Corneliu Porumboiu-portré Corneliu Porumboiu-portré

Vasluiból Bukarestbe, Cannes-on keresztül 1.

Corneliu Porumboiu-portré

Corneliu Porumboiu az új román mozi egyik legfontosabb képviselője. Legalábbis az első két nagyjátékfilmje, a Forradalmárok (A fost sau n-a fost?) és a Rendészet, nyelvészet (Poliţist, adjectiv) a nagy rendezők közé sorolja.

A vaslui rendező – és nem csupán azért hívjuk így, mert odavalósi, hanem mert ő az egyetlen román rendező, aki a bukarestitől eltérő várostoposzt honosított meg a román filmművészetben, még akkor is, ha ezt a várost nem nevezi meg a filmjeiben –, Corneliu Porumboiu az új román mozi egyik legfontosabb képviselője (a kifejezést Alex. Leo Șerban filmkritikus vezette be, sokkal találóbb az új hullámnál). Legalábbis az első két nagyjátékfilmje, a Forradalmárok (A fost sau n-a fost?) és a Rendészet, nyelvészet (Poliţist, adjectiv) a nagy rendezők közé sorolja. E sorok írója némi fenntartással bír legutóbbi játékfilmje, a Când se lasă seara peste Bucureşti sau Metabolism iránt, de erről e szöveg második részében lesz szó. [A tanulmány eredeti, román nyelvű változatának megjelenése óta, a nemrég lezárult 13. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Corneliu Porumboiu bemutatott egy dokumentumfilmet, az Al doilea joc / A második játék című sportfilmet, ez a legfrissebb munkája – szerk.]

Első nagyjátékfilmje (Forradalmárok, 2006) előtt Corneliu Porumboiu rendezett néhány rövidfilmet, amelyek in nuce hirdettek egy tehetséges rendezőt, egy gátlások nélküli, erős egyéniséget. A Pe aripile vinului (A borok szárnyán, 2002) és a Călătorie la oraş (Utazás a városba, 2003) című „tanulófilmek” apró ékszerek, többé vagy kevésbé szokatlan helyzetbe került hétköznapi emberekről szólnak, és tele vannak huncut homorral. Meg kell említenünk itt a rendező-forgatókönyvíró mesélőtehetségét, ahogy azt is, hogy képes tömören meghatározni a szereplők pszichológiáját – általában „dicsőség nélküli” szereplőkét (valamint azt, hogy elindított pályáján egy színészt, Ion Sapdarut). Ambiciózusabb, de nem feltétlenül sikerültebb a középhosszú Liviu álma (Visul lui Liviu, 2004), amely a társadalom perifériájára helyezett környezetbe nyújt betekintést – realista gyakorlat kétértelmű-álomszerű zárlattal. Ezek a filmek megfordultak hazai és nemzetközi fesztiválokon, ahol jól fogadták valamennyit. A Liviu álmát a 2006-os Berlinálén tandemben vetítették Lucian Pintile Tertium non datur című, szintén középhosszú játékfilmjével (a Vasile Voiculescu Capul de zimbru / Bölényfej című novellájából készült adaptációval), utóbbi kifejezett kérésére. A Liviu álmát az első nagyjátékfilmre felkészítő ujjgyakorlatnak is tekinthetjük – amilyen a Marilena a P5-ből (Marilena de la P7, 2006) volt a korán elhunyt Cristian Nemescu számára, aki egyetlen nagyjátékfilmmel került be a román filmtörténetbe (California Dreamin', 2007), még akkor is, ha a két film nem nagyon hasonlít egymáshoz. Az „edzésbe” fektetett energia megtérült, és Corneliu Porumboiu nagyjátékfilmes debütje több mint tiszteletreméltóra sikeredett: kiváló volt.

A Forradalmárok világpremierjét 2006-ban Cannes-ban tartották, ahol elnyerte a Camera d’Ort, majd (újra)bemutatták a kolozsvári TIFF-en, ahol megkapta a fesztivál nagydíját, a Transilvania Trófeát. A film az évtized egyik legjobb román alkotása, ugyanakkor az új román mozi egyik kiemelkedő címe – és a legelső darabok egyike egyébként. Ami először magával ragad, az a film állandóan jelen levő, funkcionális, mégis kesernyés humora. Másodszori megnézésre megnyílik a film tragikus dimenziója, amely egy másik olvasat alá van „temetve”. Meg kell jegyeznünk, hogy bár egy életcélok nélküli, igazi vesztesekkel teli, szánalmas kisvárossal dolgozik, Corneliu Porumboiunak sikerül tiszta, tucatretorikától mentes, őszinte, mély és ugyanakkor szórakoztató filmet készítenie.

A film első része megteremti az atmoszférát, miközben szinte konvencionális módon bemutatja a szereplőket: Tiberiu Mănescu (Ion Sapdaru) alkoholista történelemtanár, akit elállatiasított a szegénység; Emanoil Pişcoci (Mircea Andreescu) az öregséggel és a magánnyal küszködő nyugdíjas; Virgil Jderescu (Teodor Corban) egy apró helyi tévécsatorna opprotunista és félművelt tulajdonosa. Hármuk útja akkor kereszteződik, amikor témák és szereplők hiányában, karácsony estéjén (14 évvel az események után) Jderescu meghívja a másik kettőt egy talk-show-ba, amelynek témája: hogyan zajlott az 1989. decemberi forradalom városukban (amelyben Vasluira ismerhetünk). Itt lép a képbe a forgatókönyvíró és rendező Corneliu Porumboiu formai bravúrja, amellyel igazi szakmai virtuozitásról tesz tanúbizonyságot (s ez a virtuozitás egyre láthatóbbá fog válni a következő nagyjátékfilmjeiben, ami nem feltétlenül jó): a film több mint fele egy tömbházlakásban improvizált, nyomorúságos tévéstúdióban játszódik, csupán három látható szereplővel (és egy negyedikkel a kamera mögött, a Lucian Iftime alakította, operatőr Costellel), akik a „lenni vagy nem lenni forradalom” („a fi sau a nu fi rivoluţie”) témát vitatják meg az elképzelhető legkomolyabban (ugyanakkor akaratlan helyzet- és nyelvi komikummal, innen a jelenet rejtett tragikuma). Ez (nyilván nem tökéletes) jóhiszeműséget feltételez Mănescu részéről, ártatlanságot Pişcoci részéről (akit egyre inkább az köt le, hogy benne legyen a képben, hogy a többi városlakó lássa), és képmutatást Jderescu részéről. A három szereplő szinte a „decembrista” események megközelítési módjait jelképező prototípus, ahogy prototípusszerűek a képen kívül maradó, rendkívül jól rendezett szereplők is – életszerűek, hihetőek, valóságosak. Mindazok, akik élőben betelefonálnak (hisz így kell lennie minden, önmagára kicsit is adó talk-show-ban), hozzászólnak a műsorhoz, s ezáltal egy sor hétköznapi viszonyulásmódot fednek fel: a közönyről az opportunizmuson és a felületes értelmezésen át a helyzetből hasznot húzottak cinizmusáig (a feltételezett szekusból gazdag üzletember lett), vagy a sérültekkel, megbélyegzettekkel, de nem megtörtekkel együttérző beletörődésig (az asszony, akinek a fiát megölték a forradalomban).

Akárcsak egy szociológus, aki részletesen elemez egy közösséget, egy mikrouniverzumot, hogy általános következtetéseket vonhasson le, Corneliu Porumboiu a Forradalmárokkal egy minimalista, esszenciális és mély tanulmányt hoz létre. Szereplői nem abszolút pozitívak vagy negatívak, ellenkezőleg: a kétértelműség határáig árnyaltak, ahogy az alapkérdésre adott válasz sem pontos. Tulajdonképpen nem hoznak ítéletet. És nem is lényeges a válasz, az a fontos, hogy ne felejtsünk, hogy legyen bátorságunk egymás szemébe nézni. Az, hogy nem tudjuk, mi történt 1989 decemberében (vagy bármely hasonló pillanatban), vagy hogy a várakozások, remények meghaladták a későbbi valóságot, nem lehet kifogás az emberi méltóság, az egyenesség vagy a becsület feladására. A Forradalmárok egyelőre Corneliu Porumboiu legsikerültebb filmje, minden újranézéssel szinte egyre jobb lesz.

Porumboiu következő filmje „példázatos”. A Rendészet, nyelvészet (Poliţist, adjectiv, 2009) szakmai bravúrossága – rendező-forgatókönyvírójának óhaja szerint – túltesz szerzői látásmódján. Itt, akárcsak előző nagyjátékfilmjében, és „hullámbeli” társai közül egyeseknél (Cristi Puiunál, Radu Munteannál, Călin Peter Netzernél), a minimalizmus – beleértve a költségvetésbeli bizonytalanságot (is) – erénnyé változik.

Itt is több lehetséges olvasatról, értelmezési szintről beszélhetünk. Elsősorban, a téma szintjén, egy morális problémáról van szó, Cristi (Dragoş Bucur) dilemmájáról: a fiatal rendőrnek választania kell, hogy szigorúan, „betű szerint” érvényesíti-e a törvényt, vagy ellenkezőleg, figyelembe veszi az enyhítő körülményeket – a gimnazista, aki füvezik, maga is dealer a társai között – a nem feltétlenül ártatlan, hanem inkább naiv áldozat esetében. Bár a narratív perspektívát a jóhiszemű rendőr szemszöge adja, a történet elágazásai magától értetődnek, sugallva vannak, ezáltal a néző hozzáteszi mindazt, ami nem látszik, nincs expliciten kifejezve a vásznon: a diák családi körülményeit, a környezetét, szerelmét, aki miatt vetélytársa feljelenti a rendőrségen, az alvilágot, a rendőrség merevségét stb. Az értelmezés egy másik szintje a szó ereje (a szó szoros értelmében, mindenféle ráerőltetett, metaforikus vagy szimbolikus jelentés nélkül), a szó megsemmisítő hatalma, a jelölő-jelölt viszony stb. Ez utóbbi kontextusban – és nemcsak – összegző értékű az Anghelache (Vlad Ivanov) kapitány irodájában zajló, sokat emlegetett jelenet, amelyben az utóbbi felhozza Cristinek az összes, „védence” mellett szóló érvét (a gyerek letartóztatása nem fogja megoldani a probléma lényegét, hiszen ő jelentéktelen figura a drogüzérek hálózatában). Pontosan hogyan teszi ezt? A DEX (Román Értelmező Szótár / Dicţionarul Explicativ al Limbii Române) segítségével. Meghatározást meghatározás után olvas fel („a szó szoros értelmében”), árnyalatok nélkül – így magyarázza meg a kapitány a beosztottjának, hogy nincs itt helye erkölcsi vagy érzelmi vitáknak és különféle értelmezéseknek: a „tárgy” bűnös, és kész. Szillogisztikus, de hatásos. Ha a törvény megváltozik, majd be fogjuk tartani az újat, addig is… A film vége nyaktilóként hull alá, kettéhasítja az erkölcsi dilemmát anélkül, hogy a rendező állást foglalna e végkifejlet mellett vagy ellenében.

A legnagyratörőbbek a Rendészet, nyelvészetben a film formai vonatkozásai, az operatőri munka, a felvállalt modorosság. Minimalista, de inkább büszke és éleseszű megközelítésről van szó, Corneliu Porumboiu rendezői diskurzusa előnyt kovácsol e látszólagos fogyatékosságból. A szófukarság, a kisvárosi (ismét vaslui) utcákon zajló, hosszú, szinte valós időben felvett üldözésjelenetek, a látszólagos monotónia, a feszültséget nem nélkülöző lassúság, az apró gesztusoknak tulajdonított jelentőség, a részletekre (a szereplők jelmezétől kezdve mondjuk addig a pontig, amikor Cristi felemeli és profi mozdulattal megszagolja egy joint maradékát) való odafigyelés – a filmnek mindez olyan erőt ad, amely meghaladja a filmes megközelítés látszólag banális voltát, lényeget és erőt kölcsönöz, és ez a teljesítmény csak egy eredeti, elhivatott és nagy rendezőnek van a kezeügyében. És az első két egészestés filmjében Corneliu Porumboiu nagy rendező!

A portré második része

(Fordította Buzogány Klára)

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat