Rajtolt a TIFF 9. kiadása Rajtolt a TIFF 9. kiadása

A nem szabványos fesztiválmegnyitó

Rajtolt a TIFF 9. kiadása

Tegnaptól 10 napra ismét TIFF-színeket öltött Kolozsvár. A város egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtt Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitója a bevett szokástól eltérően most a szabad ég alatt, az újraöltöztetett Főtéren zajlott – és ez nem az egyetlen, bevett szokástól való eltérés volt a nyitóünnepségen.

Kép a 2010-es TIFF-megnyitóról

Az elkerített Főtéren, a még mindig letakart Mátyás-szobor mellett, vörösszőnyeges belépővel, hatalmas felfújható vászonnal zajlanak majd a vetítések. A megnyitó is egy vetítéssel indult: az immár hangos Universal-horrorszéria egyik legfontosabb darabjából, az 1931-es Draculából ment le néhány perc, amit Gary Lucas gitáros kísért. A film kuriózuma, hogy két darabot forgattak belőle. Az egyiket mi jobban ismerjük (talán a Lugosi Béla Filmklubnak köszönhetően is): Tod Browning rendezte, és Lugosi Béla játssza a vérszívó székely gróf szerepét; a TIFF-megnyitón játszott részlet viszont a George Melford rendezővel és Carlos Villarías főszereplővel készült verzióból származott, aminek érdekessége, hogy a Lugosi-verzióval szimultán készült, ugyanazokkal a díszletekkel és statisztériával – csak éppen spanyolul, a latin közönség részére. És igazából a címe is Drácula.

Kép a 2010-es TIFF-megnyitóról

A pár perces filmzene-impró-bemutatót (aminek teljes hosszúságú verzióját majd a bonchidai Bánffy-palotánál lehet megnézni és meghallgatni) követően Tudor Giurgiu fesztiváligazgató lépett színpadra, bemutatta a gitárost, és (akkor még) kedélyes hangulatban ledarálta a fesztiválmegnyitók kötelező részét a szponzorolvasással és köszön(t)ésekkel. Pár perces videómontázsban emlékeztek meg a nemrég elhunytakról: a román (film)színészről, Jean Constantinról és a TIFF visszatérő támogatójáról, Ron Holloway kritikusról. Mihai Chirilov művészeti igazgató is köszöntötte a Főtérre összegyűlt tömeget, sőt, megvolt a kötelező politikusi jelenlét is, de a megnyitó kínosabb része csak ezután következett.

Kép a 2010-es TIFF-megnyitóról

Giurgiu bedurvult: beszédének lényege, hogy a minden eddiginél nagyobb TIFF (240 film) kezdte kihízni pelenkáit, és most többet kér. Szó esett Kolozsvár európai kulturális fővárosi aspirációiról, amelyben a TIFF és a Magyar Színház/Opera játsszák a legfontosabb szerepet, és mégsem kapnak elég figyelmet (anyagi figyelemről van szó)! Párhuzamba állította a helyzetet a szebenivel, amely éppen pár éve volt kulturális főváros, és ebben hatalmas szerepe volt az ottani rangos színházi fesztiválnak is. Szó esett az idei RMGC-botrányról is (a TIFF utolsó pillanatban vonta vissza magát a kétes hírű, verespataki aranybányászatot felügyelő cég szponzorizálása alól, különféle helyi nyomás, petíciók, bojkottok és fenyegetőzések eredményeképpen, így méretes anyagi támogatástól esett el) – az igazgató dorgálva kérdezte meg a TIFF-RMGC paktum ellen tüntetőket: ők mit tettek a fesztiválért?

Kép a 2010-es TIFF-megnyitóról

A pár perccel azelőtti hála-rohamot a fesztiváligazgató néhány fájó igazsággal ellensúlyozta: például a helyi szervek pályázati eredményeit a fesztiválnyitás előtt 10 nappal tudják meg, így nem lehet fesztivált szervezni. Giurgiu feltette a kérdést: akarjuk-e, hogy a TIFF világszintű fesztivál legyen, vagy megelégszünk a provinciális jelleggel? Szerinte a TIFF Kolozsvár egyik legfontosabb „asset”-jeként több figyelmet érdemelne politikusoktól és üzletemberektől egyaránt, de az illetők a napi kispolitika szemétdombjával vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a jövőbe tekintenének. A TIFF hivatalosan is „unja” a bukaresti tesze-tosza gondolkozást, és tovább szeretne lépni, ennek érdekében már tárgyalnak a FIAPF-fal is (mely szervezet felügyeli többek közt a filmfesztiválok akkreditációját), de így ezt nem lehet folytatni. A nyersen és direkt módon feltett kérdést Giurgiu azzal árnyalta, hogy szerinte Kolozsvár hamarosan egy igazi filmes központtá nőhetné ki magát, de ehhez végre el kell szakadnia a lehúzó erejű Bukaresttől.

Kép a 2010-es TIFF-megnyitóról

A kissé letaglózó hangulatú beszédet stílusos váltás követte: Fatih Akin Soul Kitchen című filmjét vetítették, amihez a kerítésen belül maradtak pokrócokat kérhettek, az azon kívül rekedtek pedig a régi szép időkhöz hasonlóan állva nézték végig a török-német rendező vígjátékát. Éjfélig.

fotók: Jakab-Benke Nándor

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu