Kritika: Palace Hotel (Roman Polanski: The Palace) Kritika: Palace Hotel (Roman Polanski: The Palace)

Valami bűzlik gazdagéknál

Roman Polanski: The Palace / Palace Hotel

ÉRTÉKELD A FILMET!
Palace Hotel
Roman Polański
2023

A Filmtett szerint: 2 10 1

2

A látogatók szerint: 7.4 (5)

7.4
(5)

Szerinted?

0

Órákon át lehetne vitatkozni azon, hogy testhezálló-e Polanski számára a komédia műfaja, egyvalami azonban biztos: aki ég a vágytól, hogy megismerje a rendező míves, sziporkázó humorát, annak érdemes nagy ívben elkerülnie a Palace Hotelt.

Egyesek szerint Roman Polanski sosem beszélte folyékonyan a humor nyelvét. Nehéz volna megmondani, hogy „csupán” legújabb munkája, a komédiaként felcímkézett, ám siralmasan pocsék Palace Hotel borított-e ilyen hosszú árnyékot a mozgókép-mágus egyébként csodás életművére, vagy a kancsal nézői emlékezet kirostálta már az oeuvre olyan nívósabb, a vígjáték zsáneréhez szorosan kapcsolódó darabjait, mint a Vámpírok bálja, a Kalózok és Az öldöklés istene. (És akkor azt még nem is említettük, hogy a hetvenes évek egyik legnagyobb kulthorrorja, a Rosemary gyermeke lidérces képein is átdereng a rendező visszafogott, sötét humora.) De ne is tűnődjünk tovább a múlton, szorítkozzunk inkább Polanski aktuális rendezésére, az ezredforduló szilveszteri miliőjében játszódó, a korabeli szupergazdagok dévaj viháncolását megéneklő Palace Hotelre, amit messze megelőzött a rossz híre (a „szőrösszívű” ítészek már az idei Velencei Filmfesztiválon sem spóroltak a kíméletlenül őszinte jelzőkkel). A filmet hónapok óta övező „negatív hype” sajnos cseppet sem túlzó: Polanski most tényleg sosem látott mélypontra kormányozta a karrierjét.

Az őrület karmestere – Roman Polanski-portré

2023. december 16.

Roman Polanski a filmművészet egyedi hangú, sokszínű és energikus, profi és öntudatos, eredeti és öntörvényű mestere, akinek az életútját egyik oldalról tragédiák és botrányok szegélyezik, a másikon díjak és trófeák tucatjai hevernek szanaszét, mert gazdájuk nem nagyon foglalkozik velük: inkább a következő filmje premierjére összpontosít 90 évesen is – és ki tudja, hány filmtervet forgat még a fejében.

Olvasd tovább  

Pedig az alaptémából kiindulva még csak azt sem mondhatnánk, hogy a rendező nem tartja ujjait a kor ütőerén. A Palace Hotel ugyanis egy mindmáig termékenynek bizonyuló globális filmtrendhez, az úgynevezett „eat the rich” mozik hagyományához csatlakozik. Az idetartozó művek (Egy szent szarvas meggyilkolása, Élősködők, A szomorúság háromszöge, A menü) a 21. századi kapitalizmus legnagyobb nyerteseiről, a pénz delíriumától megrészegült csúcsgazdagok csömöréről és nihilizmusáról alkotnak röntgenképet, rámutatva a világszerte egyre inkább kidomborodó szociális feszültségekre, melyeket nem csekély mértékben a jelenkor nemzetközi gazdasági és társadalmi krízisei fűtenek.

Kép a Palace Hotel című filmből

A Palace Hotel azonban mégis kakukktojás, hiszen cselekménye nem napjainkban, hanem 1999 kótyagos szilveszterén bonyolódik. A helyszín a svájci Alpok között megbúvó luxusszálloda, a Gstaad Palace, melyet a múlt évezred utolsó napján megszállnak az unatkozó multimilliomosok. (Nehéz elfelejteni ezeket az időket: a hétköznapokba beivódott az Y2K szülte általános szorongás, s természetesen a vadabbnál vadabb világvége-szcenáriók is megmozgatták a korabeli emberek képzeletét.) A furcsán ismerős korszellem az imént említett szállodába érkező pénzarisztokratákat is megérinti, a tiritarka társaságot azonban privát gondok is nyomasztják. Egy kőgazdag texasi milliárdos az ifjú arájával villog (pedig – mint kiderül – frigyük inkább ódium, mintsem áldás); egy magányos márkiné mindenáron kaviárral akarja etetni a kiskutyáját, hogy aztán az eb gyomorbántalmai kisebb katasztrófához vezessenek; az agyonajnározott plasztikai sebész körül múmiává műtött, de újabb beavatkozásokra áhítozó vénasszonyok legyeskednek; egy minden hájjal megkent „pénzügyi zseni” az Y2K okozta általános zavarodottságot kihasználva próbálja hizlalni a bankszámláját; néhány kétes hírű orosz vendég a kezét tördelve nézi végig, ahogy Borisz Jelcinben végleg lemerül a Duracell-elem, és átadja az elnöki bársonyszéket Putyinnak; a seregszemle azonban nem lenne teljes a valódi szupersztárként pózoló expornós és a kuncsaftok rendhagyó óhajait készségesen teljesítő hoteligazgató nélkül.

Kép a Palace Hotel című filmből

Önmagában nem volna zavaró, hogy Polanski mozaikszerűen építkezik, és színes-látványos freskót akar festeni e szélsőségesen elrajzolt figurákról (ne feledjük, némiképp hasonlóan szerveződött a rokon tematikájú Négy szoba cselekménye is). De ha már ennyire töredezett a struktúra, akkor nem árt, ha a forgatókönyvírói kreativitás az alappillére. Nos, a Palace Hotel épp ezen a ponton bizonyul hatalmas fiaskónak: a négy hónapon keresztül, nagynevű sztárszínészek (Mickey Rourke, John Cleese, Fanny Ardant) és legendás szerzői filmesek (Polanski mellett Jerzy Skolimowski, a Kés a vízben egykori társírója jegyzi a forgatókönyvet) közreműködésével készült komédiában a legkifinomultabb poéndetektorral kell keresni a vicces mozzanatokat. A direktort megcsalja a stílusérzéke: tőle teljességgel szokatlan módon a legalantasabb nézői reflexekre építő altesti humort szabadítja ránk. Bárgyú módon provokatív, ötletszerű jelenetek váltják egymást, az egyébként kitűnő színészek pedig irritálóan debil, mélység és karizma nélküli karakterek bőrében égetik magukat. A Palace Hotel egy társadalmi szatírának álcázott Adam Sandler-vígjáték, Polanski pedig olyan, akár a rafinált kereskedő, aki selyempapírba kívánja csomagolni a fekáliát, azzal viszont nem számol, hogy az orrfacsaró bűz azonnal elriasztja a potenciális vásárlókat.

Kép a Palace Hotel című filmből

A filmből a rétegzettség hiányzik igazán. A hanyagul felskiccelt élethelyzetek éppoly homogének, akár a karikatúrába illő, leginkább felnőtté növesztett óriásbébikre emlékeztető figurák: „baloldali”, antiglobalista üzenetnek, társadalmi dimenziónak nyomát sem leljük, a trash-kategóriás humor sosem hajlik át iróniába, az övön alulra célzó, debil humornak nem lesz önmagán túl mutató érvénye. Ezek után már attól sem görbül mosolyra az ajkunk, hogy Donald Trump és Michael Fabricant bizarr szerelemgyerekeként láthatjuk viszont a kopasz fejbúbját is megvillantó Mickey Rourke-ot, vagy hogy Polanski főhajtással adózik a nyolcvanas évek felejthetetlen vígjátéka, a Hóbortos hétvége (Weekend at Bernie's ) előtt. Sőt, a szebb napokat is látott mester még saját korábbi műremekére, a neo-noir műfajának ékességére, a Kínai negyedre is kikacsint. Méghozzá lezser pajkossággal – mintha egyetlenegy másodperc sem telt volna el a hetvenes évek óta.

Kép a Palace Hotel című filmből

A Palace Hotel főként annak tükrében gigászi méretű csalódás, hogy Polanski Tiszt és kém című, a híres Dreyfus-ügyet feldolgozó történelmi mozijával pár éve bebizonyította: hiába közelít a kilencven felé, még mindig képes elvarázsolni hálás törzsközönségét. Mostani rendezése azonban nem egy rugalmas gondolkodású, trendérzékeny alkotóról, hanem sokkal inkább egy cél- és irányvesztett öregúrról árulkodik, akinek molyrágta, naftalinszagú köpönyegéből bújik elő a bélhangokban és testnedvekben gazdag hollywoodi komédiák szelleme. Most őszintén, mennyire lehet komolyan venni egy filmet, melynek utolsó képkockáin egy CGI-pingvint meghágó kutya sejlik fel?

Támogass egy kávé árával!
 
Palace Hotel

Palace Hotel

Színes filmdráma, vígjáték, 100 perc, 2023

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

2

A látogatók szerint:

7.4 (5)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat