Péter Árpád

Életünk során tulajdonképpen mindig filmet nézünk. A retinánkra „vetített” számtalan kép azonban csak egy töredékét fedi le „tapasztalati képességeinknek”, mégis a személyiségünket meghatározó élmények legnagyobb részében a vizuális részvétel a legjelentősebb arányú.

1981 decembere óta nézem a világ történéseit. Sokmilliárdnyi képkockát dolgoztam már fel – „rendereltem” – az agyamban, de még mindig nem jöttem rá arra, hogy mi is ennek, az előttem, bennem, mellettem pergő, multimediális „effektekkel” gazdagított mozgóképsornak az értelme. Nem ismerem a rendezőt, de még a producer kilétéről sincs fogalmam. Nem olvastam a forgatókönyvet sem, így minden pillanat, minden új látvány, hang, érzés felkészületlenül ér, meglep. De még a saját „szerepemmel” sem vagyok tisztában, hiszen egyszerre vagyok a szenzoriális és kognitív kapacitásom hatáskörében lejátszódó események „operatőre”, statisztája, fő- és mellékszereplője – és mindez egyazon időben.

Ezért jó néha orrnyeregre pattintani egy „fancy” napszemüveget, és ezáltal tudatosan kizárni bizonyos – pillanatnyilag zavaró vagy érdektelen – spektrumokat...