Sebastian Stan játssza az új Mungiu-film főszerepét Sebastian Stan játssza az új Mungiu-film főszerepét

Sebastian Stan játssza az új Mungiu-film főszerepét

A Fjord forgatása jövő tavasszal kezdődik Norvégiában.

A konstancai születésű, Romániából nyolc éves korában elköltözött, majd az Egyesült Államokban karriert épített Sebastian Stan játssza Cristian Mungiu filmrendező következő munkájának a főszerepét. A film castingja még nem zárult le: a Film New Europe úgy tudja, jelenleg Norvégiában keresnek 6–10 és 12–14 éves gyerekeket jelentősebb szerepekre. A gyerekeknek román, angol és norvég nyelven kell majd beszélniük.

A Fjord tehát román–norvég koprodukcióban – a Mungiu-vezette Mobra Films és az Eye Eye Pictures együttműködésében – készül, a forgatás pedig 2025 tavaszán kezdődik Ålesund régióban.

A hivatalos szinopszis szerint történet két, egymás szomszédságában élő, norvégiai családról szól. A négy szülő egyike nem norvég, a gyermekek nagyjából azonos korúak. Amikor a szomszédok társadalommal, értékekkel és neveléssel kapcsolatos elvei közti különbségek kezdenek megmutatkozni, a szereplők kénytelenek átgondolni a kulturális különbségek, az intimitás határai, a tolerancia és a magánélet bonyolult fogalmait.

A Fjord 3,5 millió lejjel (703 538 euró) támogatja a román Országos Filmközpont (CNC) – ez volt a legutóbbi filmfinanszírozási pályázaton megítélt legnagyobb összeg. A projektre nemzetközi koprodukcióként pályáztak, a pályázat eredményeit október végén hirdette ki a CNC.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?