A mintegy 350 000 lakosú, egyetemi városként elkönyvelt Kolozsvár több művészeti fesztivál születését és lassú elmúlását nézhette végig az elmúlt tizenöt év során. 2002 késő tavaszán egy újabb esemény zavarta meg a nyári vakációra készülődők mindennapjait: a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak elkeresztelt seregszemle.
Romániai mércével mérve nagyszerű médiakampány előlegezte meg és kísérte végig a filmvetítéseket és a rendezvényeket, kisebb-nagyobb csúszásokkal a meghirdetett program is megvalósult, a filmek pedig azt a hangulatot keltették, ami a leginkább hiánycikk a mostanság balkáninak nevezett posztkommunista országokban: a kor- és időszerűségről beszélek. Idén a TIFF harmadik kiadását tekinthettük meg, és örömmel mondható el, hogy az alapelvek mit sem változtak. Hogyan épült fel ez a nemzetközi filmfesztivál éppen Kolozsváron? A kérdésre a legilletékesebb ötletgazdáktól kaptunk válaszokat: Giurgiu Tudor bukaresti producer a fesztivál igazgatója, Rik Vermeulen, a Rotterdami Filmfesztivál munkatársa pedig a TIFF program-koordinátora. Az alábbiakban az idei fesztiválkezdet előtti hajrában velük készült interjúkat olvashatjuk.
AKI EGYÜTTÉL A FESZTIVÁLLAL
Tudor, hogyan született meg a TIFF megszervezésének ötlete?
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, valamiféle személyes felháborodás munkált a kezdetekben: történtek-történnek ugyan dolgok a kortárs román filmben (a múlt héten például Cătălin Mitulescu filmje vehetett át díjat a Cannes-i Filmfesztivál rövidfilm-szekciójában), de semmiféle, ezeket összefogó esemény nem létezett. Míg a környező országokban évente több tíz filmfesztivált szerveznek, itt Romániában ne lenne lehetséges felépíteni valamit?! Mivel rendezőként és producerként többfajta projektben veszek részt, úgy gondoltam, innen lehetne kiindulni és felépíteni a kört. Virtus és ambíció, ezekből született meg a TIFF, bár azt nem tudhattuk, hogy sikerülni is fog.
Eredetileg hogyan képzeltétek el a fesztivál szerkezetét? Hova fejlődött ez a harmadik kiadásra?
Nagyon kis léptékben kezdtünk hozzá, a bukaresti produkciós cégem alkalmazottjai váltak a fesztivál első munkatársaivá, ők voltak azok, akik elfogadták, hogy fél évig, évig olyasmit is dolgozzanak, amiért nincsenek külön megfizetve. Ők talán nem is tudták, mibe vágnak bele, inkább engem követtek vakon. Két és fél év után már Kolozsváron is van egy fesztiválszervező csapatunk, amely januártól májusig részmunkaidőben a fesztiválnak dolgozik. Nagy azoknak a munkatársaknak a száma, akik lazán kötődnek a fesztiválhoz, adott munkákat végeznek el nekünk. Nyilván az a vágyam, hogy a költségvetésünkből meg tudjuk engedni azt, hogy bár egy-két állandó alkalmazottunk legyen Kolozsváron és Bukarestben is, egész éven keresztül: amint ez történik mindenütt, hisz ettől válik a fesztivál intézménnyé. Ám ez a mutatvány még nem sikerült nekünk, és kételkedem abban, hogy akár az idéntől megvalósulhatna. Három év után van egy elkötelezett csapatunk, amely halad a professzionalizmus felé, az embereink tisztában vannak a követelményekkel. Ebben talán az én szigoromnak és a részletek iránti szeretetemnek is szerepe van.
Hogyan nézne ki a fesztivál egyfajta szervezeti rajza? Melyek a te feladataid ebben?
Nekem kell a fesztivál anyagi alapjait megteremtenem és megtalálnom a megfelelő embereket a megfelelő munkák elvégzésére, egyfajta humánerőforrás-menedzsmentet is végzek. Ezen túlmenően én próbálom koordinálni az esemény legmagasabb szintű szervezését: nálunk még nincs egy szelekciós és egy szervezési igazgató, amint az szokásos más fesztiválok esetében. Ezért aztán logisztikával is foglalkozom, és koordinálom a különböző szakosztályok munkáját.
Melyek ezek a szakosztályok?
Először ott a film-szakosztály, ezt Mihai Chirilov vezeti, néhány kollegával egyetemben ők állítják össze a fesztivál filmprogramját, írják a fesztiválkatalógust, foglalkoznak a megjelenő sajtóanyagokkal, és ők vezetik a fesztiválújságot is, amely az idéntől kezdve fog megjelenni a fesztivál minden egyes napján. A következő a kópiákkal foglalkozó szakosztály, az ő feladatuk a filmek megszerzése és utaztatása, ők tartják a kapcsolatot az összes intézménnyel, társasággal, céggel, akiktől beszerezzük a vetített filmeket. Talán nekik van a legnehezebb feladatuk.
Milyen feltételek mellett lehet beszerezni a kópiákat?
Nagyon kemények ezek a feltételek: az első évben számos ügynökség, forgalmazó válaszra sem méltatta a leveleinket, hisz az elején voltunk, és olyan emberekkel készültünk együtt dolgozni, akik másik öt-hat fesztiváltól kapnak hasonló kérőleveleket, és nekik kell kiválasztaniuk a filmjeiknek leginkább megfelelő ajánlatot. Ezen túlmenően fesztiválokra, filmvásárokra járunk, ahol nyilván ismerkedünk az emberekkel, hisz bonyolult olyanokkal üzletet kötni, akiket nem ismersz, akik borzasztóan elfoglaltak, és akik mindenekelőtt pénzt akarnak a filmjeikkel szerezni. Épp ezért az nem érinti őket, hogy egy romániai vagy egy amerikai fesztiváltól jössz, a fesztiválvetítési díjat mindenkitől megkérik. Különben főleg Mihai az, aki kimegy a fesztiválokra, kiválasztja a filmeket és felveszi a tulajdonosokkal a kapcsolatot.
Mennyi ez a fesztiválvetítési díj?
Változó lehet, egyesek azzal kezdték, hogy 500 euróval csökkentették számunkra a tarifát, mások viszont az ezer euró per vetítés alá nem mentek volna semmi pénzért. Függ ez attól, hogy mennyire híres a film, mennyire régi, az angol filmek például átlagban drágábbak, és vannak olyan társaságok, akikkel mi nem tudunk együtt dolgozni, mert olyan magasak az áraik.
Folytassuk akkor a szakosztályokkal.
Következik a vendégellátó szakosztály, amely az elszállásolással, az utaztatással, a szórakoztatással és nem utolsósorban a zsűri tagjaival foglalkozik. A technikai szakosztály a vetítéseket és a feliratozásokat felügyeli, mert azt mondtuk, sokkal elegánsabb román (vagy extrém esetben bár angol) feliratozással ellátni a filmjeinket, mint szinkronfordítást biztosítani. Csöppet sem elhanyagolható a partiszakosztály munkája, amely PR-munkát is végez, tartja a kapcsolatot a sajtóval, bulikat és szórakoztató eseményeket szervez a fesztivál ideje alatt. És ne felejtsük el a támogatókkal foglalkozó szakosztályt, amelyet jómagam vezetek. Ha belegondolok, végső soron ez egy eléggé bonyolult struktúra.
Volt-e olyan, már működő fesztivál, amely mintegy mintaként szolgált a TIFF számára?
Sokat dolgoztunk együtt a Varsói Filmfesztivál munkatársaival, akik rengeteget segítettek nekünk, és akik nélkül nagyon nehéz dolgunk lett volna. Emellett pedig nyitva tartottuk a szemünket, bármilyen fesztiválon is jártunk, ötleteket hoztunk mindenhonnan. Az első négy-öt évben a tesztelés folyamatában vagyunk, amikor figyeljük a közönség reakcióit, talán ezt követően rögzíthetjük, hogy milyen típusú marketinget kellene követni, milyen fajta filmet kellene előtérbe helyezni.
Miben látod te a fesztivál sajátosságát?
Erre nem könnyű válaszolni. Stefan Laudyn, a Varsói Fesztivál igazgatója a kezdetekben azt mondta, nagyon világosnak kell lennie a fesztivál üzenetének, a pozicionálásnak a többi hasonló száz fesztiválhoz képest. Erre mi azt mondtuk, jó, legyen ez az elsőfilmes rendezők fesztiválja, de hát ez nem különböztet meg minket a többi n ilyen fesztiváltól, amire benevezhetnek a kezdő rendezők. Ekkor arra gondoltunk, ami sajátossá teheti a fesztivált, az a bemutatott filmek eredeti, provokatív volta, olyan on the edge filmekkel, amelyekkel ritkábban találkozhatsz más fesztiválokon. Sokan azt kérdezték, miért nem szervezünk egy horrorfilm-fesztivált, már csak a Transilvania névnél is fogva, ám ezt nem tehettük meg akkor, amikor Romániában nem létezik semmilyen egyéb játékfilmes fesztivál – hacsak a Deltában szervezendő Anonimul Fesztivál nem (beszámolónkat lásd a Fesztibál rovatban, szerk. megj.). Így jutottunk el a mostani formulához: elsőfilmek, amelyeket késélen táncoló filmprogram és felturbózott fesztiválatmoszféra vesz körül. Ehhez pedig Kolozsvár, mint történelmi és egyetemi város is hozzáteszi a magáét. Talán néhány év múlva ennél is kifinomultabb egyéniséggel bír majd a fesztiválunk, ki tudja.
A fesztivál költségvetése…
Igen, a legmacerásabb rész. A költségvetés valahol a 430 000 euró körül van, de ebben rengeteg a munka, különösen, hogy Romániában az állami intézményekkel és az állami támogatásokkal dolgozni kész rémálom. Persze, nagyon jó, hogy magántámogatókkal fut a fesztivál, ők évről-évre többen vannak, mert egy jól mediatizált esemény, amely megtartja az ígéreteit, így a támogatók is szívesebben csatlakoznak hozzá. Mindezzel együtt azt gondolom, hogy bármennyire is független egy kulturális esemény, hathatós állami – és itt nem csak az anyagiakra gondolok – támogatás nélkül nem állhat meg hosszú távon a lábán. Mi úgy szervezzük ezt a fesztivált, hogy a Román Nemzeti Filmközpont szinte semmivel sem járul hozzá, a Kulturális Minisztériumtól az idén kaptunk támogatást, de úgy, hogy kivárták, nehogy belebukjunk a második kiadásba, így az idén már megérte nekik is beszállni. Két-három embernek csak ezen kellene dolgozni egész éven át, sajnos, ez nálunk még nincs így. Rengeteg kitartásra volt szükség a kolozsvári helyi adminisztrációval való együttműködésben is, bár itt könnyebben megértették, mit jelent egy ilyen léptékű esemény a városnak, a politikai hercehurca ellenére is.
Nevezhetjük-e (jó) üzletnek a TIFF-et?
Hát, ha összeszámolom a három év alatt felgyűlt költségeket, úgy, hogy a munka jó része a produkciós cégem irodájából, az én telefonjaimon és gyakorlatilag az én pénzemen folyt… Tehát, ha összeszámolom az összes költséget, amit én álltam, a végeredmény az lenne, hogy szerencsére mindenkit ki tudtunk fizetni, aki a fesztiválnak dolgozott, de nyereségre nem tellett. Ha az idén sikerül is megtakarítanunk némi pénzt, azt vissza kell forgatnunk a fesztivál év közbeni szervezésébe. Senki ne gondolja tehát azt, hogy ez a fesztivál üzlet lenne: talán az egyetlen nyereséges fesztivál a világon a rotterdami, ahol rengeteg nézőjük van. A nyereség ott kezdődne, ha a jegyeladásból származó összeg hozzád, a szervezőhöz kerülne.
Milyen alapvető problémákat látsz a fesztivál működésében?
Ezek egy része a fesztivál időpontjából ered: nagyon közel vagyunk a Cannes-i Filmfesztiválhoz, sok a meghívott, aki ezért nem tud eljönni Kolozsvárra, sok a film, ami nem érhet el hozzánk is, mert Cannes-ban vetítik. A problémák más része a fesztiválhelyszínből, Kolozsvár városából ered: sajnos, ez nem tesz eleget még az elszállásolási kívánalmainknak sem, és nemcsak a mennyiség, hanem a minőség tekintetében sem. Kolozsváron nincsenek négy-öt csillagos szállodák. Egy kisebb léptékű probléma az Európa nagy városaiból érkező légi járatokhoz való csatlakozás kérdése, hisz sok filmes retteg a hosszú repüléstől és az átszállásoktól. Mindezzel együtt persze szó sem lehet arról, hogy a fesztivált áthelyezzük egy másik városba, túl sok már a kötődés. De én kifejezetten örülnék, ha a kolozsvári szolgáltatások színvonala növekedne, mert ez a mi dolgunkat is megkönnyítené.
Melyek voltak számodra a TIFF eddigi legemlékezetesebb pillanatai?
Az első évben egy némafilmet vetítettünk, egy németországi trió zongora-kíséretével. Az utolsó napon derült ki, hogy a tutira ígért zeneiskolai zongora mégis mozdíthatatlan: szerencsére a munkatársaimnak sikerült egy hangszert beszerezniük a vetítés előtt, még azelőtt, hogy én dührohamot kaptam volna. Szintén az első évben kellett meghoznunk egy kockázatos döntést: vállaljuk-e vagy sem Jason Priestley 9000 dolláros repülőjegyének a kifizetését? Ő volt ugyanis az egyik díszmeghívottunk, de fedezetünk nem volt erre az extra repülőjegyre. Akkor azt mondtam, jöjjön, majd eladok dolgokat a lakásomból, de végső soron akadt egy támogatónk. Nagyon emlékezetesek azok a pillanatok is, amikor vége van a fesztiválnak, és elkezdenek a közönségtől szállingózni az e-mailek, amelyben megírják, milyen élményeik voltak nekik a TIFF alatt, ezek néha nagyon meghatnak.
Utolsóként: milyen személyes jellegű kívánságod van a TIFF jövőjével kapcsolatosan?
Azt szeretném, ha lassan visszavonulhatnék a száz százalékos szervező státusából, mert ez hihetetlenül fárasztó, és semmi egyébre nem hagy időt. Remélem, hogy átadhatom ezt a munkát valakinek, aki profi, mert nem szeretném, ha én és a fesztivál továbbra is ilyen szorosan együtt élnénk.
A JOKER
Rik, milyen elvárásaid vannak neked, a fesztivál holland program-koordinátorának a TIFF idei kiadásával kapcsolatosan?
Legelső alkalommal a fesztivál kitűnően sikerült, szerencsénk is volt sok mindenben. Másodjára már nehezebben működött, ehhez képest az idén sokat fejlődtünk, a csapatunk létszámban megkétszereződött, sokkal korábban nekifogtunk a szervezésnek Bukarestben, és két hónapja a kolozsvári iroda is maximális gőzzel üzemel. Így a munka megoszlik a két szervezési helyszín, Bukarest és Kolozsvár között, ezáltal sokkal több figyelmet fordíthatunk az olyan „járulékos” események alaposabb megszervezésére, mint a különféle műhelymunkák és a vendégekkel való együttműködés. Szerintem az idén még magunkat is sikerült meglepnünk.
Hogyan kerültél közel a fesztiválhoz?
Tudor bukaresti produkciós cégéhez volt hamarabb közöm, és mivel én voltam az egyetlen a szűk körből, akinek volt már közöm fesztiválhoz a Rotterdami Filmfesztivál szervezőjeként, adódott az ötlet, hogy én is kapcsolódnék be. Mihai Chriliov hozta a programalkotó tapasztalatát, Giurgiu Tudor a produkciós cégnél szerzett tapasztalatait, én voltam az, akinek egy ilyen léptékű eseményről volt némi konkrét tudásom is. Kezdetben minden munkában részt vettem, az önkéntesek megszervezésétől a filmek kiválasztásáig, a helyszínek kialakításáig. Az idén az időrend és a program kialakításán dolgoztam nagyon sokat.
Ami azt is jelenti, hogy filmeket válogattál a fesztiválprogramba?
Azt mondanám inkább, hogy javasoltam filmeket. Rengeteg filmet látok az év során, de eltelt egy kis idő, amíg megértettem, hogy melyek azok a filmek, amelyek működnek itt, Romániában, illetve amelyek nem találnak közönségre. Meglep például, hogy az északi filmeknek milyen sikere volt/van itt Kolozsváron, noha nyoma sincs bennük az ún. latino túlhevültségnek, bár lehet, éppen ezért tűnnek egzotikusnak az itteni közönség szemében. Ezért is alakítottuk ki az idén az izlandi filmek retrospektív tömbjét, sőt, az idén egy nagyszámú norvég küldöttség is részt vesz a fesztiválon. Mivel a skandináv filmprodukció igen tekintélyes, évi mintegy ötven játékfilmet készítenek, ezért aztán van, ahonnan válogatnunk is, hogy a fesztiválnak ezt a vonalát erősítsük.
Mennyiben nehéz meggyőzni a skandináv filmgyártókat, hogy elküldjék a filmjeiket erre a fesztiválra?
Hát ez nem ennyire egyszerű, mert sokfajta helyzet áll elő, például egy svéd filmet képviselhet egy francia társaság, és akkor mindjárt nem a skandinávokkal kell tárgyalnod. Lehet, hogy magukkal a producerekkel, lehet, hogy az adott ország nemzeti filmközpontjával kell üzletelned, és az is lehet, hogy ingyen megkapod a filmet. Bár sokkal gyakoribb, hogy fizetned kell a szállítását, a vetítését, és ugyanolyan árat szabnak meg nekünk is, mint más fesztiváloknak, ami nem túl sportszerű, hisz a TIFF belépőjegyei még egy euróba sem kerülnek, így soha nem tudjuk ebből fedezni a filmek vetítési költségét. Így hát bármennyire is szeretnénk több filmet, új filmet, provokatív filmeket vetíteni, a költségvetésünk megálljt parancsol. Amúgy a különböző nemzeti filmintézetek nagyon sokat segítettek nekünk.
Említetted, hogy nem minden film(típus) működik itt Romániában.
Az idei Rotterdami Filmfesztiválon volt egy nagy összeállításunk roma filmekből, klasszikus és új alkotásokból, ritka filmekből, amelyek után egy csomót kutakodtunk archívumokban: nos, én nagyon szeretném ezt az összeállítást elhozni a kolozsvári TIFF-re, de valószínűleg sokkal nagyobb kihívás lenne ez az itteni közönségnek, mint a rotterdaminak. Ott alapvetően a filmről és egy egzotikus kultúra megmutatásáról szólt az összeállítás, itt viszont közvetlen, mindennapi implikációi vannak az ún. roma kérdésnek. Azért én reménykedem, hogy a fesztivál olyan irányba fog fejlődni, hogy az ilyen típusú provokációknak is lesz benne hely, és nem csak a filmes kifejezőeszközök szempontjából lesznek a filmjeink kihívóak. Független filmfesztivál vagyunk, semmi sem köt minket gúzsba, és azt tűzünk programra, amit jónak tartunk, bár azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egy szerveződés a miénk, egy olyan országban, ahol hatalmas lyukak vannak a filmes tudásban. Ötven évig szinte semmi nem volt elérhető a piacon ilyen szempontból, a videó- és a DVD-piac még mindig igen fejletlen, ezért is nagyon meg kell gondolnunk, hogy milyen filmeket szánunk a nézőinknek. Amúgy a fiatal korosztályt akarjuk elsősorban a film rabjaivá tenni, hisz velük könnyű dolgunk van: még olyan keveset láttak (nevet). Nem szeretnénk túlságosan piacorientáltak sem lenni, de az underground szerveződés irányába sem mennénk nagyon, hisz akkor meg nem gyakorolhatnánk hatást, és végső soron nem tudnánk egy olyan platform lenni, ahol filmnéző és filmkészítő egyaránt megtalálja a számítását. Mindehhez jelenleg csak a pénzünk hiányzik.
Mit felügyelsz te, mint program-koordinátor a fesztivál működtetésében?
Fesztiválokra járok, kapcsolatokat építek ki, besegítek a programozásba, ugyanakkor megpróbálom átlátni, hogy a mi fesztiválunk hogyan viszonyul a régió és Európa többi fesztiváljához, milyen módon lehet kiépíteni a kapcsolatokat a filmkészítőkkel ahhoz, hogy a fesztivál absztrakt koncepciójából valóság legyen. Mélységükben próbálom a feladatokat felfogni és besegíteni azokon a pontokon – ilyen szokott lenni a feliratozás –, ahol elakadás van. Mondjuk, én vagyok a joker a történetben, ugyanakkor én vagyok az egyetlen külföldi is a szűk szervezői körben, és noha értek románul, beszélni nem tudok, ami által egy kissé távolabb vagyok a közvetlen történésektől.
Milyennek tűnik a TIFF más fesztiválokhoz viszonyítva?
Nagyon sajátos az, hogy a filmek legnagyobb része a helyi nyelven, románul is feliratozva van. Rotterdamban például minden film angolul nézhető meg, de nincs ez sokkal másképp Cannes-ban sem. Noha sokszor késnek a dialóguslisták, és sietve készülnek a fordítások, ezt azért is engedhetjük meg magunknak, mert itt hihetetlenül olcsó a fordítók órabére, Hollandiában például lehetetlen lenne egy filmfesztiválon belül még a hollandra fordítókat is megfizetni. A feliratozás technikai részét mi sem helyi „erőkkel” végezzük: németországi és holland felszerelések és szakemberek segítenek ebben.
Melyek a fesztivál erősségei és gyenge pontjai?
Ez egy nagyon fiatal fesztivál; noha nagy léptékű mind az előkészítése, mind az esemény maga, már-már egy kis intézménnyé lett három év alatt. Háromszor sikerült megrendezni, a kitűzött dátumokon, a tervezett programokkal, ezek mind pozitívumok. De a fiatalsága is az oka, hogy például még nincs kellően stabil anyagi alapja az egésznek, amiből a következő évi kiadást elő lehetne készíteni, ahogyan az normális is lenne. A TIFF erőssége a program maga, a levetített filmek, amelyek több szálon kötődnek egymáshoz, és igen kiegyensúlyozott végső képet alakítanak ki. Szintén erősség a helyszínek, és nem csak a vetítéseké, amelyek Kolozsvár három legjobb mozijában történnek, hanem az összes többi kapcsolódó rendezvény is a lehető legjobb helyszíneken (történelmi épületek, konferenciatermek) zajlik. Ezt például nagyon nehéz lett volna Bukarestben kivitelezni, ahol nagyon alacsony a kezdeményező- és a segítőkézség, az árak viszont magasak. Itt, Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál immár az év fő eseményének számít, és sok közreműködőnk ennek megfelelően áll is hozzá. A Transilvania név maga is erős pont, sok ember számára jelent valamit. Persze, sokan vámpírokra és a horror-vonalra asszociálnak a hallatán, és van is horrorfilm-tömbünk a programban. Igyekszünk a jó ízlés határán belül kihasználni ezt az asszociációs mezőt, bár nyilván túlhajtani nem szeretnénk. Azt hiszem, bevállalható az, hogy a TIFF egy olyan helyi érdekeltségű fesztivál, amely ennek ellenére profizmusra törekszik.
Hogyan kellene ennek a fesztiválnak kinéznie mondjuk tíz év múlva, az ideális formájában?
Nem kellene feltétlenül növekednie a vetítések vagy a filmek számát illetően. Talán változatosabb lehetne majd a csatolt programkínálat, bővülhetne filmvásárokkal és film(készítés)re vonatkozó képzésekkel is, így talán még inkább ki lehetne alakítani egy közösséget a fesztivál körül. Én nagyon reménykedem a nézőszám növekedésében, szerintem a százezres nézőszám nem lehetetlenség, egynéhány éven belül oda is eljuthatunk. És ha emellett még ahhoz is hozzá tudnánk járulni, hogy Romániában több film és jobb filmek készüljenek el, az valóban eredmény lehetne. És nem utolsósorban azt is meg szeretnénk értetni a fesztivál közönségével, hogy sem például Magyarország, sem az Európai Unió nem a világ vége, hanem igenis megszólítható partnerekről van szó: Románia uniós csatlakozása ezt nagyon időszerűvé is teszi.
