Az izlandi Dagur Kári nemzetközi karrierjét a kolozsvári TIFF-en kezdte. Vajon a Transilvania Trófeára idén pályázók közül kinek merre fog ívelni a karrierje? És ki lesz a győztes? Ezúttal a versenyfilmeket szemléztük – a gyűjtemény második része pénteken fog megjelenni.

Anand Gandhi: Ship of Theseus

Anand Gandhi 2012-es nagyjátékfilmje, a Thészeusz hajója három, látszólag egymástól független, de tulajdonképpen minden szálában-ízében összefüggő történetet mesél el, hol ráérősen el-elidőzve a jeleneteknél, hol pedig gyors vágásokkal hidalva át nagyobb időegységeket. Nincs egységes ritmus, nincs következetesség (egész utolsó, megvilágosító jelenetsorig). A zavart néző csak kapkodja a fejét, és csak annyit tud cselekedni, hogy ő is együtt zihál a nagyrészt imbolygó kézikamerával felvett filmmel. A kusza szálakból azonban olyan eseménysorok rázódnak össze, amelyek az etika, a logika és a transzcendencia a priori megválaszolhatatlan kérdéseihez vezetik el a filmben résztvevőket. A vakon fényképező lány, a szervátültetés tényével szembesülő guru és az életcélját vesztett kisstílű indiai üzletember életük fordulópontján kapnak olyan segítséget, mely lényükben változtatja meg őket, ám – ezen radikális behatás ellenére is – szükségszerűen önmaguk maradnak.

Gandhi alkotásának erénye, hogy nem didaktikusan kérdez rá az önazonosság, a „létbe vetettség” alapproblémáira, hanem tulajdonképpen csak rájuk mutat, csak fényt derít létezésükre hol a szókratészi modellből is ismert mester-tanonc párbeszéd során, hol pedig az üzletemberi hatékonyság etikai összetevőinek kiemelésével. Az első látszat ellenére ez a mozgóképsor nem a karmikus tanok misztikus apológiája, hanem egy olyan, tőlünk, „civilizált” európaiaktól idegen univerzális léttisztelet artikulálója, amely mellől a legradikálisabb humanizmusunk is szűkölve szaladna vissza saját magába. (pá)

Még vetítik: június 9., Győzelem mozi, 12:00 (Corabia lui Tezeu)

Ana Guevara Pose, Leticia Jorge Romero: Tanta agua / So Much Water

Ana Guevara Pose és Leticia Jorge Romero minimalista filmet rendezett, ahol a szinte folyamatosan jelen lévő eső hangulata mindent meghatároz, a képek álmos ritmusát és a szürke színeket.

Szinte semmi sem történik, de ez mégsem nyomasztó: két kiskamasz és apukájuk áll a történet középpontjában, összezárva egy autóban, majd egy pici nyaralóházban, egy fürdőtelepen, ahol reggeltől estig folyton zuhog, és szó sem lehet arról, hogy a szabadtéri medencében lubickoljanak. A kistesónak  Federicónak (Joaquín Castiglioni) egyetlen probléméja az, hogy miért nincs tévé a szobában, Alberto, az apa (Néstor Guzzini) agglegény-kényelmét adja fel nehezen, Lucía pedig (Malú Chouza) tüntetően unatkozik és szenved a rosszul induló vakációtól. Végül ő lesz az, aki a legtöbbet mosolyog, kedvesen villogtatja fogszabályozóját, ezzel is ritmus szabva a filmnek.

Az unalom alól ki-ki a maga módján menekül: Fede békára vadászik egy újdonsült barátocskával, az apa becsajozik a recepcióssal, Lucía pedig céltalanul csavarog, cigizik, sörözik az apától elcsórt zsebpénzzel, végül egy távoli partin köt ki, ahol csalódottan tapasztalja, hogy az a fiú, aki elhívta őt, tulajdonképpen az újdonsült barátnőjét szeretné megfűzni. 

Az egy hetes összezártság pozitív hozadéka az, hogy végülis az apa-lánya viszony belerázódik egy többé-kevésbé normális mederbe. (hr)

Még vetítik: június 6., Győzelem mozi, 12:30; június 9., Győzelem mozi, 22:30 (Ploaie de vacanţă)

Tomasz Wasilewski: W sypialni / In the Bedroom

Tomasz Wasilewski első nagyjátékfilmje ambíciós alkotás, mely minimalista stílusjegyekkel építi fel egy, a hétköznapi élet szabályait megkerülő nő történetét, arra kényszerítve nézőit, hogy elgondolkodjanak a társas kapcsolatok, a szabadság és a magány természetén. Edyta az interneten erotikus kalandot ígér, de ehelyett elaltatja „partnereit”, hogy önkéntelen vendéglátásukat élvezhesse: egy forró fürdőt, egy hideg vacsorát, egy pár hanyagul elrejtett bankjegyet. Nem akar beszélgetni velük, de kíváncsi személyes tárgyaikra. Magáról sem akar semmit mondani, még akkor sem, amikor egy félresikerült akció következtében szembesülnie kell vonzó előző esti házigazdájával.

A lengyel rendező szűkszavúsága a főszereplő múltját illetően egyszerre izgatja és ingerli a befogadót, a nő furcsa megélhetési kísérlete, szociális érdektelensége mágnesként vonzza az értelmezési lehetőségeket. A sivár városi totálok, autó- és fürdőszobabelsők kivetíteni látszanak Edyta elidegenülését és illúziótlanságát, de a sodródó elegáns nő mindig tiszta hajával, mindig kész sminkjével sehogy sem talál a betonrengetegbe. Az egyértelmű narratívát kedvelőknek nem ajánlott, hiszen a film a mindennapi mókuskerék pillanatnyi zárlatáról szól. Számon kérhetnénk a főszereplő motivációjának hiányát, amely elmondatlanul hagyja a lényegesnek tartott információkat, de úgy tűnik, a film ugyanazt kéri tőlünk, amit a nő érdeklődő szeretőjétől: hadd ne mondjunk semmi fontosat ma. De talán mégis... (bb)

Még vetítik: június 5. szerda Győzelem mozi, 20:30 és június 9. vasárnap Cinema City Polus, 12:30. (În dormitor)

Rikiya Imaizumi: Koppidoi neko / I Catch a Terrible Cat

A japán Rikiya Imaizumi üde színfoltot hozott az idei TIFF-re: két órás filmes opusza az emberi kapcsolatokat boncolgatja, elsősorban a megcsalás szemszögéből. Egy érzelmi sokszög félreértésekkel, reménytelen vágyakkal, kevés beteljesült álommal, némi félreértéssel, sok bizonytalansággal. Egyperces életbölcsességek, rafinált humor, és egy-egy újabb felismerés izgalma annyira sikeresen tartják fenn a publikum érdeklődését, hogy a késői vetítési óra ellenére mindenkit visz magával a történet sodrása. (A pontosság kedvéért: két szerelmi szál, egy háromszög és egy hétszög bonyolódik.)

A végén mindenki esetlen és pőre, senkinek sincs „igaza”, de minden szereplőt megértünk, felismerjük bennük a modern társadalmak emberi archetípusait és játszmáikat. Az idősödő művész hisz abban, hogy egykori sikerei és életbölcsessége új életet hoznak majd neki fiatal szeretővel és újabb sikerekkel, a holdudvarából kinőtt ifjú titán nem csak mestere összes babérjára tör, hanem minden körülötte élő nőre, feleségre, lányra ráveti hálóját, míg végül őt is meghódítja. Az író lánya és férje elég átlagos pár, a férj afférja mégis belesodorja őket ebbe a kalamajkába. A fia csupa esetlenség és zavar, ő az, akit mindig sodornak az események, zsinóron rángatnak a nők, mégis a legkényelmesebb kispolgári életben reménykedhet.

A rendező keze alatt sok nagyon fiatal és nagyon tehetséges színész állt, nélkülük lehetetlen lett volna ilyen szép és pontos munkát végezni. (hr)

Még vetítik: június 7., Florin Piersic (Republica) mozi, 10:00; június 9., Cinema City – 6, 17:30 (Ceasul rău, pisica neagră)

Haifaa al Mansour: Wadjda

A Wadjda Haifaa al Mansourtól a TIFF versenyprogramjának és a fesztiválnak a meglepetésefilmje. Wadjda tíz éves okos, élénk szaúdi lány, aki gyakran csintalankodik és akinek csak egy álma van: egy csodaszép zöld bicikli. Az édesanyja és a környezete nem bátorítják, mert sokan azt hiszik, hogy ha egy lány biciklizik, nem fog tudni gyereket szülni. Wadjda elhatározza, hogy dacol mindenkivel és megkeresi a biciklijére a pénzt.

Ez az első szaúd-arábiai mozifilm és női rendező készítette. Bátor vállalkozás ez egy olyan országban, ahol a nőknek kerülniük kell, hogy családon kívüli férfiakkal érintkezzenek és volánhoz sem ülhetnek. A rendezőnő – különösképp az utcai jelenetek forgatásánál – egy autóból utasította a színészeit walkie-talkie-n, nem kevés sikerrel, mert a velencei bemutató óta számos díjat sepert be a Haifa al Mansour és a film főszereplője, Waad Mohammed is. A film apránként felfedi a szaúdi nők életének örömeit, bánatait és elfoglaltságait. A szereplők élete nem egyszerű, de a rendezőnő egészséges humorérzékkel és kiváló arányérzékkel elkerülte a „panaszfilmek” és a nőjogi aktivizmus lehetséges csapdáit. A Wadjda megható, kedves történet minden korosztálynak, biztos közönségsiker. (nb)

Még vetítik: június 6 , Cinema Florin Piersic, 11:00; június 9, Cinema City (Iulius Mall) – 4, 19:45

Pola Schirin Beck: Am Himmel der Tag / Breaking Horizons

A Széttört horizontok nagyon jól elkészített dráma. Ironikusan azonban megjegyezhetjük azt is, hogyha nem Aylin Tezel (a filmben Lora) játékára, meg a találóan megkomponált soundtrackre bízták volna a drámai hangulat megteremtését és fenntartását, akár kitűnő alkotás is születhetett volna. Ám ez a két (fő) „szereplő” is képes olyan kohéziót teremteni a filmben, amely méltó megidézése a görög tragédiáknak.

A film azt a folyamatot mutatja be kifinomult képi és akusztikus médiumaiban, amint a leszbikussággal kísérletező, folyamatosan partizó fiatal lány, fokozatosan felszámolva az önmagával és környezetével szemben tanúsított felelőtlen attitűdöt, megpróbál felnőni az általa szinte mitikusként értelmezett állapotához, az anyasághoz. A magzat elvesztése azonban olyan, szintén a tragédiák cselekménybonyolítási elveivel analóg mozzanat, amely újólag próbára teszi az etikai és emocionális elköteleződés útján sikeresen elindult lányt. Lora ekkor szembesül azzal a felismeréssel, hogy amikor elfogadta a nem tervezett terhességet, azt tulajdonképpen arra akarta felhasználni, hogy saját magának érzelmi bizonyosságot teremtsen. Ebben a helyzetében – hogy egyedül kell folytatnia az öndefiniálás, a morális önmegváltás küzdelmeit – főszereplőnk szituációja posztmodern Niobé-allegóriaként értelmeződik, amelyből kizárólag – üzeni nekünk finom eleganciával, egyáltalán nem szájbarágósan a film – a veszteség elfogadásával lehet csak kilépni. Groteszkbe fordul a történet, amikor a traumatizált lány nem akarja önmaga előtt sem beismerni tragédiáját, és tovább ragaszkodik eddigi élete egyetlen bizonyos pontjához. A néző azonban kissé keserű szájízzel távozik a mozisötétből: ilyen szereplőből, ilyen forgatókönyvből és ilyen soundtrackből teljesebb filmet is össze lehetett volna állítani. (pá)

Még vetítik: június 6., Győzelem mozi, 21:00; június 9., Győzelem mozi, 15:00 (Orizonturi frânte)