1. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2002. június 3–9., Kolozsvár 1. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2002. június 3–9., Kolozsvár

A jóreménység fesztiválja Kolozsváron

1. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 2002. június 3–9., Kolozsvár

Minden rendes európai országnak van egy filmfesztiválja. Romániában a mai napig nem létezett egy rendszeres, nemzetközi nagyjátékfilm-fesztivál. Most ezt a hiányt akarjuk pótolni itt, Kolozsváron, európai színvonalon – mondta Tudor Giurgiu fesztiváligazgató. És úgy lett.

Vannak olyan események, amelyeknek csupán a léte is örömet, büszkeséget vált ki az érintettekben. Persze, ha a létezés tényéhez nem társul minőség, az öröm sem tart sokáig. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál esetében a büszkeséget és örömöt, hogy Romániának is végre van egy komoly nagyjátékfilm-fesztiválja (és azt pont Kolozsváron szervezik) nem homályosították el súlyos szervezési bakik, balkanizmusok vagy gyenge filmek. A TIFF szervezőcsapata nagyon jól vizsgázott az első, talán legnehezebb megmérettetésen, vagyis a fesztivál első megszervezésében. Bár már egy héttel az ünnepélyes megnyitó előtt lehetett tudni, hogy nem megy minden simán, súlyos dollártízezrek hiányoztak a büdzséből, és a városvezetés sem viszonyult túl barátságosan a kezdeményezéshez. Mindezek ellenére Tudor Giurgiu filmrendező, a fesztivál igazgatója kitartott az ígért színvonal és a helyszín mellett is. „Az, hogy Románia a filmeseknek a nagyvilágban nem sokat mond, de az, hogy Transilvania, annál többet. Ezért is döntöttünk így, hogy a fesztivált Kolozsváron szervezzük, és ne Bukarestben” – mondta a fesztiváligazgató.

A TIFF-en negyvenhárom film került bemutatásra, ebből tizenegy a versenyprogramban (a tizenkettedik versenyfilm, a 101 Reykjavík, egy izlandi alkotás sajnos valahol útközben elkallódott), amely igen változatos volt, lengyel amatőr filmesek 35 milliméterre nagyított videofilmjétől, hollywoodi közönségfilmig minden volt, csak egyben hasonlítottak: mindegyik első vagy második filmje volt a versenyző alkotóknak. Dominált a kelet-európai részvétel, a versenyfilmek mintegy fele a környékről érkezett, Magyarországról Fésős András Balra a nap nyugszik című filmje érkezett, Romániát Cristian Mungiu Occident című alkotása képviselte, melynek a fesztiválon volt az ősbemutatója. A zsűri szíve is a kelet-európai filmekhez húzott, és ez talán a összetétellel magyarázható. Ron Holloway filmkritikus, és Lewis Chesler producer az Egyesült Államokból érkeztek, Hrafn Gunnlaugsson Izlandot képviselte (mégpedig olyan öntudatosan, hogy a díjátadó ceremónián el is énekelt egy viking dalt), mellettük kisebbségben voltak a román zsűritagok, Oana Pellea színésznő és Constantin Vaeni filmrendező. Így fordulhatott elő az is, hogy a fesztivál fődíját a már említett Occident című film kapta. A tengeren túlról érkezett zsűritagok valószínűleg úgy vélték, hogy a díjak itt a közelben nagyobbat durrannak, mint ha mondjuk, Észak-Amerikába kerülnek (ahol a háromezer dolláros fődíj valóban szimbolikus összeg), vagy ha olyan filmek kapják, amelyek már más fesztiválokon is arattak. Mint például az elsőfilmes Sean Garrity InerTia című filmje, amely négy ember szerelmi négyszögét mutatja be, akik körbeszeretik egymást, de nem akarják, nem tudják egymás szeretetét viszonozni. Mindenki azt szereti, aki visszautasítja, és ő maga is visszautasítja azt, aki vonzódik hozzá. Bonyolult helyzet. Ráadásul valami lappangó vírus is terjed a városban a vízhálózat csövei révén. A film látványos képi megoldásokkal, gyorsításokkal, lassításokkal próbálja megragadni egy kanadai nagyváros technikailag és lelki értelemben is bonyolult életét. A film a legjobb elsőfilmes díjat kapta tavalyelőtt a torontói filmfesztiválon.

Meghökkentő, tragikomikus film az Utolsó vacsora Vojko Anzelj szlovén rendezőtől, aki úgy készít filmet, mintha nem is ő rendezte volna, hanem az a két beteg, aki az elmegyógyintézetből elszökik, és magával visz egy videokamerát. A tervük az, hogy filmet készítenek egy bajba került lányról, akit megmentenek, s aki végül csókkal fizet a segítségért. Nem találnak mást, csak egy prostituáltat, aki öngyilkos akar lenni, de sehogy sem sikerül neki. Vállalják, hogy segítenek neki, de előtte még utoljára meglátogatják a lány nagymamáját, akinek azt kell hazudni, hogy a lány egyetemre jár, és a két elmebeteg srác az évfolyamtársa. Közben belép a képbe a lány stricije is, aki viszont úgy tudja a fiúkról, hogy sokpénzű perverz kliensek. A film annyira bolond, hogy a bolondok tűnnek a legnormálisabbnak benne. A kamera pedig mindig azt, és annyit mutat, amit a bolondok lefilmeznek, észrevesznek a környező világból. Vagyis éppen eleget. A film a Soci Filmfesztivál zsűrijének különdíját kapta.

Vitatható, de mindenképp említésre méltó film a Scarlet Diva is, Asia Argento erősen önéletrajzi ihletettségű filmje. A híres horrorfilm-rendező, Dario Argento lánya beleszületett a mozgalmas, szélsőségektől sem mentes sztáréletbe, és a film alapján azt hihetjük nagyon elege van belőle. Főleg Hollywoodból, meg abból, hogy mindig mindenkivel le kell(ene) feküdni ahhoz, hogy megvalósíthassa önmagát, vagyis hogy elkészíthesse első saját, rendezőként jegyzett filmjét. Ezek persze közhelyek, de Argento olyan brutálisan, elemi erővel használja őket, hogy ezzel közhely jellegükön túl is értelmet nyernek. Külön erőt kölcsönöz a képeknek az a tudat, hogy az első filmjének összehozásán fáradozó fiatal színésznőről szóló filmet egy olyan fiatal színésznő készítette, akinek valóban ez az első filmje. Hibái ellenére is érdekes film, amely a Williamsburg Brooklyn Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját kapta.

Díjazottak

A Cosmopolitan magazin által felajánlott ezer euró értékű díjat Andrea Sedlackova lengyel rendező Áldozatok és gyilkosok című filmje kapta, pontosabban annak négy főszereplője, a színészi alakításért. Egy nímfomán lány és fiútestvére közötti harminc éven át tartó végzetes szerelmi kapcsolatot mutat be a film, kissé unalmasan és előre sejthető tragikus befejezéssel. A film fényképezése és a színészi játék viszont valóban igényes, mind a Janát és Mireket fiatal korában, mind a tesvérpárt idősebb korában alakító színészpár alakítása rendkívüli. A Balra a nap nyugszik Alex és Mária rendkívüli barátságáról szól. Soha nem látták egymást, általában csak telefonon értekeztek. Alex lopott autókkal és drogszállítással foglalkozik, de nagyon ki szeretne már szállni. Az utolsó szállítás viszont nem problémamentes. Alex és Mária anélkül, hogy értesítenék egymást, egyszerre indulnak meglátogatni a másikat, meglepetésként. Mária azt sem tudja, hogy Alex megvakult. A film operatőre, Nagy András, a Kodak Cinelabs különdíját, 10 tekercs 35 milliméteres filmet kapott a Balra a nap nyugszik fényképezéséért.

A fesztivál fődíja pedig itthon maradt, az egyetelen versenyben lévő román film díjaként. Cristi Mungiu Occident című filmje háromszor meséli el ugyanazt a történetet, pontosabban három történetet mesél el, amelyek összefonódnak, így az egyik történet mellékszereplői a másiknak főszereplői lesznek, s csak a film végén zárul le mindhárom történet. A film szórakoztató, ironikus, jó esélye van a nagyközönségnél is. Mindenki nyugatra vágyódik ebből az országból, vagy dolgozni, vagy férjhez menni, az árva gyerek pedig „örökbe fogadódni”. Külön színfoltja a filmnek, hogy az olyan profi színészek mellett, mint Dorel Vişan, loan Gyuri Pascu vagy a nagy ígéretnek számító Alexandru Papadopol, Bukarest néhány külföldi lakója is játszik, holland, francia és néger vőlegényeket alakítva, roppant hitelesen. Az Occident minden bizonnyal nem lesz egy filmtörténeti fordulópont, csak egyszerűen egy jól megcsinált, életszagú vígjáték. Egy egészséges filmgyártással rendelkező országban évente több ilyennek is kellene készülnie. Nálunk öt év alatt talán kettő jön össze... (A másik Nae Caranfil Filantropica című alkotása volt.)

Supernova

Egy másik vetítési blokk, a Supernova tizenkét, nagy fesztiválokon bemutatott vagy díjazott filmet gyűjtött csokorba. David Lynch Mulholland Drive című Oscar-díjas filmje, Sean Penn Az ígéret című alkotása (mindkettő már a mozikban) vagy Danis Tanovic Senki földje a legjobb külföldi filmnek járó Oscarral kitüntetett filmje szintúgy szerepelt a programban, mint Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje vagy a francia-orosz koproducióban készült Esküvő, Pavel Lunghin filmje, melyeket valószínűleg sohasem fogunk itthon moziban látni. Az Esküvő egy nagyon orosz, jól rendezett és jól eljátszott film, amelynek főszereplői színészi alakításért járó díjat kaptak tavalyelőtt Cannes-ban. A filmről csak ennyit: Misha feleségül venné a városi gazdag szeretőjétől hazaszökött Taniát, és még nem sejti, hogy esküvője estéjét a börtönben,fogja tölteni. Pedig barátja jóindulatú segítségének köszönhetően ez történik, és persze ki is fog szabadulni onnan, de előbb feltárulkozik előttünk az orosz lélek minden mélysége, és magasztossága, amit csak egy olyan nagy esemény tud felszínre hozni, mint egy esküvő.

Román filmek, rendezői sorozatok

A fesztivál egy külön blokkot szentelt az elmúlt évek figyelemre méltó román alkotásainak, melyben négy film került bemutatásra: Cristi Puiu Marfa şi banii, Nae Caranfil Filantropica, Sinisa Dragin În fiecare zi Dumnezeul ne sărută pe gură, és Lucian Pintilie După-ami-aza unui tortionar, melyek közül mindegyiket láthattuk már la hazai mozikban. A „3x3” című blokkban három európai rangú rendező (Francois Ozon, Michael Haneke és Radu Gabrea) olyan 3-3 filmjét mutatták be, melyek vetítésére egyébként talán nem kerülhetett volna sor a romániai mozikban (Ozon legújabb filmje, a 8 nő kivételével, mely parádés szereposztásával talán megüti a hazai forgalmazáshoz szükséges nézettségi mércét). Bár a hazai közönség még nem találkozhatott vele a vásznon, mégis nagy érdeklődés kísérte az osztrák Haneke filmjeit, aki A zongoratanárnőben (tavaly három díj Cannes-ban) egy szado-mazochista tanárnő és egy tanítványa közti viszonyt mutatja be olyan módon, hogy a néző teljesen kiszolgáltatottjává válik a szeme előtt pergő filmnek. A biztonságos leselkedés helyett lassan csak a kínos jelenlét marad. Funny Games című filmjében ugyancsak kegyetlenül bánik a nézővel, hiszen egy olyan majdnem kétórás tortúrát kell végigszenvednie (szinte a szó szoros értelmében), amely egy olyan ártatlan eseménnyel kezdődik, hogy két fehér kesztyűs, golfozáshoz öltözött fiú, roppant udvariasan négy tojást kér a tóparton nyaraló családtól. A tojásokat véletlenül elejtik, a telefon véletlenül a mosogatókagylóba esik, és valami furcsa, végzetszerű folyamat eredményeként, amelyben minden esemény az előzőből következik, másnap reggelre a család három tagja, apa, anya, fiú, halottak. Miért? – kérdezzük. Miért ne? – mondja a fehér kesztyűs Paul barátjának, Peternek. Néha a kamerába néznek, hozzánk szólnak. Nézzük a filmet, és nem hiszünk a szemünknek, haragszunk a rendezőre, legszívesebben kimennénk (ezt néhányan, igaz kevesen, meg is tették), de a film nem enged.

Igazi horrorfilmekkel is szolgált a fesztivál, az Árnyékok gyűjtőblokkban éjszakánként a Művész moziban egy cseh (Jan Svankmajer: Little Otik), két japán (Mamoru Oshii: Avalon, Takashi Mike: Audition), egy francia (Antoine de Caunes: Love Bites) és egy amerikai (Bili Plympton: Mutant Aliens c. animációs játékfilmje) horror, illetve science fiction film került bemutatásra. A műfaj kedvelői, leginkább a Meghallgatás (Takashi Mike: Audition) című japán filmet emlegették, mely egy teljesen szokványos párkereső filmből vált át az utolsó fél órában egy olyan horrorfilmbe, amelynek leírásához kevés lenne a szó.

Vendégek

Több külföldi rendező is megtisztelte jelenlétével a fesztivált, a díszvendégek Michael Radford brit rendező és Jason Priestley amerikai színész voltak. Priestley kicsit kilógott a sorból, talán azért kellett itt lennie, hogy nagyobb közönséget vonzzon a fesztiválra, melyen a meglepetés filmben szerepelt (Richard Kwietniowski: Love and Death on Long Island). De ez nem bizonyult szerencsés árukapcsolásnak, úgy látszik Brandon rajongói nem a fesztivál potenciális közönségéből kerülnek ki. Úgy tűnt, napról napra többen és többen látogatták a fesztivált, lassan, de terjedt róla a hír, noha foci-vb és az egyetemi vizsgaidőszak rontották az esélyeket. Kívánatos a folytatás, talán a hely is megfelelő. „Jövőre ugyanitt” – búcsúzott a fesztiváligazgató, aki maga is kolozsvári származású, és nem kis büszkeséggel mondta, hogy ebben a város a legnagyobb az egy főre eső „mozibajárások” száma az országban, tehát a továbbiakban is ideális házigazdája lenne a fesztiválnak. Úgy legyen.

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat