Az erőszak nyomában – Lina Vdovîi, Radu Ciorniciuc: Tata

2025. június 18. – írta Erőss Réka

A Tata című dokumentumfilm őszintén meséli el az erőszak generációkon és határokon átívelő történetét strukturális és személyes nézőpontoknak abból a se nem túl közeli, se nem túl távoli metszéspontjából, ahonnan a legtisztábban látható.

A világ második legrosszabb embere – Mike Leigh: Hard Truths / Keserű igazságok

2025. június 15. – írta Siklódi Lehel

Az idén már nyolcvankettőt taposó Mike Leigh ezúttal is egy keserű, de humanizmussal átszőtt karakterdrámával állt elő. A Covid-járvány miatt éveket késő Keserű igazságok bár egy Londonban élő középosztálybeli család hétköznapjaiba enged betekintést, sírós-nevetős élethelyzetei és kimondatlan traumái annyira univerzálisak, hogy bárhol és bármikor megállnák a helyüket, nem lehet nem felismerni őket.

Az út, ami nemesít – Mircea Gherase, Lucian Mircu: Apă și talpă

2025. január 10. – írta Fazakas Lehel

A Via Transilvanicát beutazó dokumentumfilm képes túllépni az elszaporodott motivációs képeslapok és hatásvadász drónfelvételek ürességén, de végül mégis egy reklámfilm marad.

Lassan előre – Adam Elliot: Memoir of a Snail / Egy csiga emlékiratai

2025. január 9. – írta Buzsik Turner Kriszti

Az általunk cipelt teher olyan, mint a csiga nyálkája: nehezen szabadulunk meg tőle, de bizonyos szögből megcsillan rajta a fény.

Poszttraumás időképek – Lav Diaz filmjeiről

2025. január 4. – írta Ritter György

A slow cinema Fülöp-szigeteki mestere – aki múlt év december 30-án lett 66 éves – több mint másfél évtizede robbant be a filmes világba. Kelet-Európában jobb híján Tarr Bélához hasonlítgatják, holott húsznál is több monstre képfolyamában a bűnt és bűnhődést, a pszichózisokat, a történelmet, a kiszolgáltatottságot, a természet roppant erejét „filmezi”. A nemritkán nyolc-tíz órás alkotásainak fő kérdése, kozmikus stílusuk ellenére: a direktor országának múltja, jelene, jövője.

Az emlékezés terhe, a felejtés súlya – Michel Franco: Memory / Emlékeink

2024. december 4. – írta Erőss Réka

Kevés film képes olyan kifinomultan, emellett egyáltalán nem manipulatívan adagolni a néző számára az érzelmeket, mint az Emlékeink. Összezavar, felkavar és megérint, hogy aztán a végére a főszereplők iránti őszinte empátia miatt reménykedjünk egy irgalmas, boldog befejezésben.

Fald fel önmagad! – Egyéni és közösségi traumák az európai coming-of-age filmekben

2024. július 27. – írta Vigh Martin

Önmagukat feladó, majd újra megtaláló hősök jellemzik az elmúlt évek európai coming-of-age-, azaz felnövésfilmjeit, amelyekben a központi karaktereknek rendre teljesen újjá kell építeniük személyiségüket, hogy átléphessenk a felnőtt életbe, oly módon, hogy végre valóban közelebb kerüljenek a valódi énjükhöz és vágyaikhoz. A filmek többségében valamilyen trauma indítja el ezt a folyamat, amely ráadásul gyakran személyes és közösségi síkon egyaránt értelmezhető.

Most miért nem nevetnek? – Richard Gadd: Baby Reindeer / Szarvasbébi

2024. május 3. – írta Vigh Martin

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni Richard Gadd sorozatáról, ami hamar a Netflix egyik aktuális slágere lett. A Szarvasbébi okos, rendkívül nyomasztó, minden kellemetlensége ellenére felszabadító darab.

Hivatásos kukkoló – Szabó Mátyás: Látom, amit látsz

2023. június 29. – írta Siklódi Lehel

Milyen lenne, ha egy másik ember szemével láthatnánk a világot? És ha ebbe az emberbe időközben még bele is szeretnénk? Ja, és mindezt úgy, hogy közben elveszett gyerekekre kell rácsatlakoznunk, ezáltal megtalálva és megmentve őket. Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje kisköltségvetésű sci-fiként indul, később viszont szerzőibb köntöst felvéve a racionalitást oly sokszor nélkülöző emberi kapcsolataink vizsgálatába kezd.

Biztos, hogy nem a legboldogabb ember a világon – Teona Strugar Mitevska: Najsreќniot čovek na svetot / The Happiest Man in the World

2023. június 14. – írta Buzogány Klára

Néhány groteszk módon vicces pillanata ellenére A legboldogabb ember a világon nem a trailere által sejtetett, sötét humorú romantikus vígjáték, hanem csontig hatoló, kőkemény dráma. Nem elemelt, művészi pózokból tanulságokat sulykoló, hanem őszinte, valószerű és zsigeri filmélménnyel lesújtó alkotás.