Sikeres kisjátékfilmjei után (Kakukk; Végtelen percek; Boldogságpasztilla; Mátyás, Mátyás) Felméri Cecília első nagyjátékfilmjével, a Spirállal debütál az újrainduló magyarországi mozikban, május 13-án. A Spirált a Nemzeti Filmintézet – NFI (korábbi Magyar Nemzeti Filmalap – MNF) és a Román Filmközpont is támogatta, a film világpremierje a 36. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahonnan az alkotás különdíjjal tért haza. Néhány hete pedig a film operatőre, Réder György nyerte el a Kovács László – Zsigmond Vilmos operatőrverseny játékfilmes kategóriájának díját. A rendezővel készült interjúnkban többek között a koprodukció kihívásairól, körkörösségről és fatális véletlenekről beszélgettünk.
Mikor kezdődött el számodra a Spirál?
Szerintem már van 10 éve, amióta felmerült az ötlet. Lehet még több is, de most csak az alapötletről beszélek. Azután még nagyon sok formája volt a történetnek. Hozzájöttek más ötletek is. Végül hosszas írás és fejlesztés után nyerte el a forgatókönyv a végső formáját.
Bár gyönyörű kültéri helyszíneket láthatunk a filmben, a Spirál lényegében egy kamaradráma, ahol az izoláltságot nem a négy fal, hanem a városi világtól elzárt horgásztó jelenti. Miért tartottad fontosnak, hogy ezt a történetet egy kamaradráma formájában meséld el?
Hát, maga a történet eleve minimalista a szereplők és helyszín szempontjából. Nem tehettem mást, mint hogy kamaradráma formájában mesélem el. Hogy miért kamaradráma? Valahogy a történet, már a korai fejlesztés során kidobta magából az összes olyan jelenetet, ami kinyitotta volna más helyszínek, más szereplők felé, mindig kiderült, hogy ezek nélkül a jelenetek nélkül is jól megvagyunk.
Igen és közben az is érdekes, hogy a kamaradrámát általában a négy fal között képzeljük el, ehhez képest a Spirálban nagyon hangsúlyos a természet jelenléte. Milyen filmek inspiráltak abban, hogy ezt az utat válaszd?
Kim Ki-duk Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz c. filmje tulajdonképpen szintén kamaradráma, tóparttal, természettel. Az, hogy most „négy fal” vagy tó...utóbbit nyilván vizuálisan jobban ki lehet használni. Egy olyan kamaradrámában, amely négy fal között játszódik, valószínűleg nem fogod megmutatni a bútorzatot vagy a falakat például, a környezet kisebb hangsúlyt kap. Itt pedig a környezet eleve meghatározó eleme a történetnek, dramaturgiai szerepe van annak, hogy egy izolált tó partján laknak, és már csak ezért is meg lehet mutatni, fel lehet fedezni a részleteket, a természet finom elemeit. Maga a tó is szereplővé tud válni, és ehhez mérten a természet hat is a szereplőkre.
És hogyan hatott a film forgatási helyszíne – a sződligeti horgásztó – a Spirál vizuális koncepciójára, képeire?
Mi olyan tavat kerestünk, ami szép és egyénisége is van. Viszont utána az volt a cél, hogy ne képeslapszerűen mutassuk meg ezt a tavat. Eleve az volt a vizuális koncepció, hogy nincsenek objektív kameraállások, hanem minden egyes kép valamelyik szereplő világában történik, ami azt jelenti, hogy például adott szereplő POV-ját, az ő közelijét látjuk, stb. Igazából bármi lehet, de mindig, minden kép kötelezően egy szereplőhöz kötődik. És ezt az elvet betartottuk akkor is, amikor a tavat filmeztük. Nem mutattunk olyan tájképet, amelyen a két szereplő és a jelenet összes eleme ott van, pusztán azért, hogy megmutassuk, milyen szép a tó.
A Spirált az NFI (Nemzeti Filmintézet) és a CNC (Centrul Național al Cinematografiei) is támogatta. Milyen kihívásokat tartogatott ez a koprodukciós forma?
Egy ilyen koprodukció esetében az szokott kihívás lenni, hogy van egy pontrendszer, amely megköveteli, hogy az, hogy ki mennyivel járul hozzá a produkcióhoz, az arányosan tükröződjön a szereplőgárda, a stáb összetételében, a helyszínek kiválasztásában stb. A magyar fél hozzájárulása ebben az esetben nagyobb volt, ezért a film Magyarországon forgott, a stáb nagyrésze magyar volt. Lévén, hogy a főszereplő (Bogdan Dumitrache), két producer (Oana Giurgiu és Tudor Giurgiu), meg én is román állampolgárok vagyunk és mivel a tóparti házat egy erdélyi csapat építette fel, így kijött a szükséges román pontszám is. Ezen felül nem volt kihívás, például nem kellett ráerőltetni a stábtagok összetételére ezt a követelményt.
