi folytatásokat is. Az olyan nagy sztorik feldolgozása során viszont, mint A főnix halála, Az eljövendő múlt napjai vagy most az Apokalipszis is, az alkotók rendre ugyanabba a hibába esnek, pedig csak hagyni kéne tisztességesen kibontakozni a drámai szálakat, és nem alárendelni őket a B-kategóriás forgatókönyveknek és fináléknak.

Úton – David Gordon Green: Prince Avalanche - Texas hercege

2014. február 22. – írta Pernecker Dávid

Máig megmagyarázhatatlan annak a rettenetes erdőtűznek az eredete, mely 1988 nyarán tombolt Texasban. Körülbelül 43 000 hektárnyi földet és 16 000 lakóházat égetett ki. Nyomában csupán hamuhegyek, feketére füstölt fatönkcsonkok, a civilizáció csontvázai s döbbenetes csend maradt. Csend, melyet az éppen újjáépülő autóúton baktató két munkás rádiózaja, beszédfoszlányai, és a felezővonalat festő gépük szakaszos sziszegése próbál csak megtörni. A Prince Avalanche erről a két útkarbantartóról szól.

Spielberg elhalasztotta a „robotapokalipszisről” szóló filmtervét

2013. január 10. – írta a szerk.

Steven Spielberg elnapolta a Robopocalypse című sci-fi munkálatait. A forgatást eredetileg 2013 tavaszára tervezték be.

Megválaszolhatatlan világvége – Lorene Scafaria: Seeking a Friend for the End of the World / Míg a világvége el nem választ

2012. július 19. – írta Péter Árpád

Könnyű formába gyömöszölt bele fájdalmasan súlyos témát a rendezőként debütáló Lorene Scafaria. Filmje, amelynek a címe fordításban és eredetiben is elfogadhatóan hangzik – Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World) – meglehetős sikerrel ötvöz klasszikus műfajokat: a rövidke, alig egy akciófilmnyi mozgóképsor úgy öleli magába a dráma, a komédia és a legnemesebb esszenciájú görög tragédia meghatározó elemeit, hogy a néző szinte sosem találkozik zavaró, „kilógó” jelenetekkel, jellemekkel.

A látszat, ha hátulról – Tarr Béla-olvasat 2.

2011. december 16. – írta Ritter György

Ugyan Tarr Béla konzekvensen tagadja műveinek korszakolását, fekete filmjei – még ha az előző munkáiból táplálkoznak is – mindenképpen különálló egységet alkotnak, amelyek középpontja és esszenciája a Sátántangó című hétórás mozi. Ám kérdéses, hogy további alkotásaiban mennyire lépett ki saját főművének árnyékából és mennyit tett hozzá az örök körforgás kétélű világához?