A fesztiválközönség kedvenc szórakozása a versenyprogramokon való fanyalgás: ilyenkor születnek hatalmas megfejtések arról, hogy politikailag miért kerülnek be egyes alkotók, mások pedig miért szorulnak ki. Azért különösen szórakoztatóak ezek az eszmefuttatások, mert természetesen senkinek nincs hiteles információja a döntésekről – ám ettől persze még lehet igazság az össznépi fejtegetésekben, és tényleg elég érdekesen alakul a berlini pozíció a top fesztiválok világában.
Lila Avilés érzékenyen beszél elmúlásról és halálról, kétségbeesés helyett az élet örömeit ünnepelve, egy család gyászra való kaotikus felkészülésén át.
123 éve született a spanyol-mexikói (és nem kicsit francia is) rendezőlegenda, a filmtörténet megkerülhetetlen figuráinak egyike, don Luis Buñuel Portolés. Podcastunk friss adásában az ő életművébe kukkantuk be.
Alonso Ruizpalacios Netflixen debütált dokumentumfilmje a fikció és a valóság határait feszegeti, miközben újraforgatott etűdökkel mutatja be a két főszereplő múltjának fontosabb mozzanatait, illetve a mexikói rendőrlét sajátosságait. Egy adott ponton túl nehezünkre is esik eldönteni, hogy mit nézünk valójában: játék- vagy dokumentumfilmet.
„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.
Michel Franco kifogástalan stiliszta, s hangulatteremtő készsége is jócskán átlagon felüli, csakhogy az Új világrend azt sugallja, hogy a rendező még többre vágyik. Mindenható vizionáriussá kíván előlépni, ám kísérlete szükségszerűen csődöt mond.
Mexikó idei Oscar-jelöltje 2011-be, a drogháború első éveibe repít vissza, de a szokásos kartell versus rendőrség sztori helyett egy erősen szerzői történettel rukkol elő. Fernando Frías de la Parra (Los Espookys, HBO) író-rendező Netflixen is fellelhető filmje egy igazi gyöngyszem, mely amatőr színészekkel, a személyesség eszközeivel és virtuóz képekkel állít emléket a térség cholombiano szubkultúrájának. A mexikói Monterrey városából New Yorkba kényszerült főszereplő odüsszeája egy lüktető tempójú, turistalátványosságok nélküli utazás, melynek 105 perces játékideje során minden egyszerre ismerős és idegen, globális és lokális, egzotikus és közönséges.
Végtelen mexikói táj, bikák, lovak, női útkeresés és férfiak közötti rivalizálás a mexikói alkotópár valóságot és fikciót elegyítő párkapcsolati drámájában.
