Végtelen mexikói táj, bikák, lovak, női útkeresés és férfiak közötti rivalizálás a mexikói alkotópár valóságot és fikciót elegyítő párkapcsolati drámájában.
Gyerekek játszanak a sekély, iszapos vízben, hatalmas gumigyűrűkben sodródnak fiúk és lányok külön, a kamera intim közelségben figyeli őket, mintha a társaság része lenne. A fiúk azon mesterkednek, hogy meglepve a lányokat az iszaptengerbe borítsák őket. A parton egy másik, a tinédzserkorban jócskán benne lévő fiatalok csoportja látható. Az ő beszélgetésük már sokkal inkább a felnőttes szórakozás és a „ki kivel kavar” témája körül forog. A hosszú és látszólag a későbbiekhez kevéssé kapcsolódó bevezető után a gyerekeket és a hormonjaik hajtotta tiniket is hátrahagyva egy farmra érkezünk, ahol a népszerű költő, Juan (Carlos Reygadas) és felesége, Esther (Natalia López) élnek három gyerekükkel: Juannal (Yago Martínez), Gasparral (Eleazar Reygadas) és Leonorával (Rut Reygadas). Juan a nagyvárosi művészélet helyett a farmon, az állatai, elsősorban a bikák és lovak között érzi jól magát. A vidéki farmidill egy pillanat alatt kibillen, amikor Esther és az állatoknál segédkező amerikai barát, Phil (Phil Burgers) viszonyára fény derül. Bár korábban éppen Juan biztatta Esthert, hogy éljenek nyitott házasságban, mégis úgy tűnik, az ő lába alól csúszik ki leginkább a talaj. Reygadas arra invitál bennünket, hogy közvetlen közelről szemléljük a Juant felemésztő féltékenységet, valamint Esther belső utazását és választását.
Nem csak a cselekmény előkészítésének és kibontakozásának kell idő, de ahhoz is, hogy a néző számára leessen, hogy a nyitójelenetben látható két különböző korcsoportú gyerekcsapat, illetve az utánuk következő felnőtt társaság valószínűleg azt az ívet mutatja, hogyan is változik, illetve bonyolódik a nemi éréssel és az idő előrehaladtával a férfi-nő kapcsolat dinamikája. Jellemző Reygadas filmjeire a dolgok ilyetén, távolról és komótosan történő kifejtése. A férfi-nő viszony, elsősorban a szexuális kapcsolatok boncolgatása sem idegen tőle, a család, azon belül is a férj-feleség kapcsolat azonban csak utóbbi filmjeiben vált központi elemmé, kezdve a Stellet Licht szerelmi háromszögétől a Felhők feletten át a Nuestro tiempóig. A Felhők felett (Post Tenebras Lux) mintha szoros előtanulmánya, ha tetszik előtörténete lenne a Nuestro tiempónak, mivel annak hősei is a gyermekeikkel vidéken élő házaspár, Juan és Natalia voltak. Utóbbi neve megegyezik Reygadas élettársának nevével, aki a Nuestro tiempo női főszerepét alakítja férje mellett, a gyerekeket pedig már abban is a Reygadas-gyerekek formálták meg. A Felhők felettben is központi szerepet kapott a házaspár élete, elsősorban szexuális élete, ami egy túlfűtött és igencsak elnyújtott jelenetben csúcsosodott ki, amelyben a pár egy swinger-szauna klubban látható. Ezt a témát viszi részben tovább a Nuestro tiempóban is a rendező, ám ezúttal még sokkal személyesebb hangvételben és realisztikusabb megközelítésben, elhagyva a Felhők felett egy részében a kép középmezőnyét uraló homályos foltot vagy a digitálisan odakopírozott ördögöt.
Bár a filmnyelvi kifejezőeszközökkel való játék most is része a Reygadas által teremtett képi világának, a Nuestro tiempo látványvilága sokkal visszafogottabb és realisztikusabb, mint az ezt megelőző Felhők feletté. A rendező legutóbbi filmjében még inkább a házastársak közötti dinamikára összpontosít, amely különös színezetet kap attól, hogy ezúttal a főszerepeket Reygadas és felesége, Natalia López alakítják. A házaspárok kapcsolati megingásai mindig különös színezetet kapnak, ha az életben is egy párt alkotó férfiakat és nőket láthatunk a vásznon, főképp, ha nem kevés önéletrajzi indíttatás is van benne, ahogy például Nuri Bilge Ceylan Éghajlatok című filmjében, melyben a török rendező és felesége alakítják a párkapcsolati problémákkal küzdő házaspárt, de láthattuk ezt már Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjében is. Hajdu alkotása különösen sokszor idéződött fel bennem Reygadas filmjét nézve, akkor is, ha az Ernelláék Farkaséknál szinte teljesen belső terekben játszódik és kizárólag a szereplők közötti interakcióra összpontosít, Reygadas filmje pedig bővelkedik a mexikói táj szépségeit és a vidéki farmélet pasztorálját felvonultató külső felvételekben. Az említett filmekkel kapcsolatban mindegyre felmerül, hogy vajon mennyi szűrődik be ténylegesen az alkotópár életéből a vásznon látható figurák jellemvonásaiba és történetébe? A valóság és a vásznon látottak összemosódása megannyi találgatásra ad okot, és olyan plusz izgalmat kölcsönöz ezzel a filmnek, amitől a néző még inkább kukkolónak érezheti magát, amelyet Reygadas ezúttal nemegyszer a beállításokkal is hangsúlyoz. Ott érezhetjük magunkat a zsalus szekrényben Juannal, amikor összehozza feleségét egyik régi családi barátjukkal, aki korábban már Juan beleegyezésével többször is lefeküdt Estherrel. A légyott előtt Juan gondosan berendezi a teret, a világítást, hogy a szekrényből nézve a lehető legtöbbet lássa. Akár humoros is lehetne a jelenet, de ez esetben inkább végtelenül kínos és feszengésre késztető, ahogy általában Reygadas filmjeinek erotikus jelenetei.
A hatvanas években az irodalomban és a filmen is kultusza lett a nyitott házasságok és a modern kapcsolatok okozta útvesztők ábrázolásának, elég csak Alberto Moravia írásaira és a belőlük készült ismertebb és kevésbé ismert – például a Péntek esti villából adaptált A szerelem tiltott ösvényei (r.: Mauro Bolognini) – mozgóképes alkotásokra gondolnunk. Visszatérő meglátás, hogy a nyitott kapcsolatok csak addig működnek, amíg az érzelmek be nem kavarnak, amíg az egyik fél szerelmes nem lesz, felborítva ezzel az addigi rendet. Ezen a téren aligha tesz hozzá bármit is a témához Reygadas filmje. Nála inkább azon van a hangsúly, hogy hogyan meséli el az ismert felállást és annak tanulságát, illetve ad azzal többet, hogy a maga és családja szerepeltetése által jobban elmossa a valóság és a fikció közötti határokat. Izgalmas és feszültségkeltő, ahogy a Nuestro tiempóban az életben is hosszú évek óta egy párt alkotó férfi és nő tolmácsolja az érzelmeket, vélhetően sok mindent átemelve saját életükből és tapasztalataikból – ugyanakkor fiktív nevük és háttértörténetük mégiscsak teremt némi távolságot a vásznon látottak és az alkotók privát élete között. Hasonlóképp elidegenítőleg hat, ahogy az egyes szám első személyben írott mély vallomást a vászonra rajzolt betűkkel látjuk, ráadásul egy kislányhangon megszólalva.
Meglehetősen ambivalens a viszonyom Carlos Reygadas filmjeihez. Mindig izgalommal várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb, de soha nem tetszik maradéktalanul az eredmény. Lenyűgöző formai megoldások és gyakorta üresnek ható provokáció között ingázik, ami hol a javára, hol ellene billenti a mérleg nyelvét. Nem teszi könnyen befogadhatóvá a műveit az sem, hogy nem riad vissza a távoli asszociációktól és olyan az megoldásoktól, amelyek csak többszörösen áttételesen kapcsolódnak mondandójához, ahogy ezt a Nuestro tiempo már említett nyitányában is láthattuk. Ennek ellenére a Nuestro tiempo talán az eddigi legletisztultabb, legszemélyesebb és legérdekfeszítőbb alkotása.
Reygadas ugyan még nem szerepelt nagyjátékfilmben, főleg nem főszerepben, egy-két kevésbé sikerült jelenettől eltekintve természetesen mozog a kamera előtt, ahogy élettársa, Natalia López is, aki korábban Reygadas, Amat Escalante (Heli) vagy Lisandro Alonso (Jauja) filmjeit vágta. Érdekes választás a „csábító” Philt megformáló, a csapat egyetlen profi színészének számító Phil Burgers, mert külsőre és viselkedésre nagyon messze esik a hollywoodi filmek által formált szeretőképtől. Megjelenése, viselkedése inkább az érzelmek mindent elhomályosító, mindenkit elvakító, gyakorta irracionális voltát támasztja alá, ahogy azt a Stellet Licht szerelmi háromszögében is láthattuk.
A farm életképei a maguk nyers valóságában és nemegyszer brutalitásában – gondolok itt például arra, ahogy egy bika halálra öklel egy öszvért – éppolyan sokat adnak az összképhez, mint Gabriela Ortiz Concierto Voltaje for Timpani and Orchestra című művének előadása Gabriela Jiménez tolmácsolásában, amely az egyik legszebb koncertfelvétel, amit a vásznon látni. Mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt hosszú próbatétel Reygadas legújabb alkotása, ami ugyanúgy megosztotta a fesztiválközönséget, ahogy a rendező korábbi művei is. Míg Alfonso Cuarón, Guillermo del Toro vagy Alejandro González Iñárritu nemzetközi hírnévre szert téve egyhamar Hollywoodra cserélték hazájukat, Reygadas Amat Escalantéhoz, Fernando Eimbckéhez és Julián Hernándezhez hasonlóan megmaradt a hazai terepen és az elsősorban a nemzetközi fesztiválkörökben szerzett ismeretségnél.
A nem mindennapi filmélmények kedvelőinek igazi csemege a Nuestro tiempo, de a fősodor híveinek valószínűleg ezek után sem fog csalogatóan hangzani a mexikói szerzői filmes, Carlos Reygadas neve.
