Felméri Cecília korántsem nevezhető már zöldfülűnek néhány fesztiválokon sikerrel bemutatott animációs film után, ám a vizsgafilmjeként elkészült Kakukk műfaji váltást jelent korábbi munkáihoz képest. A kisjátékfilm képi világa ugyanolyan különleges, mintha rajzolva, festve vagy animálva lenne.

A huncut, népies mese erősen magán hordozza az egyik forgatókönyvíró, Lakatos Róbert ördögtérgyés csalafintaságát, ám Felméri Cecília teljesen egyéni, kiforrott, saját világot teremt. Az órakakukk bólogatása – érdekes játék a kamerával! – tagolja az eseményeket: a szép lány szegény fiút szeret, de szülei a bugyuta gazdaghoz adják feleségül, amit ő valójában nem is bán túlságosan. A tűzről pattant menyecskének először mégis a szeretője kell, úgyhogy agyafúrt trükkel játssza ki az urát. A kisfilm hibája, hogy az addig pergő cselekmény végén csupán vizuális poén áll, ami viszont keretessé teszi egyúttal a rövidfilm szerkezetét.

Aprólékos, gondos, szép operatőri munka, erősen stilizált képi világ jellemző erre a nem mindennapi történetre. Szereplői kezdő színész létükre merészen és ügyesen alakítják a – hol nyíltan kimondott, hol pedig nyers, paraszti metaforákkal tűzdelt – jeleneteket, hősnője pedig általában a „szeme sem áll jól” típusú falusi menyecskét.

Az olykor fekete humorba hajló párbeszédek különlegessége az, hogy valóban nem is párbeszédek: a beszélgetéseket a rendkívül jó – a szereplőkkel szinkronban erősen artikuláló – mesélő szinkronizálja, ami külön humorforrásként működik. Ez a verbális csavar szerepet játszik abban, hogy a jelenetek a prűdebb nézőket se sértsenek, és meseszerűvé stilizálja a filmet.