Indiai filmé a Transilvania trófea Indiai filmé a Transilvania trófea

Indiai filmé a Transilvania trófea

Kiosztották a 12. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A kétórás gálán sok meglepetés nem volt, hacsak azt nem számítjuk annak, hogy az indiai rendező távollétében egy magyar hangmérnök vette át a trófeát.

A díjkiosztó a szokásos politikai csipkelődésekkel indult, Tudor Giurgiu továbbra is a román film jelenéért és jövőjéért aggódott, felrótta, hogy az idén sem sikerült az intézményi újjászületést elindítani (és itt a román filmalapra, a CNC-re gondolt). Ugyanakkor többször is kiemelték a Love Building című román filmet, mint a semmi állami támogatásból, szponzorpénzből forgatott low-budget-alkotást, amit a nézők is szerettek a pénteki premieren. Az is vészjósló – fogalmazott Giurgiu –, hogy a tévékkel való együttműködés is megszűnhet egy friss politikai döntés miatt. Külön örömünkre szolgál viszont, hogy egy rövid köszönet idejéig megemlítette a Filmtett szerkesztőségét is, valamint kiemelte a Story román nyelvű kiadásának jelentőségét.

A szokásos díjak (HBO-forgatókönyv-verseny, FIPRESCI-díj, közönségdíj stb.) jött az est egyik fénypontja: az idén hetvenöt éves Jiří Menzel az egész életművére kapott elismerést. Köszönetképp úgy fogalmazott, hogy erről egy Milos Forman-film jut eszébe (minden bizonnyal a Tűz van, babám!), és örül, hogy sikerült még életében megkapnia. A jó humorban lévő cseh rendező azt is elárulta, hogy az érkezéskor kapott ajándékcsomagban egy óvszert is talált, s ez a belé helyezett bizalom neki nagyon jólesett, meg hogy imádta Kolozsvárt, és rájött, hogy nincs is olyan messze Csehországtól, mint gondolta volna. Nála nagyobb tapsot csak Luminiţa Gheorghiu kapott, aki „kiválósági” díjat vitt haza, és a kezéből etette a közönséget. Giurgiu a Győzelem (Victoria) mozi digitalizálódásáról is szót ejtett, amelyet ötven százalékban a helyi tanács finanszírozott.

Az idei TIFF-en színpadra került a kolozsvári Felméri Cecília is, aki Boldogságpasztilla című filmjével a zsűri megosztott különdíját kapta; Pálfi György rendező-zsűritag pedig román nyelven olvasott fel. A Thészeusz hajója (kritikánk itt) a legjobb operatőr díját is hazavitte a legjobb filmé mellett, mindkét díjat ifj. Erdélyi Gábor hangmérnök vette át a többi alkotó hiányában.

A díjak teljes listája:

  • Transilvania Trófea - a legjobb film: Anand Gandhi: Ship of Theseus (Thészeusz hajója)
  • A legjobb rendezés díja: Rikiya Imaizumi (Koppidoi neko / I Catch a Terrible Cat)
  • A zsűri különdíja: Ana Guevara, Leticia Jorge: Tanta agua (So Much Water)
  • A legjobb operatőr: Pankaj Kumar (Thészeusz hajója)
  • A legjobb színészi alakítás: Gustav Dyekjær Giese (Nordvest)
  • FIPRESCI-díj: Adrian Saba: El limpiador
  • Közönségdíj: Haifaa Al-Mansour: Wadjda
  • Életmű- és kiválósági díjak: Jiří Menzel, Luminiţa Gheorghiu, Adrian Enescu, Stephen Frears (nem volt itt)
  • A legjobb román nagyjátékfilm: Laura Căpățână Juller: Aici... adică acolo (Itt... azaz ott)
  • A legjobb román kisjátékfilm: Radu Jude: O umbră de nor (Egy felhő árnyéka)
  • A legjobb román kisjátékfilm - dicséret:  Felméri Cecília: Pastila fericirii (Boldogságpasztilla) és Andrei Tănase: Claudiu și crapii (Claudiu és a halak)
  • A legjobb román debütfilm: Paul Negoescu: O lună în Thailanda (Egy hónap Thaiföldön)
  • Árnyak - a legjobb horror/fantasy kisjátékfilm: Tom van Avermaet: Death of a Shadow
  • A helyi alkotások versenyének legjobb filmje: Visky Ábel: Édes otthon, valamint Bántó Csaba-Iszlai József: Eleven töredék

A versenyfilmekről szóló beszámolóink ezen és ezen a linken érhetőek el, ezen a linken pedig az összes idei TIFF-es filmről szóló szövegünk.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat

  • Ők (Men)

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 100 perc, 2022

    Rendező: Alex Garland

  • Háromezer év vágyakozás

    Színes fantasy, filmdráma, romantikus, 108 perc, 2022

    Rendező: George Miller