Az online videószolgáltató első tizenöt hónapja Romániában és Magyarországon. Mit kínál? Mennyiért? Megéri? Mi jön még?

Amikor 2016 januárjában belépett a fiam a szobába és lelkesen elújságolta, hogy „bejött a Netflix!”, vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt. Az első gondolatom az volt, hogy na végre! Most már mi is részesülünk az amerikai álomból, a havi fix díjért elérhető sokezer film és sorozat folyamatosan frissülő kínálatából, amit bárhol elérhetünk, bármin nézhetünk (okostévé, okostelefon, tablet, laptop stb.), bármikor abbahagyhatjuk és ugyanott folytathatjuk. A másik érzés a bűntudattal kevert szorongás volt: most akkor kidobhatom a két évtizede gyűjtött DVD-kollekciómat? Kár volt annyi pénzt áldozni rá, hisz most itt lesz minden, tőlem mindössze havi 10 dollárnyira? Nagyon naiv voltam.

Néhány órával később már józanabbul tudtam mérlegelni a helyzetet és a kijózanodási folyamat azóta is tart. Természetesen azonnal előfizettünk. Illetve fizetni akkor még nem kellett, hiszen az első hónap ingyenes. Utána három előfizetési sáv közül lehet választani: 8 euróért egyidőben egy felhasználóval SD minőségben, 10-ért két filmnézővel Full HD minőségben, illetve 12-ért négy egyidejű nézővel, 4K-ban – már ha létezik az adott film 4K-ban, ami elsősorban a Netflix újabb, saját gyártású sorozataira igaz. A filmkínálat azonos mindegyik bérlet esetében. Mi a második sávot választottunk és noha négyen netflixezünk viszonylag rendszeresen, bő egy év alatt mindössze kétszer fordult elő olyan, hogy egy harmadik személy szeretett volna filmet nézni, de nem tudott, mert már ketten lógtunk rajta. A mi kolozsvári bérletünket használja Marosvásárhelyen az anyósom is az okostévéjén, törvényesen és minden nehézség nélkül.

A három bérlet közül ezt, a 10 eurósat tartom a legkifizetődőbbnek, hiszen full HD-élményt is nyújt és meg lehet osztani másokkal is.

Árral nem arányos választék

Amikor tavaly év elején a Netflix elindult Romániában, Magyarországon és a világ majd minden országában, ahol még nem volt jelen, nálunk kevesebb mint 700 filmet és sorozatot kínált. Ez a szám azóta 2300 fölé nőtt Romániában, Magyarországon közelít a 2500-hoz – itt valami rejtélyes okból kb. 300-zal több film és sorozat érhető el, mint Romániában, ugyanazért a havidíjért.

A toplistát természetesen az ős netflixes Egyesült Államok vezeti – ahol a cikk írásának pillanatában 4000 mozifilm és több mint 1300 sorozat érhető el –, az öt éve netflixező Egyesült Királyságban pedig közel 3000 film és közel 1000 sorozat nézhető.

A fenti számok magukért beszélnek. Az egy vagy néhány országra szóló filmjogok megvásárlásától hosszú, rögös és igen drága út vezet a világjogokig. Így hát sok olyan film, ami az Egyesült Államokban látható, nálunk nem, vagy még nem. Ennek fényében elég bosszantó, hogy Kelet-Európában többe kerül netflixezni, mint az Egyesült Államokban. Az ár névlegesen ugyanannyi, csak nálunk a havi 8, 10, 12 után nem dollár hanem euró következik, kevesebb mint fele akkora kínálatért. Erre a hivatalos válasz az szokott lenni, hogy azon dolgozunk, hogy mielőbb az egész világon ugyanaz a választék legyen elérhető. – Hát akkor igyekezzetek!

Tudom, hogy aki az ingyenes filmnézéshez szokott, nehezen győzhető meg arról, hogy 10 eurót fizessen egy VOD (video on demand) típusú bérletért. De az élmény nem elhanyagolható. Egyre több film nézhető jó minőségű felirattal (jelenleg több mint 800 videónak van román felirata, ugyanakkor magyar szinkronja mindössze 2, magyar felirata pedig 21 filmnek van most, ami meglepően kevés), és a program nemcsak megjegyzi, hogy mit hol hagytunk abba, hanem a megnézett film műfaja, stílusa és szereplői alapján újabbakat is javasol nekünk. Egyre több film mostmár le is tölthető okostelefonra vagy táblagépre (laptopra nem!) és így internetkapcsolat nélkül, a hétvégi házunkban is nézhetünk filmeket. És hát sok minden van, ami csak itt, a Netflixen látható: elsősorban a saját gyártású filmjei és sorozatai.

Mire jó és mire nem?

Aggályom, hogy a DVD gyűjteményem fölöslegessé fog válni, alaptalan volt. Tíz százaléknyi átfedés sincs közte és a Netflix jelenlegi kínálata között. Aki elsősorban klasszikus alkotásokat, európai, illetve művészfilmeket nézne, az ne a Netflixtől várja a megváltást.

Igaz, hogy a szolgáltató 20 évvel ezelőtt online videókölcsönzőként kezdte a pályafutását, de azóta sokminden változott. (A Netflix születéséről és történetéről bővebben itt olvashat.)

Ahogy nőtt a lefedett országok és az előfizetők száma, egyre ádázabb harcokat kellett folytatnia a sugárzási jogokért és egyre nagyobb pénzeket fizetnie, különösen ha exkluzív jogokra vágyott. Ez néha látványos visszaeséseket eredményezett az online filmtár virtuális polcain. 2016-ban például egyetlen nap alatt félezer film és sorozat tűnt el az amerikai szerverekről. Miért engedte meg a Netflix? Fogyasztói szempontból bármennyire is bosszantó, üzleti szempontból a Netflix jó döntött, amikor nem újította meg a jogokat olyan filmekre, amelyek máshol is elérhetőek, ezzel szemben viszont egyre nagyobb hangsúlyt fektetett saját gyártású, és ezért kizárólag nála elérhető filmek és kiváltképp sorozatok gyártására.

A Netflix aduásza: a saját sorozatok

Valójában a Netflix ebben a legerősebb: az eredeti sorozatokban. Klasszikus amerikai filmből csak egy-két tucatnyit fogunk találni. Kortárs európai film pedig csak mutatóban van, legalábbis egyelőre be kell érnünk egy-két francia, olasz és német vígjátékkal. Van egy szépen növekvő dokumentumfilmes és standupos részleg, akadnak már musicalek és koncertfilmek, és jól látszik, ahogy hónapról hónapra egy-egy nyelvterület filmeivel gazdagítják a kínálataikat. Előbb távol-keleti filmek és mini-sorozatok, év elején több tucat indiai, idén márciusban pedig közel félszáz török filmmel és sorozatokkal gazdagodott a választék. De ezekért még nem biztos hogy sokan elővennénk a zsebünkből, illetve a bankkártyánkról a tízeuróst (amit közvetlenül a Netflixnek, az Apple Store-on vagy Google Play-en keresztül is lehet havonta megújuló bérletként fizetni).

Márpedig a Netflixnek valahonnan mégiscsak van 93 millió egyéni előfizetője világszerte, ami minden negyedévben tovább növekszik. Igaz, hogy ennek kétharmada még mindig az Egyesült Államokból származik, de gyorsan nő az európai, latin-amerikai és ázsiai szegmens is.

Mi vonzza akkor őket? Vagyis minket.

2016-ban már 126 új, eredeti sorozatot ajánlott nézőinek a Netflix, többet, mint bármelyik amerikai televíziós szolgáltató. És szintén tavaly ötmilliárd dollárt költött ezeknek a fejlesztésére és gyártására, idén pedig hatmilliárd dollárt szándékszik ugyanerre költeni, ami világszinten példátlan.

És itt nem csak az olyan már klasszikussá vált és Emmy-díjak tucatjaival kitüntetett Netflix-sorozatokról beszélünk, mint a Kártyavár (House of Cards) vagy Orange is the New Black, hanem másoktól megvásárolt és tovább épített sorozatokról is. Ennek klasszikus példája a Totál szívás (Breaking Bad), de idén a Netflix előrukkolt a Szívek szállodája (Gilmore Girls) új évadaival is, amely kereken egy évtizeddel később folytatja Loreley, Rory és Emily történetét. Igaziból a Netflix már szinte sportot űzött abból, hogy a kreatív, de eredeti csatornájuk által valamilyen oknál fogva leállított sorozatokba új életet lehel a saját platformján. Ugyanígy vette meg az izgalmas brit Black Mirror szériát is, és újabb saját évadokat adott az emberiség fejére növő technológia jövőjét firtató sci-fi minisorozathoz.

A Netflix hozott a világra egy új médiafogyasztási szokást is, az úgynevezett darálást (binge watching). Ez nagy szabadságot adott a gyártóknak és a nézőknek is. Az utóbbiak akár egyhuzamban végignézhettek egy teljes évadot, a gyártóknak meg kevesebbet kellett bajlódniuk a részek hosszával és a minden epizód végére kötelező dramaturgiai csúcspontokkal. A Netflix viszont hamar rájöhetett arra, hogy ezzel nem jár mindig jól. Takarékosabb nézők – ide tartozik e sorok írója is – ugyanis előre kifigyelik, hogy kedvenc sorozataik mikor jelennek meg, megnézik őket, majd utána hónapokra vagy akár egy félévre is felfüggesztik előfizetésüket (amit megtehetnek minden gond, penalizáció és a nézői előzmények avagy history elveszítése nélkül), majd ha kijön egy új évad, akkor ismét felújítják az előfizetést. Éppen ezért megjelentek a „hetente egy új rész” (weekly new episode) típusú sorozatok, ami bizonyos értelemben egy kis visszatérés a klasszikus televíziózás korszakához.

Aki például a Designated Survivor politikai thrillersorozatra kíváncsi, az minden csütörtökön lesheti az újabb epizódot, és noha felfüggesztheti a bérletét bármikor, utána emésztheti a kíváncsiság, hogy vajon mit követett el már megint Kirkman elnök és Hannah Wells ügynök, hogy megelőzzék a totális világégést. De ugyanez a sors várhat azokra is, akik a Riverdale vagy egyéb sorozatok rabjaivál lesznek.

Nem csak amerikaiul

Tévedés lenne azt hinni, hogy a Netflix alapvetően ne akarná meghódítani a nem-amerikai közönséget is, egyenesen számukra írt, anyanyelvükön szóló sorozatokkal. Az első ilyen kísérlete a Marseilles című politikai thrillersorozat volt, Gerard Depardieu-vel a főszerepben, ami egy kis, francia Kártyavár akart lenni, csak nem az amerikai elnöki hivatal, hanem a francia kikötőváros polgármesteri széke körül. A bukás látványos volt, le is állt az első évad után.

Ennél sokkal sikeresebb lett a Narcos, a Pablo Escobar drogdíler és az őt üldöző amerikai ügynökök életéről szóló, spanyolul és angolul beszélő két évados széria. A II. Erzsébet brit királynő életét feldolgozó The Crown pedig nálam mindent vert, nem utolsósorban Peter Morgan (A királynő) forgatókönyve, valamint a Left Bank Pictures londoni stúdió remek színészgárdája, pazar kosztümjei, valamint díszletei miatt.

uNoGS

De honnan tudhatom meg, hogy épp hány film látható a Netflixen saját országomban, milyen nyelven beszélnek és ne adj Isten mikor fognak lekerülni a szerverről? Semmiképp sem a Netflixről. Ezekről az információkról a szolgáltató mélyen hallgat, mindössze az újdonságok rovat ad némi fogodzót a legelső kérdéshez.

Viszont segítségünkre lehet az uNoGS (Unofficial Netflix Online Global Search) oldal, avagy a nem hivatalos Netflix globális online keresőgép, ami meglepően jól tájékozott a fenti kérdésekben, miközben jogi értelemben semmi köze a céghez és így nem kell felelősséget vállalnia az információkért. Itt megtudhatjuk azt is, hogy melyik országban hány film és sorozat nézhető, egy-egy alkotás mely országokban látható, milyen szinkronokkal és feliratokkal, mi az újdonságok és mi az, amit jó ha megnézünk, mert hamarosan el fog tűnni a kínálatból. Ugyanitt kereshetünk gyártási év, ország, műfaj és alkotók szerint is.

Igaz, ami igaz, pezsgő helyzetet teremtett a Netflix, és mára szerves része lett a globalizálódó középosztály mindennapi életének. Nemrég a CNN cikkezett  arról, hogy világviszonylatban nő a Netflix-megcsalások száma (megígérjük, hogy párunkkal együtt nézzük meg a kedvenc sorozatunk következő részét, majd titokban mégis megnézzük egyedül), és több szakértő hívja fel a figyelmet arra is, hogy a bárhol, bármikor elérhető addiktív sorozatok egyre komolyabb veszélyt jelethetnek a munkafolyamatokra, illetve az iskolai, egyetemi oktatásra.

Ugyanakkor az európai alkotók arról álmodoznak, hogy bárcsak ugyanilyen hatékonyan juthatnának el filmjeik a nézőkhöz, a brüsszeli törvényhozók pedig a minimum 20%-os kötelező európai tartalmat szeretnék a Netflix és a versenytársai nyakába varrni. Azt hiszem, ebből a pezsgésből mi csak nyerhetünk. Boldogan néznék sokkal több európai filmet a Netflixen. Vagy annak európai kihívóján.