Mégis lesz román film idén Cannes-ban Mégis lesz román film idén Cannes-ban

Mégis lesz román film idén Cannes-ban

A Cannes-i Fesztivál tegnap közzétette a 13 címmel kiegészített, végleges line-up-ot. Két román produkció is felkerült a listára, de lesz idén Oliver Stone-premier is, és úgy tűnik, elkészült a Monte Cristo grófja új adaptációja is.

Trei kilometri până la capătul lumii (magyarul kb. Három kilométerre a világ végétől) – ez a címe a színészként (Miracol, Familiar) és rendezőként (Marocco, Meda sau Partea nu prea fericită a lucrurilor) is befutott Emanule Pârvu legújabb munkájának, amelyről április legelején még utómunka-fázisban levőként számolt be a román sajtó.

A film egyike az országban valaha készült nagyon kevés LMBTQ-témájú játékfilmnek. Története szerint egy Adi nevű, 17 éves fiú elkerül egy isten háta mögötti faluból, a Duna-Deltából a közeli nagyvárosba, Tulceára tanulni. A szülei feltétel nélküli szeretettel támogatják, amíg nem szembesülnek egy feldolgozhatatlannak bizonyuló ténnyel. Pârvu valós eseményekből ihletődött. Főszereplőjét egy általa a 90-es években megismert, a deltában élő meleg fiúról mintázta, illetve foglalkoztatta egy 2015-ös, részletesen mediatizált eset: ekkor összesen 54 év börtönbüntetésre ítéltek hét fiatalt, akik megerőszakoltak egy lányt Vaslui megyében. A tavaly szeptember-októberben a Duna-deltában forgatott film főbb szerepeit  Bogdan Dumitrache és Laura Vasiliu, valamint Ingrid Micu-Berescu, Valeriu Andriuţă és Adrian Titieni alakítja.

A Trei kilometri până la capătul lumii most felkerült a Cannes-i Fesztivál versenyfilmes listájára Michel Hazanavicius favágókról szóló regényadaptációjával, a La Plus Précieuse des marchandises-zel (The Most Precious of Cargoes), valamint Mohammad Rasoulof The Seed of the Sacred Fig című iráni filmdrámájával együtt. (Rasoulof volt az, aki tavaly nem hagyhatta el Iránt, hogy csatlakozhasson a fesztivál Un certain regard szekciójának zsűrijéhez.)

Nem versenyezhet ugyan, de Cannes-ban lesz speciális vetítés formájában a nemzetközi premierje Tudor Giurgiu részben a Libertatéval párhuzamosan készült dokumentumfilmjének. A hajdani teniszcsillagról és botrányhős fenegyerekről szóló, Nasty című portréfilm romániai bemutatója április 19-én volt, és a Cinemagia adatai szerint azóta 13 000-en nézték meg a moziban.

A Nastyhoz hasonlóan szintén a kiemelt vetítések közé került Arnaud Desplechin Spectateurs, Oliver Stone Lula, valamint Lou Ye An Unfinished Film nemzetközi címen futó alkotása.

A fesztivál mostanig várt az Un certain regard szekció nyitófilmjének a bejelentésével is: ez Rúnar Rúnarsson When The Light Breaks című alkotása lesz. A válogatáshoz csatlakozott Céline Sallette elsőfilmje, a Niki, valamint Gints Zilbalodis Flow című munkája is, a Cannes premiere-t viszont Gaël Morel Vivre, mourir, renaître-je és Jessica Palud Mariája egészíti ki. Versenyen kívül mutatják be Alexandre De La Patellière és Matthieu Delaporte azonos című Monte Cristo grófja-adaptációját.

„A széles vászon varázsa”: ezek a filmek versenyeznek idén Cannes-ban

2024. április 11.

Iris Knobloch, a Cannes-i Fesztivál elnöke és Thierry Frémaux megbízott igazgató néhány perce közzétette az idei versenyválogatást. „A Croisette legendája” igazi nagyágyúk új filmjeivel folytatódik: többek közt egy-egy Coppola-, Cronenberg-, Audiard-, Zhang-Ke-, Serebrennikov-, Lanthimosz- és Sorrentino-premierre is sor kerül a május 14. és 25. között zajló fesztivál fő versenyprogramjában.

Olvasd tovább  

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro