Emanuel Pârvu filmje nyerte idén az Európai Egyetemi Filmdíjat Emanuel Pârvu filmje nyerte idén az Európai Egyetemi Filmdíjat

Emanuel Pârvu filmje nyerte idén az Európai Egyetemi Filmdíjat

Október óta öt, a díjra jelölt európai alkotást néztek és beszéltek meg 21 európai ország 21 egyetemének hallgatói, akik végül Emanuel Pârvu Három kilométer a világ végéig (Trei kilometri până la capătul lumii) című drámájának ítélték közös díjukat.

Az egyetemi vetítések után, december elején minden intézmény egy-egy hallgatót delegált egy három napos találkozóra Hamburgba, ahol a végül eldőlt, hogy melyik film kapja a diákok kedvencének járó Európai Egyetemi Filmdíjat. A döntést tegnap este tették nyilvánossá.

A fiatal zsűri szerint Emanuel Pârvu filmje „dekonstruálja a cserépszavazás mechanizmusait, egy világszintű problémát, amely áthatja a társadalmi és intézményes struktúrákat. Az erőforrások hatékony felhasználásával a rendező ragyogóan hasznosítja a romániai tájat a homofóbia pusztító hatásának az ábrázolására. Több évizedes aktivizmus és politikai cselekvés ellenére, a queer közösséget továbbra is peremvidékére szorítja a normatív társadalom. A film arra sarkallja a szélesebb európai közönséget, hogy tekintsen túl urbánus látómezején, és gondolkozzon az elhanyagolt perifériákról, ahol a bigottság túlmutat a tövényeken, ahogy az emberség is a fanatizmuson”.

A díjat 2016-ban alapította az Európai Filmakadémia és a Filmfest Hamburg. Céljuk az volt, hogy a mozikba bevonzzák és a döntéshozatalba bevonják a fiatal európai közönséget. Az Európai Egyetemi Filmdíjat ma este fogják átadni a többi Európai Filmdíjjal együtt. Az ünnepséget itt közvetítik élőben.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan