Tarantino lesz a velencei zsűrielnök Tarantino lesz a velencei zsűrielnök

Tarantino lesz a velencei zsűrielnök

Quentin Tarantino, a Ponyvaregény és a Becstelen brigantyk rendezője vezeti majd a nemzetközi zsűrit a 2010. szeptember 1. és 11. között megrendezésre kerülő 67. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon – hozták nyilvánosságra a szervezők. (EST.hu)

A megtisztelő feladatot a direktor – aki egyébként állítólag lelkes rajongója az olasz mozinak – a tajvani filmestől, Ang Lee-től veszi át, aki a tavalyi évben döntött a fesztivál díjai, többek közt a nagy presztizsű Arany Oroszlán sorsáról (akkor a Lebanon című izraeli film kapta a fődíjat).

Habár az idei Oscaron Becstelen brigantyk című művével a legjobb rendezés és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában is jelölt alkotót már díjazták a másik nagy mustrán, a Cannes-i Filmfesztiválon (1994-ben a Ponyvaregénnyel elnyerte az Arany Pálmát), a velencei Lidón még sosem szerepelt egy munkája sem versenyben.

Cannes-ban egyébként 2004-ben (éppen tíz évvel győzelme után) Tarantino volt a nemzetközi zsűri elnöke, sőt később mesterkurzust is tartott a neves mustrán, ám a Velencei Filmfesztivál sem lesz teljesen idegen terep a számára: az elmúlt években több retrospektív vetítéssorozatot is ő vezetett fel és mutatott be a Mostrán.

A fesztivál szervezőinek nyilatkozata szerint a Kutyaszorítóban, a Jackie Brown, a Kill Bill 1. és 2. és a Grindhouse – Halálbiztos rendezője „a kortárs filmművészet nagy kreatív figuráinak egyike”, aki „talán az egyetlen amerikai szerző filmes, akiért úgy rajonganak világszerte, mint egy rocksztárért”.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes