A norvég fjordok és az őket körülölelő sziklás hegyek látványa már az első képsoroktól kezdve lecsillapítja, áthangolja a nézőt a film komótos, meditatív ritmusára.
A rosszul vagyok magamtól című fekete komédia azt próbálja bemutatni, hogy meddig képes az ember elmenni, amikor figyelemre és elismerésre vágyik. Kristoffer Borgli abszurdba hajló válasza egészen megrendítő, a valódi pofont azonban csak akkor kapjuk, amikor ráébredünk, hogy a vásznon megjelenő karakterek egy kis túlzással akár mi magunk is lehetnénk.
Maria Sødahl saját kálváriáján alapuló filmje kórházi szobákból és CT-gépek mellől indul, mégis szerelmi történet lesz belőle amely mindenféle giccstől mentesen, hihetetlenül hétköznapi módon kúszik be az ember bőre alá.
Erős a kínai jelenlét az idén, de a „visszatérő tettesek” sem tétlenkednek (olyan filmkészítőnek szól ez a szekció, akiket a TIFF „fedezett fel” első filmükkel anno, és már a sokadikat készítik). Kimondottan rossz filmet nem is láttunk, úgyhogy nehéz lesz válogatni a fesztivál további részében is. Attól még megpróbálunk segíteni.
A Breivik-féle terrortámadást bemutató alkotás hiába vérzik több sebből, a norvég nemzet traumáját feldolgozó téma mintha meggátolna abban, hogy részleteit kifogásoljuk.
