Kritika: Amitől félünk (Ari Aster: Beau Is Afraid) Kritika: Amitől félünk (Ari Aster: Beau Is Afraid)

Az az igazi horror, amikor az anyád a legnagyobb démonod

Ari Aster: Beau Is Afraid / Amitől félünk

ÉRTÉKELD A FILMET!
Amitől félünk
Ari Aster
2023

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 6.17 (6)

6.17
(6)

Szerinted?

0

Az Amitől félünk kétségtelenül Ari Aster eddigi karrierjének legmegosztóbb filmje, szürreális utazás egy pokoli anya-fiú kapcsolatban – a legnagyobb kérdése viszont az, hogy mennyire tolerálja a néző, ha láthatóan kínozni akarja a rendező.

Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – lehetne Aster új filmjének tömör összefoglalása. Az Amitől félünk nagyon keveseknél fog győzni, mégis fontos, hogy elkészült: ismét bebizonyítja, hogy korunk egyik legegyedibb horrorrendezőjéről van szó, akinek ha van egy víziója, nem riad vissza attól sem, hogy maximálisan próbára tegye a nézői türelmet, ezúttal 179 percben; úgy kellett már a horroszcénának, mint egy falat kenyér. Az egyik leginkább elhasznált műfajban mára pofátlanul eluralkodtak a természetfeletti rémek, az öncélú trancsírpornó vagy az unalomig használt jumpscare-ek. Ezt rázta fel alapjaiban az Aster-Peele-Eggers triumvirátus, akik megmutatták, hogy hangsúlyos szerzői vízióval igenis megújítható a műfaj, és az ágy alól kiugró rémeknél sokkal pokolibb szörnyetegek is akadnak: a traumák.

A nyomasztás az új rémisztgetés – szólhatna az újhullámos horrorrendezők jelmondata, a már említett alkotók neve által fémjelzett irányvonal ugyanis történeteiket hangsúlyos társadalmi és érzelmi kontextusba helyezve szép csendben nyomasztja szét az embert úgy, hogy nem csapkodnak közben ajtókat, és a vér sem ömlik literszámra, érzelmileg mégis úgy megcibálja az embert, hogy sokáig vele marad a filmélmény.

Az Örökség, a Fehér éjszakák, a Tűnj el! vagy A boszorkány sikere azt mutatta meg, hogy igenis van igény intellektuális borzongatásra egy olyan műfajban, amelyet alapvetően faék egyszerűségű mechanizmusok működtetnek. Nem véletlen, hogy Aster és alkotótársai filmjei rendre az év leginkább várt darabjai között vannak – így volt ezzel az akkor még Disappointment Blvd. munkacímre hallgató, végül a Beau is Afraid (Amitől félünk, szó szerint Beau fél) címet kapó új projektje is.

Aster láthatóan szintet lépett: az eddig legfeljebb tízmillió dolláros büdzsé megsokszorozódott, a függetlenfilmeket gyártó, jellemzően kis költségvetéssel dolgozó A24 ezúttal 50 milliót adott a rendezőnek, hogy valósítsa meg álmát. Aster egy régi tervéhez nyúlt vissza, amelyből 2011-ben már készített rövidfilmet: az általa a „zsidó Gyűrűk Urának” is nevezett alkotás akkor még nemes egyszerűséggel a Beau címet viselte, amely egy neurotikus férfi szürreális útjáról szólt. Az író-rendezőnek azonban láthatóan volt még mit elmondani a témában, a 2023 áprilisában debütáló Amitől félünk igazi háromórás monstrumként meséli el a szerencsétlen férfi pokoljárását.  

Nehéz egy ennyire a belső utazásra koncentráló film esetén ismertetni a cselekményt, az Amitől félünk ugyanis egy csupa félelemmel bélelt középkorú férfi saját bejáratú, apokaliptikus világában játszódik. Beau maga a szorongás, akiről sokat elmond, hogy telefonos hívólistáját szinte kizárólag csak az anyja és terapeutája uralja. Épp az előbbit látogatná meg, amikor a valóságban nehezen hihető bökkenők akadályozzák meg az utazásban Beau-t, a következő pillanatban pedig édesanyja már halott, és a férfinak mégis el kell indulnia az úton, amitől láthatóan retteg. Az anyai házig megjár mindent, az akár sajátos road movie-ként is értelmezhető filmben valóságos és képzeletbeli világokon át utazik egyidejűleg gyerekkora helyszínére és a múltjába is, hogy közben egy rendkívül bonyolult anya-fiú kapcsolat táruljon fel.

Ahogy a Fehér éjszakák és az Örökség is a gyászról szólt, annak tematizálásától az Amitől félünkben sem távolodik el Aster – igaz, a veszteségfeldolgozás sokkal tágabb spektrumát látjuk. Bár a film középpontjában Beau édesanyja halálhírével való megküzdését látjuk, mást is gyászol: azt az anyát, akire szüksége lett volna, de sosem kapott meg, a biztonságos családot, a normális felnőttlétet – és a szexet is. Beau ugyanis szűz, az önkéntes cölibátusba saját anyja manipulálta bele, aki gyerekkora óta azt ültette a fiúba, hogy az ejakuláció számára egyet jelent a halállal. De nemcsak a szexuális frusztráció az egyetlen súlyos csomag, amit anyjától kapott: kettejük kapcsolatán át tárul fel a nárcisztikus, manipulatív anyakarakter és a tőle túlságosan függő gyerek közti pusztító játszmázások egész sora, amelynek végén ott áll a végtelenül szánnivaló, életképtelen Beau, aki már maga sem tudja eldönteni, hogy élve vagy holtan szereti-e jobban saját démonját, az anyját. 

Az Amitől félünk olyannyira tűnik háromórás önterápiának, hogy a film mögött húzódó inspirációk iránt fogékonyabbak vélhetően azonnal internetet ragadnak, hogy megtudják, mégis miféle anyja lehet Asternek, ha az ilyen súlyos darabbal dolgoz fel egy problematikus anya-fiú kapcsolatot. Nekik megspórolnám az időt: Aster egy interjúban következetesen tagadta, hogy saját önterápiáját néznénk, „személyes, de semmiképp sem önéletrajzi film” – mondta. Aster inkább univerzális problémákat akart megfogalmazni, amelyhez sok ember tud kapcsolódni, elvégre az anyához fűződő viszony, vagy épp annak hiánya mindenki életében kardinális kérdés.

Aster tehát egy meglehetősen egyszerű, mégis hihetetlenül komplex témába merül nyakig, a szó legszorosabb értelmében. Bár láthatóan egy végtelenül átgondolt opuszról van szó, a háromórás játékhossz még a keménykötésű Aster-rajongók türelmét (és fenekét) is próbára teszi. A rendező ugyanis láthatóan magasról tesz arra, hogy bármilyen szempontból nézőbarát legyen, mindent saját szerzői víziójának rendel alá, amelyet vélhetően sokkal kevesebben fognak díjazni, mint ahányan bosszankodva, öncélúságot kiáltva hőbörögnek majd.

Az Amitől félünk próbára tesz: olyan mélyen és ráérősen merül el Beau saját poklában, tobzódik a szürreális víziókban és metaforákban, hogy ember legyen a talpán, akinek egy idő után nem sül ki az agya a látottaktól. Arra sem rest, hogy film közepébe egy egyébként csodálatos látványvilággal kivitelezett animációs betétet helyezzen Beau fantáziálásairól, amely hiába gyönyörű, a legnagyobb jóindulattal is túlnyújtott. Ráadásul a film láthatóan távolról sem hajt arra, hogy gyorsan elillanjon az idő, és bármilyen szempontból indokoltnak tűnjön a 179 hosszú perc: bár Beau szenvedése hatásosan telepszik rá a nézőre, egy idő után még a legedzettebbeknek is sok lesz a szenvedéspornóból. Épp ezért az egyébként csúcspontnak szánt és remekül kivitelezett finálét már azon kevesek is meggyötörve nézik végig, akiket addig maradéktalanul képes volt bekebelezni Beau világa. Zseniális tetőpont ide vagy oda, a megfáradt nézőnek ez már nem üt akkorát, amekkorát kéne.

Az Amitől félünk egy precízen kivitelezett monstrum, Aster eddigi karrierjének legnehezebb és leginkább elrugaszkodott filmje, amely vélhetően többeknek lesz inkább bődületes zagyvaság, mint monumentális opusz a családi traumákról. Ennek ellenére mégis fontos darab: megmutatja Aster megalkuvásmentes zsenijét, azt, hogy egy szerzői filmes igenis legyen szerzői filmes: ha háromórás pokoljárás által akar péniszszörnyekkel és zsarnok anyákkal – na meg a szokás szerint brillírozó Joaquin Phoenix-szel – nyomasztani, akkor csak tegye szépen azt.

Támogass egy kávé árával!
 
Amitől félünk

Amitől félünk

Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

6.17 (6)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat