Alfonso Cuarón eddigi legszemélyesebb és 2018 leggyönyörűbb filmje, a Roma szívet melengető és magával ragadó, ráadásul Guillermo Del Torónak máris az egyik kedvenc filmje – egy Oscar-díjas rendezőnek pedig talán érdemes hinni.

A Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjjal jutalmazott alkotás Alfonso Cuarón legszemélyesebb műve. Csakúgy, mint Fellini azonos című filmje, ez is a rendező gyermekkori emlékeiből építkezik, ez a Róma azonban nem Olaszország fővárosa, hanem egy mexikóvárosbeli kerület. Ezen felül az olasz mester klasszikusával ellentétben Cuarón történetének majdnem minden pontja úgy jelenik meg a filmben, ahogy azt a Gravitáció Oscar-díjas rendezője gyerekként átélte.

Ezt a személyességet Cuarón minden szinten meg akarta tartani: a film rendezésén és írásán kívül ő volt a Roma operatőre és Adam Gough mellett a vágója is. A forgatókönyvet rajta kívül senki más nem ismerte, így a többségében amatőr színészek csak az adott forgatási napon szembesültek a következő cselekménnyel. Néhány történés, fordulat pedig a nézőt is elképeszti, nemhogy az eseményeket „átélő” színészeket. Így az édesanyja mellett Cuarónt felnevelő főhősnőt, Cleót (vagy közeli hozzátartozóit) ért váratlan halálközeli élmények az őt alakító Yalitza Apariciót is megrázhatták. De Cuarón a gyerekszínészeket sem kímélte, hiszen minden bizonnyal sokkolta őket a jelenet, mikor az édesanyjuk (a stáb talán egyetlen profi színésze, Marina de Tavira) közli velük, hogy el fog válni az apjuktól. Bár nézőként már számítunk egy ilyen beszélgetésre, mégis rendkívül megható, ahogy egy ilyen nehéz helyzetben összezár a család – Cleót is beleértve. Az ezáltal elért valós érzelmi reakciók, illetve a rendező családtagjai által a film fő helyszínéül szolgáló ház díszletéhez adományozott bútordarabok teszik igazán autentikussá a filmet. Ekképpen a mexikói rendező elérte, hogy a közönség úgy érezze magát, mintha éppen belenézne a Cuarón emlékeitől szürke Dumbledore-féle merengőbe.

Ezzel a szürkeséggel pedig a Roma egy másik, inkább formai irányzathoz is csatlakozott. A második világháború óta kezdett el eleinte csak Amerikában, később pedig az egész világon elterjedni az az alapvetés, hogy a film nemcsak hangos, de színes is. Így manapság igen ritka, de annál meghatározóbb vállalás, ha az alkotók fekete-fehér nyersanyagra forgatnak. Az effajta művészi döntésnek számos oka lehet: a Schindler listája a történelem miatt, Az ember, aki ott sem volt műfaji indíttatásokból (ez ugyanis Coenék válasza a film noirra), A némafilmesnél pedig adja magát a fekete-fehér képi világ választása. A Roma esetében azért nem színesben látjuk a jeleneteket, mert visszaemlékezéseink során sem élénk színekben idézzük fel gyerekkorunk eseményeit. Cuarón kiskorára gondol vissza a Romával, s mivel minden aspektusban az a célja, hogy a fejébe lássunk, pont a film formája ne legyen hiteles?

Ráadásul a Roma több rétegben is önéletrajzi ihletésű. A gyermekkoron kívül megidéződik benne Cuarón felnőttkora is a rendező filmjeire tett utalások formájában. Így mikor Cleo egy moziban elmondja szerelmének, hogy terhes, gyakorlatilag a Gravitáció 2.0-át nézik. Az édesanya és a gyerekek már korábban említett beszélgetése az Anyádat is! vége felé látható tengerparti bárhoz merőben hasonlító étteremben zajlik. (A Roma nem mellesleg Cuarón első spanyol nyelvű filmje a 17 évvel ezelőtti Anyádat is! óta.) Végül pedig Az ember gyermekének fő feszültségforrását is átemeli, azaz: aggódhatunk Cleo babájáért, amikor egy tüntetés brutális harccá eszkalálódása közben indul meg a szülés. A szülés levezetésére a hitelesség minden pontjára kritikusan odafigyelő Cuarón egyébként valódi orvosokat kért fel.

A számtalan megpróbáltatás után új rend áll be a család életébe: apa nélkül, Cleót érzékelhetően jobban megbecsülve élik tovább a mindennapjaikat. A család részeként a lány nekiáll a házimunkának, miközben béke honol a házban. Ezt a harmóniát hangsúlyozza a film lezárásához választott zene is, ami a hinduizmushoz kapcsolatható Shanti Mantra. A más néven békemantraként ismert imát három szinten szokták segítségül hívni. Egyrészt természeti katasztrófák elkerülése érdekében – Cleonak egy földrengéssel és egy erdőtűzzel is szembe kell néznie –, egyéni zavarok helyreállítása miatt – ilyen például az önzés, amit nem csak Cleónak, de az általa szolgált család tagjainak is le kell küzdeniük –, valamint globális „szennyezések” megtisztítására. Ezt jelképezi a ház melletti, kerti út megtisztítása, ami egyben a Roma meditatívvá válóan hosszú és ritmusos nyitójelenetben. A felmosóvízben visszatükröződik egy repülő, amely a film során a világ jelképévé válik, vagyis: bár mi erre az adott családra koncentrálunk Mexikóváros egyik kerületében, az univerzum sokkal tágabb, mint az ő életük. Erre utal az extravagáns cirkuszi mutatványok mellett elhaladó, majd lassan a tömegbe vesző Cleo alakja is az egyik jelenetben. Még jó pár szimbólumot megtalálhatunk a Romában – mint a gyerekek édesapját szimbolizáló autó, ami úgy válik egyre jobban ronccsá, ahogy a szülők házassága megy tönkre, hogy végül az anyuka teljesen újra cserélje le. Ahhoz viszont, hogy mindet megfejtsük, még sokszor meg kell nézni ezt a vizuálisan éppúgy mint érzelmileg lenyűgöző filmet. Erre pedig december 14-étől rengeteg lehetőségünk lesz, csak hagyjuk, hadd ragadjon magával a Roma gyönyörű néhány órája.