Zágoni Balázs

Zágoni Balázs

1975-ben született Kolozsváron. Itt járt általános és középiskolába, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakára. Először az éppen induló Krónika országos napilapnak írt kritikákat.  A Filmtett megjelenése után elsősorban ide: kritikát, interjúkat, hosszabb tanulmányokat.
Jelenleg a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem doktorandusza.
Amikor nem filmtettezik, akkor filmet rendez. Vagy meséket ír gyerekeknek. Ha egyiket sem teszi, akkor végre a családjával foglakozik: feleségével, Jutival illetve a gyerekekkel: Barnival, Dorkával, Hannával.

Írásai a Filmtetten (94)

Amikor, akkor, azóta – Húsz éve jelent meg az első Filmtett

2020. június 1.

Húsz évvel ezelőtt került az újságárusok standjaira a Filmtett – Mozgóképes havilap első száma. A tartalma ma is böngészhető online (ide kattintva), és ugyan nem akarunk a nosztalgiázás csapdájába esni, megkértünk az alapítók közül hármat, hogy kotorásszanak egyet az emlékezetükben. Innen indult az a Filmtett, amit épp olvasol.

Netflix, te drága!

2017. május 9.

Az online videószolgáltató első tizenöt hónapja Romániában és Magyarországon. Mit kínál? Mennyiért? Megéri? Mi jön még?

A légikísértő – Légikatasztrófa-film a 9/11 előtt és után

2008. szeptember 17.

Sokat változott 10 év alatt a világ. Az oroszok újabban nem barátkoznak az amerikaiakkal, az utóbbiak nem tartanak sajtótájékoztatót Moszkvában és tudják, hogy a terroristák az utasszállító gépeket kedvelik. Greengrass United 93-ja mondhatni visszahoz a földre a légiterrorizmus kérdésében. Petersen akció-thrillere és Greengrass doku-drámája a mérleg két serpenyőjében.

Az Airport jelenség – A 70-es évek repülős katasztrófafilmjei

2008. július 29.

1962. május 22-én Thomas Doty elköveti a polgári repülés történetének első pokolgépes merényletét. Az ennek nyomán íródott Airport című regénnyel 1968-ban a reptéri regények népszerű műfaja születik meg. Az Airport mozival pedig új filmes műfaj jelenik meg a hetvenes évek hollywoodi egén: a klasszikus katasztrófafilm.

Talpig nehéz hűségben – Niels Arden Oplev: To verdener / Párhuzamos világok

2008. június 7.

Hitéletről, vallásos meggyőződésről nyilvánosan beszélni ma gyakran ciki. Azt mondják, magánügy. Szexről beszélni már egyáltalán nem ciki, ez közügy lett, a hálószobákból kipárolgott mindenhova, az internettől a színes kerámia bögrécskékig. A kettőről együtt tartalmasan és kiegyensúlyozottan beszélni pedig nem kis vállalkozás.

Anna örök – Simon Staho: Daisy Diamond

2008. június 1.

Ez a film 18 éven aluliaknak egyáltalán nem ajánlott. Azután nem ajánlott olyan 18 éven felülieknek sem, akik nem bírják nézni a perverziót, a szellemi és fizikai kegyetlenséget, s nem utolsó sorban hallgatni a gyermeksírást. De nem ajánlott olyanoknak sem, akik meg akarják őrizni az illúzióikat a férfiakról, a nőkről, az anyaságról, a színházról vagy a nagybetűs (film)művészetről.

A nevetséges Mr. Codytól az Aviátorig

2008. március 27.

A filmipar megelőzte a repülőipart. Az előny a századelőn még csak néhány esztendő, aztán a mozi „elhúz” a repülés mellett, hiszen legalább 70 évre volt szükség ahhoz, hogy ez utóbbi is a széles tömegek számára elérhető legyen. Ez idő alatt született valaki, aki ugyanolyan megszállott módon akart nagyon jó filmet csinálni, mint nagyon jó repülőt építeni. Ő Howard Hughes.

Zágoni Balázs

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat