Jianjie Lin bioinformatikáról váltott filmezésre, hogy az élet viszonyait a mikroszkóp lencséje helyett a kameráén keresztül vizsgálja. Látásmódján érezhető, hogy a laboratóriumi viszonyok formalitása ötvöződik a kísérteties iránti vonzalmával. Első nagyjátékfilmje a Sundance Fesztiválon debütált, majd Berlinben a Panoráma szekcióban kapott helyet.
A film dramaturgiája nagyjából bántások és kárpótlások sormintáját követi: miután megdobja kosárlabdával, a gamer és vívó Vej bűntudatból meghívja magukhoz a visszahúzódó, folyton olvasó Jen-Suót. A családi dinamikáknak lassan mindennapos részesévé válik a fiú, egészen a kataklizmáig.
Noha alapvetően egy felsőosztálybéli iskolát és lakást, high-tech szupermarketet látunk, a környezet magas minősége nem teszi komfortosabbá a kapcsolatokat, sőt. A családtagok izoláltan léteznek, Jen-Suó egy adott pillanatban a kínai rap, az anya önsegítő hangoskönyve és az apa Bachjának diffúzióját hallgatja egyszerre, amely a lakás 3 különböző szegletéből szűrődik ki.
A biológus apa a diegetikus indoka a filmnek arra, hogy ismétlődően megjelenítse a metaforikus mikroszkóp-nézetet, ami a külső idegen részecske aktuális viszonyát mutatja a véráramhoz viszonyítva. A dramaturgia szerint vagy épp kívül van, behatolni készül, vagy őrülten együtt sodródik a többiekkel.
A rendező a környezeti, hangbéli és vizuális stilizáció híve: kitartott képekben mutat feszültséget, belső küzdelmeket. A képsorokat a hetvenes évekből, Coppolától ismerős lassú kizoomolások teszik dinamikussá. A rendező jól sáfárkodik a feszültség adagolásával, a családtagok vágyai és múltbéli sérelmei fokozatosan bomlanak ki előttünk: Jen-Suó félárvasága, alkoholista apja után a befogadó család tagjainak belső drámája is fényre kerül.
Ahogyan mindannyian mást értenek az ideális család képe alatt – anyagi fejlődést, státuszt, kirakatot, vagy éppen egymásról gondoskodást, esetleg a kizárólagos figyelmet –, úgy a cím is több értelmezést enged meg. Jelentheti annak a családnak a rövid történetét, ami a szülők számára idilli kiteljesedést jelent, ami Jen-Suónak vágykép, Vej számára rémálom lesz.
Mint az egy tisztességes családi thrillertől elvárható, a kimondatlanságnak ugyanakkora szerepe van, mint a megmutatott vagy kimondott bonyodalmaknak. A film esetében ez a vagdalkozó párbeszédeken kívül („Anyám főállásban engem cseszeget”) a nyomok, következmények megjelenítését jelenti: egy zúzódás, egy fel-lekapcsolt lámpa, egy üresen hagyott ágy reggel, vagy épp szó szerinti és átvitt értelmű helycserés támadások a két fiú között. A titkok transzfere is folyamatos, az, hogy ki kinek falaz – valamint ahhoz az izgalmas fordulóponthoz is eljut a film, hogy megkérdőjelezzük a félárva fiú motivációit és áldozatiságát.
Az egymás megfigyelése, egymás bőre alá mászás, az érzelmi körkapcsolás szép koreográfiát adnak a filmnek. Olyan stilizálások, mint a Jen-Suó fényképezőgépe, a vívásimitálás esernyőkkel, majd egy megidézett Piéta-kompozíció mind metaforikus optikát adnak a jelentésrétegeknek a filmben.
Az erős allegorikusságot a film vállalt társadalmi küldetése is indokolja, fejtette ki Jianjie Lin a Sundance-n adott interjújában. Az egyke-törvény lazítása és megváltoztatása Kínában olyan társadalmi felfordulást okozhat, ahol kérdés, az egyke-szülők egyke-gyerekei mennyire állnak készen az új családtagokra, ha a régi törvény okozta generációs traumák még oly frissek és megoldatlanok? A kínai társadalom repressziója kulisszaként többször is megjelenik, akkor, amikor az apa egy kígyózó sorban áll, közben egy repetitív hangosbemondót hallunk, ami a társadalmi mobilitás jelszavait skandálja, vagy akkor, amikor az egyik fiú kifejezéseket ismétel társaival egyszerre, katonai kiképzéses hangulatot adva a nyelvórának.
A végkifejletben a rendező újra a kitakarás, elhallgatás esztétikájával él, ami gondolkodásbeli rokonságot mutat Jórgosz Lánthimosz filmjeivel (Egy szent szarvas meggyilkolása). Itt viszont a megjátszott tétek akár nagyobb eszkalációt is megengedhettek volna, ha a színészi játéknak, szereplői motivációknak a rendező nagyobb teret enged. Ebben az értelemben a debütfilm precíz esettanulmány lett, amelynek Petri-csészéje végül nem hozta a trailerben kirajzolódó, radikális érzelmi vegyértékeket.
