A TIFF-igazgató és filmrendező Tudor Giurgiu legújabb filmje az 1989-es romániai forradalom egyik kevésbé ismert, nagyszebeni szeletét ragadja meg, de a Libertate nem csak a „saját” történetét mondja el: bő három évtized távlatából a rendszerváltás mögé is kérdőjelet tesz.
A Libertate októberi kolozsvári bemutatóján a film alkotócsapata két kézfeltartásos kérdést szegezett a közönséghez: ki nem ismerte eddig az 1989-es nagyszebeni eseményeket és ki az, aki 1989 után született a teremben? És bizony a közönség nagy része mindkét kérdésnél felemelte a kezét. Ha messzemenő következtetéseket nem is szabad levonni efféle kismintás kutatásból, a kézfeltartások azt sugallják, hogy az 1989-es forradalom kulturális emlékezetében egyrészt vakfoltok tátonganak, másrészt felnőtt egy olyan generáció, amely számára a forradalom már csak közvetett (és nem közvetlen) történelmi eseményt jelent. Gyermeki képzeletemben a 89-es forradalom egy olyan történelmi narratíva volt, aminek világos, jól körvonalazott vége van: a diktátort kivégzik, a bú elszáll és a többiek boldogan élnek, amíg. Szegény nagyanyám, ha ezt hallaná, nagyot koppintana az orromra: „Nem tudod, hogy a lefejezett kakas is még percekig futkorászik?” Tudor Giurgiu filmjében a rendszerváltó román társadalom ez a lefejezett kakas, amely egy bizonytalan időszakban próbál kapaszkodót találni. Bizonytalan időszak, mert egyesek még odateszik a mondat végére az elvtársat, mások már nem, egyesek még most is pole-pozícióban vannak, mások már nem. A Libertate nem akar rendet teremteni a káoszban (három évtizeddel később sem), és a rendező jól érzi, hogy éppen ebben mutatkozik meg a film ereje.
Jelszó: a papír filmre vált – A Libertate forgatásán jártunk
Tudor Giurgiu új, Nagyszeben 1989-as eseményeit feldolgozó filmjének forgatására látogattunk el.
1989 decemberében dühös tömeg torlaszolja el a nagyszebeni milícia épületét. A csapdába esett rendőrök és szekusok tanácstalanul telefonálnak és járkálnak fel-alá. A kommunista rezsim bukásának napjaiban nem világos, hogy ki irányít. Hirtelen lövöldözés tör ki, a civilek bekerülnek a fegyverraktárba, Viorel rendőrkapitány (Alex Calangiu) és társai pedig menekülni kezdenek. Nem sokkal később a román hadsereg emberéletek árán uralja le a várost, amely Viorelt és társait egy uszoda víz nélküli medencéjébe torlaszolja. A román hadsereget helyszínen irányító Dragoman alezredes (Iulian Postelnicu) terrorizmussal vádolja meg Vioreléket és mindenkit, aki a medencébe kerül, legyen az rendőr, Securitate-tag vagy éppen civil.
A film alaphelyzete is érzékelteti, hogy Giurgiu tolmácsolásában Nagyszeben egy paranoid pszichózis tere lesz, egy olyan helyszín, ahol a régi rendszer – látszólagos – összeomlása régóta érlelődött frusztrációkat hoz a felszínre. Kifejezetten bátor húzás a forgatókönyvírók részéről, hogy a főszerepre egy rendőrfigurát választanak és nem egy hősies civilt, ez is azt sugallja, hogy a Libertate nem érdekelt abban, hogy mitizált képet fessen a forradalomról. Viorel karakterét ugyan nem valódi személyiség alapján mintázták (Dragománét igen), beszédes, hogy a főszereplőhöz egy megkérdőjelezhető tett is fűződik a történetben. Itt nincsenek hősök, sem ördögök, de áldozatok, hataloméhesek és opportunisták annál inkább. Giurgiu szándékosan nem foglal állást olyan történelmi vitákban, melyekben mai napig sem született konszenzus, így például arra sem kapunk választ, hogy a nagyszebeni milícia épületénél ki lőtt először – a hivatalos szervek vagy a civilek?
A Libertate történelmi film és mint minden történelmi film kapcsán, felmerül a kérdés, hogy miért éppen ezzel a fejezettel szembesít minket Giurgiu és miért most? A kézenfekvő válasz, hogy a Libertate be szeretné emelni a széleskörű kulturális emlékezetbe a nagyszebeni eseményeket. A kevésbé egyértelmű válasz, hogy a rendező nem is annyira rekonstruálni akarja a történéseket, mint amennyire absztrahálni, felhasználni a nagyszebeni történéseket arra, hogy némi cinizmussal tekintsen a rendszerváltásra az elmúlt három évtized távlatából. Valóban rendszerváltás történt vagy csak „imidzsváltás” fazonírozással, régi jó barátokkal és piacgazdasággal? A román új hullám meghatározó jegye ez a rendszerváltással szembeni cinizmus – Poromboiu Forradalmárokja (A fost sau n-a fost, 2006) talán az egyik legismertebb példa erre – a Libertate azonban egy hangsúlyosan műfajfilmes, midcult kontextusban fogalmaz meg hasonló szemléletet.
Ennek mentén az sem elkerülendő, hogy a Libertate hatalmas statisztériával és szerelőgárdával, megannyi korhű díszlettel és jelmezzel tesz eleget a történelmi film műfajkövetelményeinek. Az akciódús felvezetőben Alexandru Sterian operatőr ingatag, mozgó kamerája adja vissza a nagyszebeni események káoszát, míg a film második felében (a medencés epizódoknál) a kamera jelöletlen, szubjektívekre hajazó beállításokkal visz minket közel a fogvatartottakhoz. A medencébe „száműzött” szereplőgárda (többek között Alex Cangiu, Cătălin Herlo, Alexandru Papadopol, Cuzin Toma) naturalista játékkal, dühvel és félelemmel hangsúlyozza ki a történelmi események kamaradrámai jellegét, a forgatókönyv viszont egy párhuzamos szerkesztés mellett kötelezi el magát, panoramikus képet nyújtva a városban megélt káoszról.
A román-magyar koprodukcióban készült filmnek nem mellesleg erdélyi vonatkozásai is vannak: a vágója az a Lemhényi Réka, aki a Miért én? című Giurgiu-filmnél már dolgozott a rendezővel, a népes színészgárdában pedig Dimény Áron és Bíró József is feltűnik. Összességében a Libertate meggyőző kulturális (tovább)hordozójává válik az 1989-es forradalomnak egy olyan – hazai kontextusban – nagy volumenűnek számító történelmi filmmel, amely nem csak emlékezésre, de társadalomkritikai reflexióra is sarkallja nézőjét.