Akkor, ha mondjuk a költségvetés 60 százalékát állja a CNC, akkor ez támogatás a produkció 60 százalékában kell nyomot hagyjon valamilyen formában?
Így van, és minden egyes stábtag adott pontszámot ér. A rendező, a producerek vagy a főszereplő pontszáma például, nyilván, elég nagy.
Az, hogy a film magyar-román koprodukcióban készült, a főszereplő színészek kiválasztásában szintén érződik, hiszen a történet központi alakját Bogdan Dumitrache játssza, aki a román új hullám bejáratott színészévé vált. A filmedben pedig magyarul beszél (megdöbbentően jól). Hogy hoztátok ezt össze?
Igazából nem az ő hangját lehet hallani, le kellett szinkronizálni utólag. Bogdan megtanulta a szöveget és a forgatáson magyarul beszélt. Sajnos akcentusa volt, de azt reméltem, hogy a 4 évszakos forgatás alatt egy vállalhatóbb szintre fog jutni. A forgatókönyvben volt egy olyan rész, fel is vettük, amelyből kiderült volna, hogy a karaktere anyja román. Ezzel indokoltuk volna, hogy miért beszél ilyen furán. Viszont összességében annyira rossz maradt az akkcentusa, hogy muszáj volt utószinkronizálni. Kerestünk egy színészt, akinek a hangja egyrészt passzol Bogdanhoz, másrészt aki színészileg is jól tudja hozni őt, ő lett Fekete Ernő, aki remek színész. Normális esetben a szinkronizálás nem egy olyan hosszú folyamat, de ebben az esetben az volt a cél, hogy ne érződjön, hogy szinkronizálva van, hogy olyan legyen, mintha tényleg Bogdan beszélne, úgyhogy rengeteget dolgoztunk, amíg úgy nem hangzott, ahogy kellene.
Engem „megvettetek”, az biztos! Milyen volt a Bogdannal való közös munka és kommunikáció?
Szuper volt, Bogdan egy nagyon jó színész. Minden forgatási etap előtt – egy héttel vagy 10 nappal – Budapestre jött. Ilyenkor egyrészt tanulta a szöveget, volt külön dialog coachja, akivel ezt gyakorolta. Másrészt sokat beszéltünk a karakterről. Ő is kiszakadt ugye az otthoni környezetéből és amikor ide jött, teljes mértékben a filmre tudott koncentrálni. Nagyon nagy élmény volt nekem így dolgozni. Egy okos színésszel, aki aztán meg is tudja csinálni azt, amiről beszéltünk. És szerencsémre, mindkét színésznő – Kiss Diána Magdolna és Borbély Alexandra is – fantasztikus volt!
És noha nincs közös jelenetük, nagyon szépen megteremtették ezt a körkörösséget, ahogy az egyik nő folytatja, ismétli a másikat.
Igen, nagyon szépen megcsinálták. Más szinteken is, a ruhák szintjén, hajviselet szintjén is próbáltuk megteremteni a kettejük közötti hasonlóságot, már a ruha és hajpróbákkor kerestük erre a megoldásokat.
Miért őket választottad ezekre a szerepekre?
Mert mindketten nagyon jó színésznők és el lehetett képzelni azt, hogy rímelnek egymásra. Nem hasonlítanak kifejezetten egymásra, de mégis tudnak finom rímeket alkotni együtt. Teljesen más egyéniségek, de mindketten nagyon jó színészek és a játékukkal meg tudták teremteni ezt a különös ismétlődést.
A Spirál tóparti helyszínét mind a négy évszakban megmutatod, valamint számos olyan vizuális és – replikák szintjén – verbális nyomot rejtsz el a filmben, amelyek alapvetően a körkörösségre utalnak. Mit jelentenek számodra ezek a dramaturgiai rímek?
Rengeteg minden ismételi önmagát a főszereplő életében. Ami nem is csoda, hiszen ugyanazon a helyszínen, ugyanazokban a szituációkban találja magát. Maga az, hogy a helyszínünk egy izolált tó és a történetünk kamaradrámajellegű, elősegíti ezeket az óhatatlan ismétlődéseket.
Úgy gondolod, hogy ez az ismétlődés általánosan is érvényes? Hogy a párkapcsolatainkban folyamatosan ismétlődésekkel találkozunk, attól függetlenül, hogy izolált helyen élünk-e vagy sem?
Igen, valamilyen szinten mindenképpen. Ha van egy új kapcsolat, attól mi ugyanazokat a dolgokat csináljuk, csak ezúttal egy másik emberrel. Ugyanabba az étterembe megyünk és lehet, hogy ugyanoda megyünk nyaralni. Tehát már a bejárt helyszínek is ismétlődési mintázatokra inspirálhatnak. Nyilván vannak változások, de lehet, hogy a mi viselkedésünk, egyéniségünk is ugyanazokat a húrokat pendíti meg egy másik emberben, lassan ugyanazt hozza ki belőlük, egy idő után akár ugyanazok a hangulatok is visszaköszönhetnek. Most persze nem vagyok pszichológus, de nem is kell annak lenni, hogy észrevegyük, hogy van egy ilyen tendencia, hogy az ember ugyanazokat a dolgokat ismételi élete során.
Akár ugyanazokat a hibákat követi el, ugyanazokkal a problémákkal szembesül.
Igen.
Véresre koptatott közmondásunk pedig úgy tartja, hogy „ismétlés a tudás anyja”. Mit gondolsz, tanulhat-e az ember magánéletének ismétlődő helyzeteiből? Képesek vagyunk máshogy, jobban reagálni, ha másodjára, harmadjára találkozunk ugyanazzal a helyzettel?
Szerintem van rá esély. Aztán nem biztos, hogy negyedjére is sikerül másként reagálni. Elég nehéz változni és kilépni a megszokott lelki hangulatainkból, hozzáállásainkból, félelmeinkből. És mindezek pedig generálják a hasonló helyzeteket. Meg a hasonló reakciókat a másik fél részéről. Nem könnyű.
A fatális véletlenek a Spirálban is nagy szerepet kapnak, csak úgy, mint a Végtelen percek c. rövidfilmedben. Mit szeretnél üzenni a nézőnek a drasztikus véletlenek által?
Egyrészt vannak fatális véletlenek, másrészt a Spirál esetében ez egy olyan fatális eset, amely elkerülhető lett volna, ha figyelnek egymásra a szereplők. Itt igazából az oda nem figyelés válik fatálissá, amikor a saját problémák beszűkítik a látásunkat, csak magunkra figyelünk és nem érdekel minket az, hogy a másikkal mi van, vagy milyen árat fizet a mi önzésünkért. Tulajdonképpen itt egy ilyen helyzet vezet a fatális véletlenhez.
A férfi főhősöd, Bence, egy rendkívül makacs, ragaszkodó figura. Hogy látod, a múlthoz, a saját rutinunkhoz, elképzeléseinkhez való ragaszkodás mennyiben jelenthet előnyt és mennyiben hátrányt?
Nem feltétlenül előnyként vagy hátrányként látom ezt. Hogyha ragaszkodunk a dolgokhoz, az biztonságérzetet nyújt. Azért ragaszkodunk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Viszont ha kizárólag a biztonságérzetért ragaszkodunk valamihez, ami esetleg már nem is életszerű, akkor másoknak és önmagunknak is árthatunk. A félelem vezet minket ilyenkor, ez váltja ki az „egészségtelen” ragaszkodást. Persze mindenki úgy próbálja meg egyensúlyban tartani magát, ahogy tudja. Ha úgy tudja, hogy közben valami rosszhoz ragaszkodik, az is egy megoldás. Nyilván nem egészséges rossz, halott dolgokhoz ragaszkodni, de lehet, hogy néha olyan helyzetben vagyunk, hogy mást nem tudunk tenni. Azért idővel nem árt ebből kilépni.
Szerinted mennyire tud felkészülni egy kisjátékfilmrendező az első nagyjátékfilm kihívásaira?
Kellő számú kisjátékfilm után az ember érezheti azt, hogy most már továbblépne. De azt hiszem, teljesen felkészülni nem lehet. Egy nagyjátékfilm olyan sokba kerül, hogy megsokszorozódik a felelősség, a stressz, de ugyanakkor a lehetőségek is. Ezekkel kell jól zsonglőrködni, hogy a szabadság azért megmaradjon. Már nem nagyon lehet improvizálni, mindent előre meg kell tervezni, ugyanakkor itt még az előreláthatatlant is be lehet tervezni valamilyen szinten.
Ami azt illeti, nem csak filmrendezőként, hanem filmrendezést oktató tanárként is tevékenykedsz a kolozsvári Sapientia EMTE filmszakjának alapképzésén és mesterképzésén. Hogyan hat az alkotói folyamatodra a tanári munka? Van-e átjárhatóság számodra a kettő között?
Talán inkább fordítva, inkább az van, hogyha filmkészítőként egyre nagyobb és nagyobb a rutinom, tanárként annál magabiztosabban tudok egyes dolgokról beszélni, a diákok filmjeivel kapcsolatban. Te mire gondolsz?
Például arra, hogy impulzusok szintjén hat-e rád a tanári munka. Ugye az óráid workshopszerűek, közösen megbeszélitek a filmterveket mindenki segít mindenkinek alapon és lehet, hogy ezek a közös elmélkedések rád is valamiféle hatással vannak.
Az tény, hogy pusztán az, hogy filmről beszélünk, megoldásokat keresünk a diákok filmjeihez, mozgásban tartja az én agyamat is. Hogyha segítek valakinek abban, hogy letisztázza a koncepcióját, az nekem is jó. Én ritkán forgatok filmet, viszont az óráknak köszönhetően így mégis gyakorolni tudom a filmről való gondolkodást.
Hogyan befolyásolta a járványhelyzet a Spirál forgalmazását, fesztiválkörútját?
Két fesztiválra tudtam elmenni személyesen, úgyhogy a járványhelyzet természetesen rosszul befolyásolta a Spirál utóéletét. A bemutatót pedig már egyszer elhalasztották, tavaly novemberben lett volna eredetileg, de éppen akkor zártak be a mozik. Most végre meglesz a bemutató Budapesten, de a járványhelyzet miatt nem tudom, hogy mekkora nézőközönségre számíthatunk.
De még Romániában is fogják forgalmazni, ugye?
Igen, valószínűleg szerepelni fog a TIFF-en és aztán a mozikba is be fog kerülni valamikor, de hogy mikor, azt még nem tudjuk.
Kolozsváriként, filmrendezőként hogy látod, milyen jövő elé néznek az erdélyi filmkészítők és maga az erdélyi filmkészítés?
Igazából erdélyi diákfilmkészítésről tudunk leginkább beszélni, mert Erdélyben nincs filmipar, nincs felszereléspark. Egy Budapesten vagy Bukarestben végzett filmkészítő karrierjét se lehet előre borítékolni, noha ő ott van a tűz körül. Ez azért van, mert a film nagyon támogatásfüggő. Persze vannak ambiciózus projektek, amelyek baráti segítséggel jönnek létre. Úgy is lehet filmet készíteni egy ideig. De összességében nagyon pénzfüggő a film: mindig pályázni kell, kapcsolatokat, nemzetközi kapcsolatokat kell építeni. Nagy kitartás és tűrőképesség kell, amíg valaki odáig eljut rendezőként, hogy filmet készíthet, akár kisjátékfilmet, hiszen azt se könnyű. Nehéz „filmhez jutni”, bárhol is élsz. Erdély pedig ilyen szempontból egy nehezített terep, ugyanakkor itt megvan az az előny, hogy Magyarországon és Romániában is lehet pályázni. Szóval két irányba is van esély, de közben meg egyik rendszerben se vagy igazán benne. Nem tudunk egységes jövőképről beszélni, mindenki meg kell harcolja a maga harcát. Az egyetemen megkapják a feltételeket, a tudásbázist, némi gyakorlatot a filmkészítéshez, onnantól kezdve pedig egyéni útvonalak szintjén megy tovább a történet.
Az elmúlt évek engem optimistábbá tettek. Itt vagy ugye te erdélyi filmkészítőként az első nagyjátékfilmeddel vagy akár megemlíthetnénk a Spirál rendezőasszisztensét, Bagota Bélát, aki pedig Erdélyben forgatott krimit Valan – Az angyalok völgye címmel.
Igen, van mozgás! Ha valaki nagyon akarja és nagyon „odateszi magát”, akkor tud érvényesülni vagy legalábbis van rá esélye.
Elmaradhatatlan kérdés, hogy min dolgozol jelenleg? Mi következik a Spirál után?
Azt még én se tudom pontosan. Van két ötletem, amin dolgozom, most ezekből próbálok forgatókönyvet, sztorit kerekíteni. Úgyhogy ez még kiderül!
Werkfotók, főoldali kép: Szilágyi Lenke; jelenetfotók: Vertigo Média.
